Mi, magyarok, ha máshonnan nem, Kosztolányi Dezső Mint aki a sínek közé esett… című verséből is tudhatjuk, él az a legenda, hogy a haldoklók vagy valamilyen baleset, vagy más szörnyűség miatt halálra ítéltek szeme előtt az utolsó pillanatokban mintha egy gyorsított filmen látnák leperegni az életüket. Mivel erről bizonyítékunk értelemszerűen nem lehetett, ha akartuk elhittük, ha akartuk nem. A Frontiers of Aging Neuroscience (Az öregedés idegtudományának határai) című tudományos lapban a napokban megjelent tanulmány azt igazolja, a költőnek igaza lehet.
Egy 87 éves beteg - aki szívrohamban hunyt el, és halála pillanatáig EEG-vizsgálatot is végeztek rajta - agya az utolsó percekben a műszer mérései alapján olyan aktivitást mutatott, mintha álmodna, emlékeket idézne fel, vagy meditálna. A szerzők - egy nemzetközi tudóscsapat tagjai - azt írják bevezetőjükben: a halálközeli élmények meglétének ténye már régóta ismert, szubjektív beszámolók közismertek intenzív, szürreális életáttekintésekről, emlékfelidéződésekről, testen kívüli érzékelésekről, hallucinációkról meditatív állapotokról. Azonban ezeknek a neurofiziológiai háttere ismeretlen volt, bár állatkísérletek során 2013-ban a tudósoknak irányított körülmények között patkányoknál sikerült hasonló esetben 30 másodperces gammamaaktivitást is megfigyelniük szívroham után.
Lényegében véletlenül, de most először történt meg, hogy az első folyamatos EEG-felvétel segítségével tudósok adatokhoz jutottak arról, mi történik az emberi agyban a halál felé tartó átmeneti állapotban. ,,900 másodperc agyi aktivitást mértünk a halálközeli időszakban, de különösen arra a 30 másodpercre fókuszáltunk, ami a szív megállása előtti és utáni időben - amikor már nem kapott vért az agy - történt. Éppen azelőtt és fél perccel azután is, hogy a szív megszűnt dobogni, változásokat láttunk a hullámok egy speciális (rezgés)sávjában, elsősorban a gammaoszcillációkban, de a delta-, théta, alfa- és bétaoszcillációkban is” - mondta Ajmal Zemmar, a Louisville-i Egyetem idegsebésze, aki a kutatást megszervezte. Az agyi aktivitás “hullámok” - más néven oszcilláció - formájában kimutatható a normálisan működő, élő emberi agyban. A hullámok, köztük a gamma sávba tartozók a magasabb rendű gondolkodási funkciókra jellemzők, mint a koncentrálás, álmodás, meditálás, emlékfelidézés, információfeldolgozás, tudatos érzékelés, éppúgy mint azok, amelyeket emlékvillanásokkal hoznak összefüggésbe. Az alfahullámok a vizulális érzékelésre jellmezők, a thétaoszcillációk az emlékfelidézéskor jelennek meg. “Ezek a felfedezések kihívásokat jelentenek azzal kapcsolatban, mikor ér véget az élet, továbbá fontos kérdéseket vetnek fel például arról, mikor emelhető ki egy adományozásra engedélyezett szerv” - tette hozzá Zemmar.
Mint idegsebész gyakran szembesül veszteséggel és hihetetlenül nehéz feladat számára, hogy a megfelelő pillanatban közölje a hozzátarzatozójukkal egy szerettük elhunytát: bár már lecsukta szemét, agya lehet, hogy még éppen élete legszebb pillanatait játssza lel újra. Ugyanakkor a BBC-nek azt is elmondta, filozófiailag is értelmezhető a kérdés, úgy gondolja, inkább csak valószínűsíthető, hogy ilyenkor az agy a jó emlékeket veszi sorra, mint a rosszakat, de hogy mi emlékezetes, az mindenki számára egyénileg meghatározott.
A mostani eredményeknél azonban figyelembe kell venni, hogy egyetlen esetről van szó, epilepsziás betegről, agyvérzéssel, megduzzadt szövetekkel, de az említett állatkísérletek bizakodásra adnak okot.
