Nagy talány, hogy mi történt a szakképzett munkaerővel Magyarországon a két éve tartó pandémia időszakában. A statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy hiába álltak vissza a foglalkoztatási adatok a járvány előtti szintre, a jól felkészült álláskeresők száma kevesebb, mint amennyit a járvány előtt számon tartottak.
Az bizonyos, hogy eddig nem mentek a korábbinál többen külföldre dolgozni, sőt még nőtt is azoknak a száma, akik hazaköltöztek, itthon kerestek munkát. Néhányan találtak is, de a többségük vagy ismét szerte Európában helyezkedett el, vagy még mindig itt tájékozódik a lehetőségekről. A hadra fogható szakképzettek számának apadásában az is közrejátszhat, hogy a válság által legérzékenyebben érintett turizmus-vendéglátásból és (alapanyaghiány miatt) egyes feldolgozóipari cégektől számosan olyan munkahelyekre vándoroltak, ahol nem a végzettség számít, viszont kielégítően fizetnek.
Sokan azonban a home office-t tartják a fő oknak. Ugyanis éppen a válság sújtotta helyeken végzett munka az, amely nem vihető haza, márpedig az emberek többségének felcsillant a szeme, amikor széles körben megnyílt a lehetőség, hogy ne kelljen a munkahelyre bejárni.
Ám a vezetők lelkesedése az általánosan elterjedt új foglalkoztatási forma iránt mérsékeltnek mondható. Ők a dolgozók tevékenységének folyamatos nyomon követését a jelenléti foglalkoztatás szabályaihoz kötnék. Kijelölnék például azt az otthoni szobát, amelyet a munkavégzés helyeként fogadnak el, s ha valakit baleset érne, az csak akkor számítana "munkahelyinek", ha ott történt. A pályakezdők viszont a betanításukkor a munkahelyi főnökük mellett mások jelenlétét is igényelnék, ők heti négy napra összesűrített munkarendről ábrándoznak. Ennek valószínűsége kicsi, de sajnos annak is, hogy egyhamar megjelenik a home office-ról egy átfogó jogszabály.