A könnyeit törülgeti Ilona, amikor Beregsuránynál átlépi a határt péntek reggel. Nehezen találja a szavakat, s csak percek múltán, akadozó beszámolójából derül ki: valójában nem is csak a saját családja iránti aggodalma viseli meg ennyire. Azt meséli, rémisztő látni a túloldalon a kilométereken át feltorlódott kocsisort. De ennél is megrázóbb volt számára az, hogy Ukrajnában, miközben a határ felé közeledtek a hatóságok nagyon sok családot állítottak meg, a katonakorú férfiakat nem nem engedték tovább Magyarország felé. Ukrajnában most általános mozgósítás van, 18 és 60 közötti férfiakat besorozzák.
– Szívszaggató jelenetek voltak, ahogy asszonyok gyerekkel a kezükben úgy döntöttek, végül mégsem indulnak tovább, nem hagyják hátra fiukat, férjüket a háborúba – meséli az asszony. Neki szerencséje van: kettős állampolgár, férje és több rokona már Magyarországon van, így könnyen hátrahagyhatott mindent, lesz hol laknia.
Nem Ilona az egyetlen, aki arról beszél, hogy az ukrán hatóságok nem engedik át a férfiakat, de tény, sok férfit látni átjönni a határon. Az érkezők körében sokféle – ellenőrizhetetlen – hír terjed. Hallunk például fagylaltos kocsiban lesben álló, a fiatal férfiakat visszafordító katonákról. A kérlelhetetlen sorozókról szóló történetek mellett visszatérő állítás az is: az ukrán határállomáson olykor csúszópénzen múlik, kit engednek tovább.
A nyomor vámszedőiről a határi innenső oldalán is egyre többször hallani. Azokról a „fuvarozókról”, akik csillagászati összegekért szállítják a menekülőket Nyíregyházára vagy Budapestre. Az egyik határnál várakozó autó ülésén magunk is látunk egy kartontáblát azzal a hibás felirattal: „Fuvart valalok”. Rosszul öltözött, összetört arcú férfi ül a volánnál, de a fényképezőgép láttán csak int, hagyjuk békén. Később egy, a határ menti életet jól ismerő forrásunk azt mondja: a kocsiban csak „a balek” ül, az igazi sofőr akkor kerül elő, ha az utasok tényleg utasok és nem rendőrök. A környéken úgy mondják, fejenként 150 ezer forintot is elkérnek egy-egy fővárosi fuvarért a menekültektől. Ugyanerről számolt be Migration Aid nevű, menekülteket segítő közösség, mint írták megjelentek a fuvarozásból hasznot remélő „hiénák.”
Míg a határállomásnál a hiénák, néhány kilométerrel odébb a valódi segítők készülődnek. – Egyelőre bőven el tudjuk látni a hozzánk érkezőket – mondja Herka István, Beregsurány polgármestere. A településen már több nappali melegedőt, átmeneti szállást hoztak létre, ám eddig főleg olyanok érkeztek, akiknek Magyarországon van ismerősük, szállásuk, így tényleg csak rövid időre, állnak meg, hogy ne a határon az út mellett kelljen rostokolniuk a gyerekkel. Így a három szállásból csak egyet nyitottak meg. A polgármester úgy becsüli, 100-150 menekültet el tudnak látni, szállásolni akár huzamosabb ideig is és szerinte hasonló a helyzet a környező kistelepüléseken is.
– Rengetegen kerestek minket, hogy mit hozzunk, miben segítsünk – mondja a polgármester így élelmiszert, takarót, ruhát is kaptak mindenhonnan. Úgy véli: egyelőre jól el vannak látva, bár azt nem tagadja, hogy ha nagyon elhúzódik odaát a háború, az terhet jelenthet a községnek is.
A keleti határ térségében nem csak a folyamatosan érkező menekültek jelzik a feszült helyzetet, hanem az is: egyre nagyobb erőket küld ide a Magyar Honvédség. Péntek délelőtt három BTR-típusú harckocsikból álló konvojjal is találkoztunk Nyíregyházánál.
