- Drága és visszaél a beteg idejével a magyar egészségügyi rendszer

Mi a probléma a magyar egészségügyi rendszerrel?

Szervezetlen. Fragmentált, túl medikalizált. Nem épít az emberek öngondoskodására. Eközben a túlterhelt, túlpörgetett ellátórendszerben a dolgozók szenvednek a szervezetlenséggel együtt járó feszültségektől. A lakosság meg azt érzékeli, hogy mind nehezebben jut ellátáshoz. S amikor végre az orvossal állhat szemben, kevés idő jut rá. Az orvosok kapkodnak, egyre fásultabbak. Ez így, összességében nem jó senkinek. Az orvosi béremelésre nagy szükség volt, de önmagában nem oldotta meg a rendszer feszültségeit, sőt újabbakat generált. Például sok esetben a paraszolvencia nagyon markáns ösztönzője volt bizonyos ellátásnak. Ahogyan ez az eszköz kikerült a rendszerből, eltűnt egy érdekeltség az áldozatok felvállalására. A szakdolgozók bérrendezésének elmaradása további feszültséget okoz.

Az elmúlt két év alatt főként járványkezelés zajlott. Azt lehet tudni, hogy hogyan teljesített a járvány alatt a magyar egészségügy? Mi az, amit felerősített a járvány, s mi az amit gyengített benne?

Erről nem lehet egzakt ítéletet alkotni, mert nincsenek publikus, elemezhető adatok. Amikor kitört a járvány, mint a Szakmai Kollégium illetékes (Menedzsment, Egészséggazdasági, Egészségügyi Informatikai és Minőségbiztosítási) tanácsának elnöke, azt javasoltam az egészségügyi kormányzatnak, hogy mondjuk ki: a pandémia egy rendkívüli helyzet, melyben az egészségügy hatékonysága kivételesen nagy hatással van a teljes gazdaság működésére, ezért érdemes invesztálni járványcsillapító intézkedésekbe. A szakmai tanács már az első pillanattól kezdve próbálta egyértelművé tenni, hogy sokkal hatékonyabb lenne a tesztelési kapacitás növelésével, és kontaktkövetéssel lassítani a vírus terjedését, mint a lock-down-nal az egész társadalom gazdasági teljesítőképességét megrokkantani. A másik szempont, hogy a járványban mennyi emberi életet vesztettünk el, illetve milyen számban rokkantak meg honfitársaink. Személy szerint elégedetlen vagyok az egészségügyi teljesítményével.

A halottak száma zavarja?

Valóban nagy volt a halálozás, amiből sok ezer elkerülhető lett volna. Idős embereknél is éveket veszítettünk, de sok általános iskolás korú gyerek is árván maradt, akik szülei évtizedeket élhettek volna még. Másik oldalról olyan szinten kötötte le az egészségügy erőforrásait a járványkezelés, hogy a nem COVID ellátások hozzáférhetősége durván romlott. Azt, hogy mi történt a daganatok diagnosztikájával, mennyi műtét, vagy kezelés maradhatott el, és ebből mennyi egészségveszteség keletkezett, csak a későbbi években tudjuk majd megítélni.

Erről már vannak adatok, elkezdték ezeket értékelni?

Bízzunk benne, hogy lesz lehetőség az adatok átlátható kiértékelésére! Amikor a KEKSz alakult, az első témaként éppen az egészségügyi adatok nyilvánosságának, átláthatóságának fontosságát fogalmaztuk meg. Első közös állásfoglalásunkat az „adat életet menthet” témában terveztük. Ha ugyanis a lakosság a járványról, a vírus jellemző viselkedéséről időben, hiteles információt kap, akkor ez különösebb kényszerek nélkül is befolyásolhatja az emberek viselkedését. Könnyebb elfogadtatni a korlátozó intézkedéseket, vagy az oltásokat, ha nem csak az orvosok ismerik a COVID fertőzés borzalmait. Mindennek a KEKSz-be tömörült szakértők kezdtek hangot adni, de az állásfoglalás kiadásában végül gyorsabb volt az orvosi kamara.

Pontosan mi és miért pont önöket hozta össze?

Jó néhányan évtizede azt látjuk, hogy nem fejlődik a hazai ellátórendszer és ennek a deficitjével naponta szembesülünk. Erre jött a harmadik Covid-hullám melynek kezelési hibái csak tetézték az egészségügy nehézségeit. Ezen közösen megélt működési zavarok kapcsán nem volt nehéz egy asztalhoz ültetni egy tucat véleményformáló embert, akik egészséggazdasági rendezvényekről, szervezetekből jól ismerték egymást. Egy szempont volt, hogy csak annyian legyünk, hogy a diszkusszió mér érdemi maradjon. Szűk körrel kezdtük átbeszélni: ki, hol látja a mai magyar egészségügyi rendszernek a legfontosabb diszfunkcióit. Ahogyan újabb és újabb területek kerültek szóba, úgy vontunk be újabb és újabb embereket. Mostanra összegeztük azokat az alapvetéseket, amelyeket már érdemes szélesebb szakértői körben is megvitatni.

Említette, hogy a harmadik hullám után váltak nagyon elégedetlenné, pontosan mi volt az, amit nem sikerült a rendszeren belül orvosoltatni?

