Háború van. A múzsák talán hallgatnak, a szakértők szaporodnak. Az én szakértelmem a dohos, hideg pincében merül ki – az éhség, a kiszolgáltatottság a félelem soha el nem halványuló emlékével. Nem versenyzek mások éhségével, félelmével. Nem jövendölöm meg, mit tesz Putyin holnap, mire számíthat Európa holnapután.
Elmeszakértő sem vagyok. Nem tudom paranoiás-e Putyin, vagy csak paranoid? A hatalom, úgymond megront, a korlátlan hatalom korlátlanul pusztít. A titkosszolgálatok tisztjei ritkán végzik ministráns gyerekként, de őrült diktátorként sem végzi mindegyik.
A szavakhoz, úgy hiszem, értek valamelyest. Putyin az invázió első napján hosszabb beszédet mondott. Sok minden derül ki a hazugságokból, féligazságokból és blöffökből, még több, amiről hallgat.
A Donbaszban zajló tragikus eseményekkel, a fenyegető népirtással kezdte, aggodalomról, szorongásról, fenyegetésről beszélt. Ha a tényeket nézzük: a Donbaszban aznap, mint az előző években, hónapokban, nem történt semmi különös. Az egymással szemben ásott lövészárkokból lövöldöztek egymásra, egy-egy útját vesztett rakéta békés polgárok házában robbant. Népirtás? Örmények, zsidók, cigányok, tuszik és hutuk sorsát hasonlítani lesipuskások párbajához? Amerikaiak fenyegették Oroszországot? Ha mindezt levonjuk, marad az aggodalom és a szorongás.
Marad az ártatlan áldozat – Putyin – és a szent orosz föld, amelyre egy pontosan meg nem nevezett ellenség – Ukrajna? – feni a fogát.
"30 éve kitartóan és türelmesen próbálunk megegyezni", mondta Putyin – amire cinikus megtévesztés és hazugság, zsarolás a válasz. Az árnyakkal küzdő Hamlet és Polonius (már akkor?), aki a herceg vesztét készíti elő. Pimasz beszédmód, lenéző hozzáállás, a tévedhetetlenség tudata az egyik oldalon – a keresetlenül őszinte, de gyengének látszó áldozat a másikon. "A hatalom és az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés felé... A Szovjetunió meggyengült, majd teljesen összeomlott." Csak úgy. Előzmények nélkül. "A világ erőegyensúlya megbomlott. "
Mitterrand moszkvai látogatásán megkérdezték az akkor a mezőgazdaságért felelő Gorbacsovot, milyen a mezőgazdaság helyzete. "Katasztrofális" – felelte Gorbacsov. "Mióta?" – kérdezett vissza az elnököt kísérő francia külügyminiszter. "1917 óta" – hangzott az őszinte válasz. Gorbacsov tudta, hogy a belülről rothadó rendszer összeomlása törvényszerű. Putyin Nietzschétől kölcsönzi a magyarázatot: a hatalom akarásának (Der Wille zur Macht) hiánya tette tönkre a Szovjetuniót, amelynek vezető rétege mással sem foglalkozott, mint a hatalom akarásával.
"(...) a világ számos régiójában, ahova a Nyugat saját rendjének megteremtésére jön, az eredmény véres, be nem gyógyult sebek". Ezért "bátran kijelenthetjük, hogy az úgynevezett nyugati blokk a hazugság birodalma". A szovjet rendszer hivatalos ideológiája, a marxizmus-leninizmus elvetve, a Nyugat rendje, a szabadságjogokon alapuló demokrácia ugyancsak. Az így keletkezett űrt a cári Oroszország pánszláv öröksége, engesztelhetetlen nyugat- és demokrácia-ellenesség tölti be. A világuralomra törő Nyugaton "minden ok nélkül ellenségnek nyilvánítják (…) Oroszországot". De a békés Oroszország "nem fejlődhet, nem létezhet állandó fenyegetéssel, amely a modern Ukrajnából árad". A 44 milliós, atomfegyvereiről önként lemondó Ukrajna fenyegeti a 140 milliós, Belarusszal 150 milliós, atomarzenállal és a világ bármely pontját elérő, néhány hete bemutatott hiperszonikus rakétákkal felszerelt Oroszországot.
