Javaslat Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének egy újabb nyílt levélre – avagy cinkos, aki néma, amikor szólnia kellene.
Beindult a kampány, és Orbán Viktor mostanság minden nap nyilatkozik azon intézkedéseiről, amelyekre a legbüszkébb, és amelyektől a legtöbb szavazói támogatást reméli. Büszkeségei közül egyszer sem maradtak ki „a négy stop” (benzinár-, élelmiszerár-, rezsi- és kamatstop) név alatt meghirdetett intézkedései.
Bár nemzetközi gazdasági szakértőként erősen vitatom, hogy akár az infláció mérséklésének, akár a szegények megsegítésének a fenti négy árstop bevezetése lenne a legjobb, akárcsak az egyik jó megoldása, de ebben az írásban nem ezt kívánom kifejteni, mert erről nap mint nap számos kiváló írás olvasható. Vitathatatlan ugyanis, hogy átmeneti árstopot a múltban és a jelenben is számos demokratikus országban alkalmaztak, azaz nem jelenthető ki, hogy egy jogállamban az alkalmazásuk elképzelhetetlen lenne. Hatékonyságuk ugyanakkor erősen vitatható. Én nem ismerek példát arra, hogy alkalmazásuk bármikor és bárhol is sikeres beavatkozásnak bizonyult volna.
Jogi tény az is, hogy az átmeneti rendeleti kormányzásra való felhatalmazás sem korlátlan, még valós vészhelyzetben sem. Soha nem lehet jogszerű egy olyan hatalmi jogalkotás, amely azonnali és teljes ellentételezés nélkül kötelez vagyonvesztésre állampolgárt és/vagy vállalkozást. A hatalmi jogsértést pedig tovább erősíti, ha az ország gazdasági lehetőségeivel sem lehet indokolni egy ilyen rendelkezést. Amikor az ország költségvetése lehetővé teszi sportesemények megrendezését százmilliárdokért, a járvánnyal össze nem függő sport- és egyéb beruházások százmilliárdos megvalósítását, hazai- és külföldi támogatási programok melletti döntéseket, akkor a költségvetés biztosan képes az alkotmányos kötelezettségét is finanszírozni.
Külön bizonyítást sem igényel az az állítás, hogy Orbán Viktor február 12-i évértékelésen tett azon miniszterelnöki bejelentése, hogy újabb három hónapon át a benzin- és a gázolaj maximált ára a kutaknál 480 forint marad akkor is, ha a benzinkút üzemeltetője a nagykereskedőtől ettől drágábban kapja az üzemanyagot – kiegészítve azzal, hogy az üzemeltető köteles szolgáltatni –, nem jelent mást, mint az üzemeltetőt, tulajdonost vagyonvesztésre kötelezni. (A cikk megírása óta a nagykereskedelmi árat is maximálta a kormány – a szerk.) Az a kötelezés pedig, hogy ha erre a saját vagyona terhére nem képes, adja át a tulajdona üzemeltetését egy kijelölt szolgáltatónak, az érintett vagyona feletti rendelkezési jogától való megfosztását is jelenti.
Még egyértelműbben ellenérték nélküli az állami kifosztás, ezért alkotmányos jogsértést okozó vagyonvesztés az élelmiszer-árstop rendelet esetében. Itt már alkalmazzák is az adó módjára is behajtható milliós pénzbüntetést, ha az élelmiszert árusító üzlet nem tart megfelelő készletet az árstoppal érintett termékekből, szolgáltatásból, akkor is, ha azok bekerülési ára már magasabb, mint a maximált ár!
Ráadásul az árstoppal elérni kívánt cél megvalósítására az államnak számtalan más jogszerű lehetősége is lenne. Átmenetileg változtathatna Európa legmagasabb áfáján, mely döntését akár feltételekhez is köthetné. Előírhatná például, hogy az áfa átmeneti elengedésének alkalmazása az elszámolás során csak azon kereskedőknél megengedett, ahol a kereskedő vállalja, hogy a jogszabályban meghatározott minimális árrésnél nem alkalmaz magasabb árrést az értékesítéskor. Ha ezt nem vállalja, úgy a terméket, szolgáltatást az eredeti áfa-tartalom mellett kell végeznie. Egy ilyen szabályozás komoly versenyelőnyt biztosítana az alacsonyabb árréssel is megelégedő kereskedőnek, és az áfa-csökkentés biztosan eljutna a fogyasztókhoz. Megoldás lehetne, ha az árstop igazolt veszteségét a kereskedő az adófizetési kötelezettsége terhére elszámolhatná, stb. A jogszerű lehetőségek tárháza széles akkor is, ha fontos a jogszerűség, a morál, és a társadalmi felelősség.
Idézet az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első Kiegészítő Jegyzőkönyvéből:
„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. (1. Cikk / Tulajdon védelme)
Az idézett nemzetközi kötelezettségvállalást a magyar jogrendszer részévé tette az 1993. évi XXXI. törvény.
Idézet Magyarország Alaptörvényéből:
„Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” (XIII. Cikk (2) bekezdés)
A fagyi visszanyal! Az Alaptörvényébe a Fidesz-KDNP-kormány és -frakció írta bele (U cikk), hogy „a polgárok vagyonuktól történő önkényes megfosztásáért, a tulajdonhoz fűződő jogaik korlátozásáért” a Magyar Szocialista Munkáspártot és annak egyéb politikai szervezeteit „bűnöző szervezeteknek" minősülnek, vezetőik pedig „el nem évülő felelősséggel” tartoznak a rendszer fenntartásáért.