Nem éreztük, hogy a döntésekben kellő súlyú az egészség védelme, az emberi életek megmentése. Az is tisztán látszott, hogy a korrekt tájékoztatás hiánya hogyan tompítja el a lakosság valós veszélyérzetét. A harmadik hullámra olyan helyzet alakult ki, amikor az információ hiánya miatt a társadalom jelentős része nem érezte, mekkora a baj, mennyire kiszámíthatatlan a vírus. Az volt a közvélekedés, hogy a többség gond nélkül átesik a fertőzésen, és lesz egy kisebbség, akiknél komolyabbá válhat a betegség. Annyit még hallhattak, hogy bizonyos rizikó faktorokkal – mint például a túlsúly, a cukorbetegség, a magas vérnyomás – élőknek nagyobb a kockázata. Csak sajnos rajtuk kívül is sokan, egészen fiatal, egészséges emberek is belehaltak a fertőzésbe.

Ha egyszer véget ér a járvány, valószínűleg újra kell majd indítani az egészségügyet. Minek kellene lennie az első lépésnek?

Jelentős tömegek nem jutottak hozzá a megszokott ellátásokhoz, ezért első lépcső mindenképpen a kapacitások helyreállítása. Közben bele kell vágni az egészségügyi rendszer újjászervezésébe is. Ennek az egyik lényeges elemeként racionalizálni kell az ellátási szinteket. Most túl sok páciens azért kerül a szükségesnél magasabb szintű ellátásra, mert maguk a finanszírozási szabályok követelik meg a betegek több ellátási szinten való megjelenését. Például a drágább gyógyszerek támogatási költségét az állam évek óta azzal igyekszik mérsékelni, hogy ezek felírását szakorvosi kompetenciához köti. A beteg előbb sorban áll a háziorvosnál, de hiába tudja a háziorvos, hogy melyik gyógyszerre van szüksége a betegnek, egyes szerekre receptet a háziorvos csak szakorvosi engedély alapján állíthat ki. Ezért a háziorvosi rendelőből csak egy szakorvosi vizsgálatra szóló beutalóval tud távozni a beteg. Szakorvosnál viszont újból időpontra kell várakoznia, néha heteket, máskor akár hónapokat. Ráadásul néha az első szakorvosi vizit során a szakorvos sem tudja megítélni a beteg állapotát. Vizsgálatokat kezdeményez, majd visszarendeli a beteget egy újabb időpontra. A rendszer visszaél a beteg idejével, és a finanszírozónak is sokkal többe kerül, mintha a háziorvosra hagyta volna a terápia elrendelését. Nagy probléma, amikor a beteg úgy gondolja, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes. Ennél csak az a nagyobb baj, amikor az egészségügyi kormányzat szervezi úgy az ellátást, mintha ezen pótlólagos szakorvosi ellátások ingyenesek lennének, közben megduplázzák vagy megtriplázzák az ellátási költséget. Meg vagyok győződve arról, hogy az informatika jelenlegi fejlettségi szintjén a költséges kezelések, kivizsgálások alkalmazásának gyakorlata az alapellátók szintjén eredményesen kontrollálható. Az utalványozási jogot vissza kell adni minden orvosnak, aki képes racionálisan gazdálkodni ezen költségekkel. Azzal viszont tisztában kell lennie mindenkinek, hogy elvesztheti a saját jogú utalványozási jogosultságát, ha azt nem észszerűen, költségérzékenyen használja.

A szubszidiaritás elvét a jelenlegi kormányzat elődjei ismertették egyébként meg a legtöbb magyar állampolgárral. A jövőben ahhoz az elvhez kell igazodni az egészségügyben is, hogy minden döntés azon a legalacsonyabb szinten történjen meg, ahol az ahhoz szükséges összes információ rendelkezésre áll. Viszont a magasabb irányítási szinteknek képesnek kell lenniük kontrollt gyakorolni, anélkül, hogy magát a döntést magukhoz vonnák. Ezért a jövőben vissza kell állítania a szakmai irányítással, szabályozással, engedélyezéssel, valamint finanszírozással foglalkozó hivatalok önállóságát is. Egyetlen egy apró példával szeretném alátámasztani, mi is a baj azzal, hogy például nincs önálló, erős ÁNTSZ. A Magyarországon érvényes szabályok szerint most csak az kerül karanténba, akinek igazolt a fertőzése. Miközben már minden középkori egészségügyi rendszerben, ha valaki gyanús volt, azt a gyanú pillanatától rögtön karanténra kötelezték, hiszen fertőzhet, veszélyes lehet a közösségre. A döntések magasabb szintre emelése ezen egyszerű logikát felborította.

A járványkezelés háttérében zajlik ”egy titkos reform”, a kórházi rendszer átszervezése. Ön szerint jó irányba indultak az átszervezők?

Minden egészségpolitikával foglalkozó ember azt vallja, hogy szükség van méretgazdasági szempontok érvényesítésére. Túl sok helyre vannak szétszórva az ellátások, miközben nem mindegyiken lehet megteremteni a biztonságos ellátás feltételeit, például a kellő számú és felkészültségű orvost, ápolót. Az alacsony forgalmú centrumokban történő ellátás több kockázatot jelent a beteg számára, mint amennyi haszonnal járhat. Nekem is volt olyan betegségem, amivel Szegedről elutaztam Debrecenig, mert ott dolgoztak azok, akik képesek voltak számomra megfelelő szakmai döntést hozni, és beavatkozást végezni. Azt gondolom, ha a most zajló átalakításokkal ezt a célt szolgálják, akkor ebben nincs mit a szemükre vetnünk, hacsak azt nem, hogy miért nem lehet ezt nyíltan, a lakosság széles körű tájékoztatásával tenni.