Befolyással lehet a magyar választások megtartására vagy annak eredményére az orosz-ukrán háború?
A választások megtartását nem befolyásolhatja, de az biztos, hogy egy ilyen félelemmel teli állapotban - amit az ott élő magyarok érintettsége és a menekülthullám majd tovább erősít – mindenki keresi a híreket, sokan olyan információforrást is nyitott füllel meghallgatnak, amilyeneket máskor nem. A magyar politikusokat pedig a háborús helyzet új oldalukról mutathatja be a közvéleménynek, s ennek már lehet hatása az eredményre. Orbán Viktor ugyan egyszer már hasonló helyzetben 1999-ben a koszovói háború idején megismerhették, de erre kevesen emlékeznek.
Most sokan inkább arra emlékeznek, hogy ő az, aki régóta igyekszik szoros kapcsolatot kialakítani Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Visszaüthet rá ez, meg a kudarcos békeközvetítő szerep?
Biztos, hogy a kormánynak a tényleges háború a legrosszabb, ami történhetett, az energiaárak, vagy a MOL és az OTP kitettsége miatt is. A legnagyobb gondjuk persze az, hogy Orbán egy oroszbarát külpolitikára tette fel a saját imázsát, erre idomította be egész papagájkórusát, és egy januári közvélemény-kutatás szerint most már szinte mindenki ennek megfelelően látja Magyarországon is. Ugyanakkor van olyan tapasztalt politikus, hogy ebből a szerepből az utóbbi két hétben visszább lépett, és Szijjártóra hagyta, hogy ő mutassa be az orosz kormány felé a töretlen, bár most kényszerűen visszafogott hűséget. Ezzel együtt is biztos, hogy az oroszbarát pozícióból nehéz lesz jó pontokat szerezni, az ellenzéki politikusoknak pedig veszélyes lehet egy ügyetlen megszólalás a háborúval kapcsolatban.
Orbán érdeke is, hogy titkolózzon?
A kormányoldal egy krízisben jobban tudja, hogy mi történik, és akár tőrbe is csalhatja az ellenzéket. Ugyanakkor az ellenzéki táborban nyilván most sokan gondolják úgy, hogy lelepleződött Orbán Putyin-barát politikája és ezt hangsúlyozni kell a kampányban. A kulcskérdés nyilván az, hogy sikerül-e megmutatniuk, hogy az ő politikájuk nagyobb katonai és gazdasági biztonságot adna az országnak. Egyelőre az látszik, hogy a hat párt és Márki-Zay Péter külpolitikai stábja felkészült a helyzetre, egységes és világos az üzenetük.
Miért tart a választástól a kormányfő? Mert elemzők szerint csak a félelem a magyarázat az utóbbi hónapok mértéktelen osztogatására.
Orbán kissé paranoid, de ez a magyar politikában versenyelőny. Egy olyan politikai közegben, ahol az emberek nem állnak ki a munkahelyükön sem a saját érdekeik védelmében, ahol közbeszerzési szerződésekre és önkormányzati állásokra pályázó siserehad népesíti be a politikai szervezeteket, ott versenyelőnyben vannak a gyanakvó vezetők, akik gyorsan képesek kiszúrni, hogy kiben nem százszázalékos irántuk a lojalitás. Lehet, most azt érzi, elszaporodtak a kételyek, ezért nagyot akar nyerni, hogy végkép elvegye mindenkinek a hitét, hogy akár győzni is lehet vele szemben.
Nem megnyugtató számára, hogy a saját közvélemény-kutatói nem jeleznek komoly veszélyt?
Nagy bajban lenne Orbán, ha a saját közvélemény-kutatói alapján tájékozódna a világról. Szerintem sem ezekben az intézetekben, sem a kormányzati apparátusban nincsenek olyanok, akik a szükséges alapossággal mérnék fel a magyar közvéleményt. A Századvég, a Nézőpont és az Alapjogokért Központ rengeteg kutatást és interjút csinál hatalmas pénzekért. Ennyiből azonban többet kellene megtudniuk a társadalomról, mint ami a propagandalózungjaik mögötti tudásként felsejlik.
A Vox Populi oldalon ön nyolc intézet adatait veti össze. A kormányközeliek mellett olyanokét is, a Mediánét, a Záveczét, a Republikonét, a Publicusét, az IDEA-ét és az Iránytűét, amelyek alapvetően a piacból élnek, de pártoknak is dolgoznak. Ekkora merítés nyomán már pontos kép rajzolódhat ki?
Kezdjük ott, hogy csak olyan intézet eredményeivel szabad foglalkozni, amelyik legalább az előző választás óta végez politikai közvélemény-kutatást. Ők már több eredményt publikáltak, a nevüket adták hozzá, nekik fontos a szavahihetőségük. Ha ez megvan, még mindig ott a baj, hogy például a Nézőpont akkor is azt mondja, hogy egy párt vezet, amikor az adataik alapján éppen öt százalékkal visszaesett. Tehát más a szöveg, mint a számok. Ám azzal még nekik is számolni kell, hogy ha mindig nő a támogatottsága a pártnak, gyorsan elérik a száz százalékot és azt már a saját tábor legelvakultabb tagjai sem hiszik el, tehát valamilyen korlát nekik is van.
