Tulajdonképpen mit értünk szótár alatt, mit takar a nagyszótár?
A szótár olyan (nem feltétlenül nyomtatott) könyv, amelyben valamilyen rend szerint szavak és azokról információk szerepelnek. Vannak enciklopédikus jellegű szótárak, amelyek a szavak mögött lévő valóságelemeket, fogalmakat ragadják meg, de a klasszikus szótár a nyelv felől indul ki: a szavakat mint a nyelv egységeit értelmezi, azokról ad információkat. A nagyszótár az értelmező szótárak közé tartozik, azok leggazdagabb típusa, az elnevezés tehát nem csak a méretére utal. Vagyis nem a címszavak száma teszi nagyszótárrá a nagyszótárat, hanem főként a feldolgozás módja, az, hogy mennyi információt ad meg egy szóról. Az értelmező szótártípus a XIX. században alakult ki: míg a korábbi szótárak ekvivalensekkel, szinonimákkal dolgoztak, s egy szóhoz „váltófogalomként” egy másikat rendeltek, addig az értelmező szótárakban magyarázó, kifejtő értelmezések szerepelnek.
A magyar nyelv nagyszótára történeti jellegű értelmező szótár. Mit jelent ez?
A nagyszótár a legkülönfélébb nyelvi rétegek szókészletét próbálja meg minél teljesebben visszaadni, nem csak a mai köznyelv szavait. Visszamegy a régiségbe, és a köznyelvtől eltérő nyelvi rétegek felé is nyit: bekerülhetnek a nyelvjárások, a szaknyelvek, a szleng, a bizalmas nyelvhasználat, az argó stb. szavai. Sok szótár megpróbál normatív lenni, ezek az úgynevezett előíró, preskriptív szótárak inspirálni akarják a nyelv használóit a választékosságra. A mi szótárunk azonban nem előíró, hanem leíró – deskriptív – jellegű, a teljes nyelvhasználatot, szókészletet lefedő szótár, mint általában a nagyszótárak. Persze ez nem jelenti azt, hogy a teljes szókészlet benne is van, ez lehetetlen is lenne.
A Magyar Tudós Társaság 1831-ben döntött egy nagyszótár készítéséről, az első kötet azonban csak 2006-ban jelent meg.
Minden nagyszótár hosszú ideig készült-készül. Például az Oxford English Dictionary első kötetének megjelenésétől az utolsóig negyven év telt el, maga a munka még hosszabb időt fogott át. A kétezres években készítették el ennek a már kész szótárnak a digitalizált, bővített változatát. Körülbelül kétszázan dolgoztak rajta, mi itt a Nyelvtudományi Kutatóközpontban nem vagyunk húszan sem. Nálunk az elmúlt két évszázadban elsősorban a szótári munka alapját képező úgynevezett korpusznak a létrehozása történt meg – egyrészt hagyományos cédulagyűjtemény, másrészt elektronikusan tárolt szöveggyűjtemény jött létre –, a szótár szerkesztési szabályzata csak a kétezres évek elején készült el. Egy ilyen nagyságrendű munkánál az egységesség érdekében mindent szabályozni kell. Meg kell határozni, mi lehet címszó, milyen típusú szócikkek lehetnek a szótárban, azok hogyan épüljenek föl, stb. A tényleges címszólista összeállítása sem kis feladat: a lehetséges címszavak közül válogatnunk kell gyakoriság, nyelvtörténeti fontosság vagy más szempontok alapján. Most száztízezer címszót tervezünk, soknak tűnik, de a nyelv teljes szókészletének csak töredéke. Tényleges szócikkírás tehát csak az utóbbi húsz évben folyt, ennek eredménye az eddig megjelent nyolc kötet.
Elképesztően összetett, sokrétű munkának tűnik mindez, úgy sejtem, meglepetések is érik a lexikográfusokat a szócikkek készítésekor.
