Április 3-án az urnákhoz járulunk. De most kivételesen nem az országgyűlési választásokról lesz szó. Hanem arról, hogy a regnáló hatalom még egy ilyen alkalmat is arra használ fel, hogy a saját politikai céljait – kivel mással, mint „Brüsszellel” szemben – érvényre juttassa. Ugyanis a szavazóhelyiségekben ott várnak bennünket a kormány által kierőszakolt, „gyermekvédelminek” kikiáltott népszavazás kérdései is.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a Fidesz törvényt is módosíttatott a 133 bátor emberrel, mert korábban ez az „árukapcsolás” tiltva volt. Persze most is gondosan vigyáztak arra, hogy Karácsony Gergelynek a kormánnyal azonos napon benyújtott kérdései lekéssék a jeles napot. A cél világos: így lehet az egyébként borítékolhatóan eredménytelen népszavazást eredményessé tenni, hiszen arra egy más időpontban bizonyosan nem ment volna el a választópolgárok legalább ötven százaléka. Csakhogy ettől még ez a népszavazás tipikus esete lesz annak, amikor a megázástól védő ruhaneműt az eső elállta után vesszük fel.
Ahhoz, hogy ezt belássuk, egy kis kitérőt kell tenni. Tavaly összesen 46 országos népszavazási kezdeményezés érkezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Az ilyen kezdeményezést egyébként a kormány a járvány miatti veszélyhelyzetre hivatkozva már 2020-ban megtiltotta, és csak – milyen véletlen – éppen attól a 2021. július 21-étől engedélyezte újra, amikor legott be is terjesztette azt az öt népszavazási kérdést, amelyek közül néggyel április 3-án találkozunk. A 2021-es év során érkezett 46 népszavazási kezdeményezésből az NVB hatot engedett tovább, amiből négy a kormány már említett kérdése, kettő pedig Karácsony Gergely indítványa volt (és utóbb az Alkotmánybíróság még tovább engedte a kormány ötödik kérdését is, amelyet az NVB és a Kúria elkaszált).
Az egyébként más esetekben rigorózus NVB minden egyes a hitelesítést megtagadó határozatában szó szerint szerepel az országos népszavazás célját definiáló következő idézet: „Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse.” Csakhogy a kormány legközelebbi négy kérdése közül három esetében az Országgyűlésnek bizonyosan nincs miről döntenie, mivel ezek a döntések már a népszavazási kezdeményezést megelőzően megszülettek.
A négy kérdés közül kettő arról szól, hogy a választópolgár egyetért-e azzal, hogy a nemváltoztatást bemutató vagy a gyermekek fejlődését befolyásoló médiatartalmakat ne korlátozzák, egy pedig arról, hogy a köznevelési intézményekben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak.
Ezeket a kérdéseket az Országgyűlés már tavaly, a kormány népszavazási kezdeményezése előtt szabályozta a 2021. évi LXXIX. törvényben (ez az a bizonyos „gyermekvédelmi” törvény, amely miatt a gonosz „Brüsszel” állítólag büntet minket), mégpedig úgy, mintha a fenti kérdésekre a választópolgárok az elvárt nemmel szavaztak volna.
Azaz megint egyszer előbb született meg az ítélet, mint a vádbeszéd. De játsszunk el azzal a teljesen életszerűtlen gondolattal, hogy a választópolgárok többsége igennel szavaz. Ebben az esetben az Országgyűlés hatályon kívül helyezhetné a tavalyi jogszabály inkriminált passzusait, amire még csekély összegben sem fogadnék.
A félreértéseket elkerülendő: nem az a baj, hogy a kormány ezekről a fontos ügyekről megkérdezi az embereket. Hanem az, hogy erre a más célra való népszavazás intézményét használja. Ugyanis sem az Alaptörvényben, sem a népszavazásról szóló törvényben nem szerepel olyan népszavazási cél, hogy „üzenjük Brüsszelnek”, márpedig ebben az esetben erről van szó. A nemzeti konzultáció már smafu?