Mégis melyik közelíti meg leginkább a valóságot?
Nehéz megmérni, hogy mit gondolnak az emberek, sokféleképpen lehet próbálkozni. Az, hogy a politikai szolgáltatást nyújtó cégek torzítanak a valóságon, az az eltérő eredmények egyik magyarázata, de a védhető módszertani kísérletek miatt akkor is különböző eredmények születnek, ha a legjobb szakmai tudású és leglelkiismeretesebb intézetek és kutatók mérnek. Átlagolni kell, hogy megtudjuk, mi lehet a sok bizonytalan eredmény közös nevezője és mekkora a bizonytalanság. Tehát nemcsak az állandóan változó átlag érdekes, hanem az eredmények szóródása is. Ez ma Magyarországon nagyon nagy, és ezért az eredmények mozgóátlagának a hibahatára is nagyon tágas.
Eddig is bekalkuláltuk, hogy van egy hibahatár minden mérésben, de csak 3 százalék körüli mértékkel számoltunk, ön azonban azt mondja a Vox Populi tanulmányaiban, hogy ennél jóval nagyobb a bizonytalanság. Miért?
Már nem a véletlen mintavételi hiba a legnagyobb probléma, mert odáig is nehéz eljutni, hogy egy minta valóban reprezentatív legyen. A 70-es, 80-as években még nem egyszer az emberek 80 százaléka válaszolt az ilyen megkeresésekre, ma azonban amerikai telefonos vizsgálatokban átlag egy százalékot tudnak rábírni a válaszadásra. Nálunk is nagyon alacsony a hajlandóság, és ezért veszélyben van a reprezentativitás.
Azt mondja, hogy a 2018-as és 2019-es választásokra alkalmazva a mozgóátlag számítást, a végeredményekhez nagyon közeli eredmény jött ki, de a hibahatár 21 pont, ami sokkoló.
Először átlagoltam egy-egy 41 napos időszakon belül azoknak az intézeteknek a saját méréseit, amelyek legalább az előző választásig visszamenően végeztek kutatást a pártok támogatottságáról, majd a különböző intézetek átlageredményeit is átlagoltam. Az egyes eredmények saját hibahatára meg a köztük mutatkozó különbségek mérete miatt az átlagtól plusz-mínusz 10,5 százalékra található mind a kormánypártok, mind az ellenzék támogatottságának a hibahatára, ezért a kettejük közti különbségé már 21 százalék.
Tehát nem tudunk semmit?
A semminél kicsivel többet tudunk. Mert igaz ugyan, hogy az eredmények 95 százaléka a hibahatár mutatta nagyon széles sávba esik, de 67 százalékuk már a hibahatár felén belül van. A legvalószínűbb eredmények mindig az átlag körül vannak, csak ha tágas a hibahatár, akkor az átlag körüli értékek éppen csak egy kicsit valószínűbbek, mint a tőlük akár négy-öt százalékkal eltérő eredmények. Ebből az következik, hogy informatívak ugyan a közvélemény-kutatások, de nem annyira, hogy a rájuk alapozott jóslatokra tegyük fel a tőzsdén a családi vagyont.
Akkor mi az, amit ki lehet jelenteni az áprilisi választással kapcsolatban? Azt vegyük komolyan, ha egy mérés 87 százalékos részvételt jelez előre vagy örüljünk annak, ami 70 százalékot vár?
Kijöhet egy-egy magas szám, mert a közvélemény-kutatásokra úgyis inkább csak azok válaszolnak, akik szavazni is fognak, de 75 százaléknál magasabb részvétel akkor sem valószínű, ha a mostani választás nagyobb izgalmakat és érdeklődést vált ki a közvéleményben, mint a 2018-as.
Amikor egy kutatóintézet azt mondja, hogy a listás szavazatokból 50 jut a kormánypártoknak és 43 az ellenzéknek, higgyünk neki?
Le lehet fordítani a várt szavazati arányokat ilyen precíz eredményekre, de az előbb említett 21 százalékos hibahatár miatt nagy a bizonytalanság magukkal a szavazatarányokkal kapcsolatban is. Legfeljebb olyanokat mondhatunk: ma jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Fidesz elveszti ezt a választást, mint volt 2018-ban vagy 2014-ben, de azért továbbra is valószínűbb egy kormánypárti, mint egy ellenzéki győzelem.
Abban sem lehetünk akkor biztosak, hogy egyik oldalnak sem lesz kétharmada?
Elég valószínűtlen, de nem lehet kizárni sem. Valójában azért kérdezget mindenki ilyeneket, mert utáljuk, hogy ilyen bizonytalanok a közvélemény-kutatások és nem akarunk stresszelni. Pedig érdemes feldolgozni ezt a kellemetlen érzést és arra gondolni, hogy ez most nem egy lefutott dolog, van mitől félni és van miben reménykedni mindkét oldalon.