Érdekes szókészleti változások is kirajzolódnak. Ott vannak például a trágár szavak: ezek némelyikét már földolgoztuk, s kiderült, hogy azok a parnasszusi magasságban lévő szerzők, akikre a nyelvújítás és reformkor idejéből hivatkozni szoktunk – Kazinczytól Szemere Bertalanig, Kölcseytől Petőfi Sándorig – nem féltek kimondani, leírni ezeket a trágárságokat. Aztán jött százötven év szünet, sehol sem volt nyoma ezeknek, majd a XX. század végén újra megjelentek, noha kevesebb játékossággal és durvábban, mondjuk Spiró György írásaiban. De a grammatika területén is mutatkoznak érdekességek: a Nagyszótárba bekerült a deviszont (így, egybeírva), amelyet a nyelvművelők, magyartanárok ostoroznak, pedig használták már kétszáz éve is. S a szövegek elemzésénél világossá vált, ez nem funkciótlan jelenség: nem csupán nyomatékosítja az ellentétet – ami egyébként önmagában sem elhanyagolható szerep, de van olyan jelentése az összetételnek, amelyet külön-külön nem mutat a két elem. Több összetétellé vált kötőszót is ismerünk, ma már senkinek nem jut eszébe fönnakadni például az ámde szón. A munka szépségét ezeknek a finomságoknak, folyamatoknak a felfedezése, szövegekből való kibontása jelenti.
A nyelv változásai mennyiben befolyásolják a szótárkészítést?
A szókészlet a legmozgékonyabb, legszínesebb része a nyelvnek, ugyanakkor a szavak döntő többségének jelentései alapvetően változatlanok: lehet, hogy eltűnik, kikopik vagy megjelenik egy-egy új jelentés (ahogy például az egér szónak megjelent az informatikai jelentése), de egy szó jelentései nem változnak egyik napról a másikra. Az alapszókészlet masszív tömb, a róluk készült szótári leírás tehát nem veszti érvényességét. Persze időről időre megjelennek új szavak, új jelentések, amelyeket szótárazni kell, nem véletlen, hogy már dolgozunk a ma 2010-es felső korhatárú korpusz bővítésén 2011 és 2020 között keletkezett szövegekkel. A korhatáremeléssel meglesz a lehetősége új szavak és jelentések szótárba emelésének, de persze az adatbázisként készülő szótárban a már megjelent anyag új adatokkal való kiegészítése, az esetleges hiányok pótlása sem jelent gondot. Nemrég kérdezte valaki, miért nem szerepel magyar szótárban a kesudió, mikor szinte naponta találkozunk vele. Korábban nem volt szükség a szótárazására, és feltehetőleg egyszerűen kifelejtődött az újabbakból is. A korpuszbővítés és a már megjelent anyag javítása, kiegészítése is emberi és pénzbeli kapacitás kérdése. Ma olyan kevesen vagyunk a munka nagyságrendjéhez képest, hogy örülünk, ha időről időre ki tudjuk adni az új köteteket.
Mi lehet az oka, hogy ennyire szűk keretek állnak rendelkezésre?
A humán tudományok nem tudnak közvetlenül pénzt termelni, a hozadékuk nem anyagi természetű. Sok esetben még a társadalomtudományoké sem, miközben például nyilvánvaló, hogy bizonyos szociológiai kutatásoknak döntő szerepük lehet az iskolarendszer vagy az oktatáspolitika alakításában, amelynek társadalmi és gazdasági hatásai is vannak. Hogy ezekre a tudományterületekre mennyi pénz fordít az állam, az főképp politikai döntésen múlik: a kulturális kormányzat szabja meg, melyek a prioritások. A nemzeti nyelv alapvető fontosságú identitásunk szempontjából, szókészletének leírása meggyőződésem szerint érdemes arra, hogy pénzügyi támogatást kapjon. Jó lenne, ha kialakulna valamilyen nemzeti-politikai konszenzus arra, hogy ezt a munkát el kell végezni, még ha hosszú, költséges és fáradságos is.
Infó:
A magyar nyelv nagyszótára online formában elérhető a nagyszotar.nytud.hu weboldalon.