Megjegyzem, ezt az Alaptörvényből idézet definíciót, amely értékeli az állampolgárokat kifosztó államhatalmat és vezetőit, illetve tetteiket, én nagyon is magaménak érzem. Az idézet, bár szokatlan alkotmányban rögzíteni, összhangban van a demokratikus jogfelfogással, és a társadalmi igazságérzettel is. Írásaimban éppen ezen elvek alapján tartom bűnszervezetnek Orbán Viktort és kormányát, hatalmi szervezeteinek vezetőit, és tartom el nem évülő történelmi bűnüknek az elmúlt tizenkét év tetteit.
Az Alaptörvény a mai magyar jogrend legmagasabb pontján áll, így az e cikk keretei között kifejtett véleményem jogi alátámasztására a fenti idézetekre való hivatkozásom biztosan elég. Így szakértői véleményemként leírhatom, hogy az Orbán Viktor által jegyzett rendeletek nemzetközi szerződéseinkbe ütköznek, valamint Magyarország Alaptörvénye szerint rendkívül súlyos alkotmányos jogsértésnek is minősülnek, amit még számos, hatályos jogszabály is igazolna, de ezek idézése csak az indokok számosságát növelné.
Ezért fontosabbnak érzem arról írni, hogy miért érzem rosszul magam, miért keserít el a leírtak kapcsán a jogtudósok és a társadalom csendje. Ideértem a bírói szervezeteket, az Akadémia jogtudósait, az ügyvédi szervezeteket. Szomorú vagyok, de értem, hogy az orbáni rendszer kiszolgálójaként most miért nem ír nyílt levelet Varga Zs. András, a Kúria elnöke, és miért nem szólal meg a megválasztását kizárólag Orbánnak köszönhető Alkotmánybíróság. Értem, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Orbán által kijelölt elnöke, a köztestület évnyitóján miként tesz tanúbizonyságot a teljes alkalmatlanságáról azzal, hogy a tagjai megvédése helyet kijelenti, hogy „ezt a békát le kell nyelnünk”. Értem, hogy Gulyás Gergely politikai kalandorként a kormányinfón szemrebbenés nélkül mondja a szemünkbe, hogy „nem gondolom, hogy közpénzből kellene a benzinkutasokat támogatnunk”, miközben a kormány a magánemberek vagyonának kifosztásával szerzett vagyonból „segít” másokon. De a többiek hallgatását nem értem.
Évtizedek óta értetlenül állok azelőtt is, hogy mi vezet nálunk a társadalmi szolidaritás állandó hiányához szinte minden esetben, amikor az orbáni rezsim valamely társadalmi csoportot éppen kifoszt, megkárosít. Pedig a történelemkönyvekből tudhatnánk, hogy nem csupán „cinkos, aki néma", amikor szólnia kellene, hanem önmaga ellensége is, mert amennyiben az orbáni hatalom fennmarad, ő is – ideértve Orbán mai lakájait is – sorra fog kerülni. Ez ugyanis a diktatúra sajátja. A diktatúra csak így tud kibontakozni, és a diktátor is csak így tudja a hatalmát fenntartani. Orbán Viktor jellemrajza nem változott 1990 óta. Számára a „bajtársai is csak tucattermékek”. Sajátjait is azonnal ellehetetleníti, ha személyük népszerűsége, vagy gazdasági befolyásuk növekedése alternatívaként jelenik meg vele szemben. Gondoljunk csak az egykori Fodor Gáborra, Szelényi Zsuzsára, vagy később Lázár Jánosra, Simicska Lajosra. A sor hosszú és tanulságos.
Az árstop kapcsán pedig el kell tudni képzelni egy olyan napot, amikor megjelenik az ő "saját" orbáni árstop-rendelete. Egy rendelet, amelyben a benzint, a gázolajat, az élelmiszert arra a termékre szolgáltatásra cserélik ki, amely bármelyikünk vállalkozásának, munkahelyének a terméke, szolgáltatása, és a rendelet súlyos szankcióhoz kötve írja elő, hogy a tevékenységet folytatni kell a tíz évvel ezelőtti áron, figyelmen kívül hagyva, hogy az előállítás ma mibe kerül. A veszteséget pedig a saját vagyonukból kell finanszírozniuk! Bármilyen szolgáltatás, termék beírható ugyanis a mostani kormányrendeletben kipécézettek helyére, annak jogalapja megegyezne a most hatályos kormányrendelettel. Ha hagyjuk, csak Orbánon múlik, hogy a vagyonunk terhére rendeleti úton felszámolja az inflációt, ami ma rossz fényt vet a gazdasági sikerpropagandájára.
Emlékszem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nyílt levélben kért társadalmi szolidaritást mindenkitől, amikor Orbán Viktor az Akadémiát gyámsága alá vonta, és megfosztotta a vagyonától. De arra is emlékszem, hogy az Akadémia se előtte, se azóta egyszer sem állt ki egyetlen célkeresztbe került társadalmi csoport mellett sem, pedig nincsen olyan területe a társadalomnak, amelynek megfelelő akadémiai szervezet ne létezne.
Örök optimistaként, sok barátom szerint naivként, őszintén várom azt a napot, amikor egyszerre tüntetnek és fejtik ki a véleményüket egymás mellett a bírák és az ügyvédek, az akadémikusok, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a benzinkutasok, a vasúti dolgozók, mozdonyvezetők, szociális dolgozók, újságírók, stb.
Lehetne a társadalmi szolidaritás napja 2022. április 3-a, amikor a vonulás útja a szavazófülkékhez vezet!