Putyin megjegyzése a modern Ukrajnáról jól jellemzi a történelem átírásának kísérletét. Ennek érdekében nem riad vissza az önellentmondásoktól. Testvérnek minősíti az ukránokat, akik szerinte voltaképpen azonosak az oroszokkal, ugyanakkor kétségbe vonja az ukrán államiságot. (Történelmi tény, hogy az ukrán nagyfejedelemség, a kijevi Rusz több évszázaddal megelőzte az oroszt, két Árpád-házi herceg is Kijevből hozott feleséget, I. András neje, Anasztázia rövid ideig fia, Salamon nevében uralkodott is.) Többször utal Putyin az egyébként valós tényre, hogy ukránok ezrei német egyenruhában együttműködtek a megszállókkal. Ugyanakkor egyetlen szóval sem említi, hogy Vlaszov, a korábbi szovjet tábornok antikommunista orosz hadsereget alapított, amely a keleti fronton vette fel a harcot a szovjet katonákkal. A második világháború kezdetéről szólva a Molotov-Ribbentrop-szerződést megszegő Hitlernek, a szovjet hadvezetés felkészületlenségének tulajdonítja a hatalmas emberveszteséget, de egyetlen szóval sem említi, hogy a háború előtt Sztálin kiirtotta saját vezérkarát.
Putyin nem titkolja, hogy az offenzívájának célja az ukrán kormány lecserélése, az ország "demilitarizálása (...) és az Orosz Föderáció polgárai ellen véres bűncselekményeket elkövetők (azaz ukrán politikusok és katonák – M. L.) bíróság elé állítása". Ukrajna polgárainak szabad választást ígér. Gondolom olyat, amilyet Oroszország lakói élveznek.
A legsúlyosabb mondatokat beszédének végére hagyta. Néven ugyan nem nevezi, de megfenyegeti azokat, akik akadályozzák terveinek végrehajtását, még inkább pedig azokat, akik fenyegetésére visszafenyegetik: "Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekhez vezet, amilyeneket történelmük során soha nem tapasztaltak". A fogalmazás csak egyféleképp értelmezhető. Nemcsak egyéneknek, hanem a terveinek ellenszegülő államoknak helyez kilátásba megtorlást. A "történelmük során soha nem tapasztaltak" válasz egyértelműen a nukleáris fegyverek használatár utal.
A féligazságok hirdetésének legjobb példája Irak, Líbia és Szíria együvé sorolása. Ha Irak megszállásáról, Líbia bombázásáról, és főleg, ami utána következett, tudjuk is, hogy értelmetlen és bukásra ítélt akció volt, Szíriában más a helyzet. Egyrészt igaz, hogy az Iszlám Állam terroristái oda is befészkelték magukat, másrészt nem igaz, hogy az orosz légierő csak őket volna. Bőven jutott a terroristák ellen küzdő kurdoknak, az Aszad-rendszer ellen felkelő demokratáknak is. Még nagyobb képtelenség az orosz beavatkozást önvédelemnek beállítani, mondván, a Szíriából Kaukázusba behatolni készülő terroristák megállítása volt a cél.
Oroszország krími háborúit megítélni még bonyolultabb. Tény, hogy a félszigetet Hruscsov, szűkebb hazájának adott ajándékként csatolta Ukrajnához, s az is, hogy a lakosok nagy része orosz anyanyelvű. A Krím megszállása Oroszországban toborzott, kiképzett és felfegyverzett "magán zsoldosokkal" történt, s a Wagner-csoport katonái által felügyelt népszavazást szabadnak és tisztának beállítani, az ezt követő visszacsatolást a nemzetközi joggal szentesíteni, az ügyetlen blöff kategóriájába tartozik.
Akik a teljes igazságot keresik, kénytelenek elismerni, hogy az ukrán nyelvtörvény kitűnő ürügyet szolgáltatott a háborúzásra, az európai és amerikai figyelmeztetéseket azonban Ukrajna vezetői elengedték a fülük mellett. A komikusból lett ukrán államfő, Zelenszkij több fejjel kimagaslik szánalmas elődei közül, a saját zsebre dolgozó politikusok ostoba döntéseinek, mulasztásainak az árát mégis ő fizeti meg. "Gyakran lehet hallani – kiált fel Putyin –, hogy a politika piszkos üzlet. Talán, de nem ilyen mértékben!"
De igen! Ilyen mértékben.
