Kövér Lászlóban azt szeretem legjobban, hogy bárhonnan el tud jutni két lépésben a liberálisokig. Ez az ő különleges képessége. A nemesgörzsönyi böllérversenyen jártában-keltében például azt delirálta a parlamenti pulpitus pedellusa, hogy a helyi gazdaságokban előállított élelmiszer és a fehérjegyárakban előállított műhús közül kell választania a magyaroknak. Értik, ugye? Ott állnak a magyarság ünnepén, talpig 50 fokos barackban a jól végzett munka leölt gyümölcse fölött, orrukban illatanyagok pogóznak, a kezükben kényelmetlenül melegszik a következő feles, és akkor a közjogi méltóság nem jó étvágyat kíván, hanem a haladókák és a kommunisták vesztét mindörökre.
Sötétzöldek vagy magyar gazdák? Sonka, csülök, kolbász vagy lisztkukac, tücsök és sáska? Családtámogatás vagy nemváltó műtét? Keresztény és magyar Magyarország vagy „illegális migráció és multikulti”? Nemzeti függetlenség vagy új birodalmi függés? Előre menjünk vagy hátra? Ezen a ponton kicsit aggódom, képzelem, ahogy őméltósága keresi az irányt, megtántorodik, és egy rőf kolbásszal beesik egy véndőbe (az is egy zsíros hely elvégre), és a teljes választókerületi elnökségnek kell húznia kifelé, mint a répát sokaknak a vonatkozó mesében. De nem. Nem mese ez, sajnos. Nyugtathatnánk magunkat azzal, hogy Kövér László meggárgyult, fejbe górta a nemesgörzsönyi levegő, elhatalmasodott rajta a heveny véreshurka-mérgezés, de nem úgy van az. Kövér Lászlót megtapsolták. Sajtósai vidáman szerkesztették tovább a Kövér László legjobb mondásai böllérversenyen című topikot az Országgyűlés elnökének oldalán (megnéztem, az MTI volt, sebaj), és az élet ment tovább a maga rendes, búval bélelt kerékvágásában.
Azóta is tűnődöm, vajon mi lehet a Fidesz különleges képessége, amivel távol tartja a lisztkukacokat? Kormányoz a Fidesz, nincs lisztkukac, megy a Fidesz a lecsóba, van lisztkukac. Mi lehetne az alapanyaga a Fidesz fantázianevű lisztkukactalanítónak? Ha a lisztkukac szeretné a kormányzati együttérzést, amely a kitaszítottakat és elesetteket istápoló Iványi Gábor egyháza felé áramlik például harminc NAV-fegyveres képében, akkor rengeteg lenne belőle. De nincs. A lisztkukac nem vevő az uniós források szervezett megcsapolására sem, amivel például a kormányfői vej fenekére ver 13 milliárd forintnak, hogy aztán az adófizetők fizessék a visszamondott uniós támogatást. És a képmutatást sem szereti, amivel Völner Pált a parlamenti szavazógépben tartja a Fidesz. A tücskök és sáskák elleni permetezés hígítás nélküli illiberalizmussal című fejtegetéstől most megkímélném a nyájas olvasót. Abszurd rovat ez, na de azért mégis.
„A tolerancia, a türelem, a másság elviselésének képessége a másik alapértéke a liberalizmusnak, amit egy igazi liberálisnak nem szabad elfelejtenie.” Ezt Kövér László mondta még az emlékezetkiesés előtt, amikor két évtizedre elvitték az ufók, hogy aztán Arthur J. Finkelstein találja meg valahol a Mojave-sivatagban. A házelnök, mint általában egy készségszintű fideszes, azóta csak az ellenséghez tudja mérni magát. Anélkül semmi értelme. Anélkül nem működik. Ahogy Tom Jerry nélkül, Zoro Huru nélkül, a köztársasági elnök egyéniség nélkül. Az igazi erőpróba azonban az ilyen lények barátainak a megtalálása. Amiről, ugye, megismerszik az ember. Orbán például a szélsőjobboldali Marine Le Penről. Vagy a szélsőjobboldali Matteo Salviniről. Vagy a birodalmi álmokat dédelgető Vlagyimir Putyinról. Akitől az olcsó rezsi hipnózisát importálja háború küszöbén. Apropó. Mi az ördög tartott öt óráig Moszkvában? Belefért az is, hogy ne arra figyelj, Vlagyimir, amit mondok, hanem arra, amit csinálok?
Talán velem van a baj, de én árnyaltabban gondolkodom a konzervatív emberekről, mint ahogy Kövér László gondolkodik a liberálisokról. Szinte kimondani is szégyellem, annyira egyértelmű, de szerintem egy konzervatív nem írható le egy diktatúra építésének falazó katolikus bíboros-érsekkel, a kultúrharc hevében bornírt csacsiságokat hadováló író-basszusgitárossal vagy egy párttagkönyv publicista tulajdonosával, aki választás előtt Fidesz-frakcióülésekre jár (a párttagkönyv és a frakcióülés úgy viszonyul az újságíráshoz, mint lisztkukac a Kövér Lászlóhoz). De nem írható le a jobboldaliság Boldog István nagykorúval sem, aki egy pohár 2014-es évjáratú debrői hárslevelű és a felesége által készített tepertős, szilvalekváros papuccsal örvendezett, hogy micsoda fehér heteró férfi ő! „Ez az élet, libsik, nem a Dom Pérignon és a lazac!” – mondá, és örvendeze. És a közönség száná és sajnálá testületileg.
És hogy ne eresszük már tovább böllérre: Németh Szilárd hagymás vérrel csapatta a 10. csepeli disznótoron. A nyolcadikon is így tett, videóban mondja el, csak akkor a birkafej után. Amíg nem az Operaházban csinálja, tőlem...
Hát így mennek a dolgok Hungáriában, Putyin gáz ölén, fideszes Kárpát-medence-fűtéssel.