Nem hiszem, hogy a Népszava mai olvasói közül sokan emlékeznek arra, hogy harminckét évvel ezelőtt miről cikkezett a Népszava ezekben a márciusi napokban – de mielőtt elmesélem, annyit előre elárulok, hogy eszem ágában sincs mai aktuálpolitikai ügyeket érinteni, ám azokban a régi napokban meghökkentően aktuális dolgok kerültek szóba. Már úgy értem, 2022. március 10-ből visszanézve meghökkentő, hogy ma mennyire aktuálisak az akkori vezető hírek…
Kezdjük a „tegnapi” nappal!
A Népszavában 1990. március 9-én az volt a vezető hír, hogy a szocialista többségű magyar parlamentben (figyelem, még az első szabad parlamenti választások előtt vagyunk, és a magyar miniszterelnök a szocialista Németh Miklós) megalakult vagyonelszámoltatási különbizottság beszámoltatta a pártállam egykori vezetőit arról, hogy halmoztak-e föl magánvagyonokat a hivatali idejük alatt. Pikáns… Képzeljük csak el, hogy holnap a magyar parlamentben megalakul egy vagyonelszámoltatási különbizottság annak kiderítésére, hogy… De nem folytatom, fölösleges.
Aztán arról írt a lap, hogy az országos listát állító pártok tagjai közül kik utaznak el a magyar szocialista kormány delegációjával Moszkvába, hogy március 9-én és 10-én részt vegyenek a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló kormányközi tárgyalásokon. A magyar kormányt Horn Gyula külügyminiszter képviselte, a szovjet szövetségi kormányt Eduard Sevardnadze külügyminiszter, és akik megfigyelői státuszban ott lehettek a moszkvai tárgyalásokon: Raffay Ernő (MDF), Kósa Lajos (Fidesz) és Demszky Gábor (SZDSZ). Pedig akkor ők még nem is voltak parlamenti képviselők… Képzeljük csak el, hogy holnap a magyar kormánydelegációval Moszkvába utazik három ellenzéki képviselő-jelölt, hogy megfigyelői státuszban… De nem folytatom, fölösleges.
A Népszava március 11-én, a hétvégi számában adott hírt róla, hogy előző nap Moszkvában Horn és Sevardnadze aláírta a szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló megállapodást, majd a tárgyaló felek ennek örömére a moszkvai külügy Alekszej Tolsztoj utcai vendégházában pezsgőt bontottak. Eduard Sevardnadze az aláírás után azt nyilatkozta: „a két ország közötti új kapcsolatok a teljes bizalom, a jószomszédság, a szövetségesi kötelezettségek elveire épülnek”. Horn Gyula is pozitívan látta a jövőt, ő ezt mondta a Népszava cikke szerint: „a megállapodás tényében benne van a mai szovjet vezetést jellemző új kül- és biztonságpolitikai gondolkodásmód, a korábbi szavak és dokumentumok helyett a szovjet vezetés ma a gyakorlatban is komolyan veszi a népek önrendelkezési jogát”.
Ki gondolta akkor, azon a 32 évvel ezelőtti napon, hogy alig telik el egy emberöltő, és az orosz csapatok ismét támadásba lendülnek?
Alighanem senki. Miképpen Raffay Ernő, Kósa Lajos és Demszky Gábor sem gondolta, hogy még az ő életükben elkövetkezik a pillanat, amikor újra egyeztetni kell majd a szovjet – oppardon, orosz – csapatok kivonásáról egy megszállt országból.
De ők legalább már láttak ilyet közelről…