Az MTVA Archívum oldalára az odakerült M3 programja mellett egy mind gazdagabb, szabadon és ingyen elérhető mozgóképtár is csábíthatja az embert. Bár a kínálat egy része lassan cserélődik, minden összetételben teljes képet ad televíziózásunk történetéről, adástípusairól. Kedvünkre válogathatunk a blokkokba rendezett tévéfilmek, sorozatok, családi és gyerekműsorok, kabarék és szórakoztató adások, ismeretterjesztő programok, színházi közvetítések között. Az egyetlen probléma, hogy kicsit nehezen jutunk információhoz az érdeklődésünket felkeltő produkciókról. Öt tételt látunk egyszerre, oldalirányba lehet lapozni, ha valamire rákattintunk, de mégsem akarjuk megnézni, kezdhetjük a „lapozást” elölről, hacsak nem tudjuk a címet, ami itt azért nem gyakori. Valamiért a filmográfiák is fukarkodnak az adatokkal. A tartalomleírás ugyan sok mindent sejtet, de általában hiányzik a gyártás éve, a szereplők neve ábécé sorrendben olvasható. Az „esetleg” főszerepet játszó Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Sinkovits Imre így valahol a lista végén jelenik meg. Az alkotók közül egyedül az operatőrök kerülnek be a névhalmazba. Szép gesztus, megérdemlik a kiemelt figyelmet, de talán érdemes volna elárulni, ki az író és a rendező. Valamit egyébként tükröz ez a tévéfilmek egykori megítéléséről, presztízséről, ugyanis senkit nem érdekelt, ki a rendező. Egynemű masszaként rakták elénk ezeket a munkákat, a kritika sem tudatosította az eltérő stílusjegyeket. Egyedül a színészekre, és adaptáció esetén a szerző nevére figyelt mindenki. Persze sejthetünk némi ravaszságot is az információk szűkítésében, hiszen így, ha meg akarom tudni, ki a rendező, bele kell néznem a filmbe. Kezdem az elején, és ha ott csak a főcím tűnik fel, ugorhatok a végére, amibe nem biztos, hogy rögtön beletalálok, és máris megtekintettem 10-20 másodpercet a műből.
De legyünk nagyvonalúak, és fogjuk fel a hiányosságot egyfajta játéknak. Meg tudjuk-e a produkcióból fejteni, ki az írója és rendezője? Egyáltalán, kíváncsivá tesz-e, hogy megtudjuk? Ha igen, egyértelmű, hogy sok televíziós alkotónak igenis van egyéni stílusa.
Itt van például az Imre című tévéfilm. Kattintás, az ismertetőből kiderül, hogy egy nagyapa felkel saját ravataláról, és elindul unokájával húga egy évvel korábbi temetésére. Érdekes. A színészlistából Mádi Szabó Gábor, Temessy Hédi, Hetényi Pál, Pogány Judit, Major Tamás nevére figyelhetünk fel, az operatőr Halász Mihály. Lássuk. Az első kocka a gyártás éve: 1978. A még idősen, s talán halálában is vehemens, az élettérért keményen birkózó nagyapa, András feltámadásának nem lesz később dramaturgiai szerepe, csupán érdekes keret, a film kétharmada a húg temetési szertartását követi. Egyre fojtogatóbb forgolódni a nagy, tisztesre kiöltözött családban. Minden kapcsolat, minden mondat dohos elidegenedettséget lehel. Mintha senkinek nem lenne igazán köze senkihez, a rokonokat egyedül a családi lét szabályozottsága, az örökségbe kapott vallás és az előírt kegyelet tartja össze. Még András léha fia is száraz panelekkel csábít magához egy nőt a vonaton. Az egész közeg a múltba hajlik, felcsendül Karády Katalin egyik dala, a Nincs kegyelem. Mikor a fényképész beállítja a családi fotót, az épp ráeső lámpafényben mindenkiből előbuggyan egy gyötrelmes mondat saját múltjáról. Néhány évtized, egy történelmi korszak mozaikjai, lélektörő szilánkjai, a semmibe veszve, értelmezhetetlenül.
Az egyre sárguló családi tablóba merevedés utolsó harmada egy kórház elkülönítőjében játszódik, ahol András halálára vár. Búcsúzna, de nem tudja, kitől, hogyan. Az elmúlás súlytalanná, rideggé teszi szavait az életéről, a család szolgálatáról. Mellé fekszik egy másik halálos beteg, egy másik sors, együtt fújják a cigarettafüstöt. Bármi folytatódik is bárkiben, minden megszakad. Andrásnak egyedül négyévesen meghalt fia, Imre emléke ad erőt, egy olyan élet, amely nem történt meg.
Különös, izgalmasan nyomasztó hangulatú tévéfilm. Alkotóinak nevét bizonyára nem találjuk ki rögtön, de senkit nem lep meg, hogy ők azok: Bereményi Géza és Gothár Péter. A forrásmű az író novellája, a Családi gyász. A rendező, több tévés munka után, egy év múlva készíti el első nagyjátékfilmjét (Ajándék ez a nap) majd jön a Megáll az idő. Utólag már könnyű észrevenni az Imrében arzenáljának legfontosabb eszközeit. Ha elolvassuk a novellát, nem mondanánk, hogy Gothárra várt a megfilmesítése. Bereményi sokkal bensőségesebben, megértőbben ábrázolja saját életének is meghatározó közegét. Neki is rendezővé kellett válnia, hogy az Eldorádóban megteremtse ennek a világnak a saját látásmódját tükröző filmes képét. Gothár szemlélete sokkal kíméletlenebb, helyenként egyenesen kegyetlen. Nem ismeri a művészi irgalmat az emberi torzulásokkal, hazugságokkal szemben. De ez a két intonáció közös szólamban páratlanul felkavaró. Romlottá színeződik benne minden lehetséges szépség, fennkölt képzet. Jó megmártózni a világ reményeiben, forgatagában, de közben menekülni, menekülni a menekülésbe.
