Kétségtelen, hogy a két ország kommunikációjában megfigyelhető egyfajta összhang, hiszen hasonló cipőben járnak. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kelet-európai, kaukázusi államok észak-atlanti integrációja, Hszí Csin-ping kínai államfőnek Amerika kelet-ázsiai szövetségépítése nem tetszik. Logikus ennek fényében, hogy a hivatalos kínai kommunikáció továbbra is azt hangoztatja, hogy jogosnak tartja a NATO “terjeszkedésével” kapcsolatban megfogalmazott orosz biztonsági aggályokat. A pekingi rezsim azonban Ukrajnával is jó viszonyra törekszik és nem akar nyílt háborút. Ezért nincsenek ínyére az utóbbi napok feszültséget kiélező orosz lépései - a részlegesen szakadárok uralta ukrajnai Donyeck és Luhanszk régiók független államként való elismerése, illetve az orosz “békefenntartók” odavezénylése. A történtek veszélyes precedenst is jelentek Pekingre nézve, elvégre az Egyesült Államok ugyanezzel a lendülettel ismerhetné el a “renegát” kínai tartomány, Tajvan önállóságát.
Kína következetesen azt vallja, hogy minden nemzet szuverenitása, függetlensége és területi egysége sérthetetlen. Vang Ji kínai külügyminiszter szombaton, a müncheni biztonságpolitikai konferencián videón keresztül elmondott beszédében külön kiemelte, hogy ezeket az alapelveket Ukrajnára nézve is kötelező érvényűnek tartják. A diplomáciai vezető azt is kifejtette, hogy az ukrán válságra a minszki megállapodások betartatásában látják a megoldást. Hiába történt azóta egysmás, a kínai külügyminisztérium még mindig ezeket az általánosságokat ismétli; úgy tesz, mintha Putyin szavaival és tetteivel nem sértette volna meg Ukrajna szuverenitását és területi egységét, illetve nem nevezte volna semmisnek a minszki megállapodást. Az illetékesek érzékelhetően kerülik a konkrét és határozott állásfoglalást a putyini agresszióval összefüggésben. Semmimondó diplomáciai frázisok mögé bújnak: “önmérsékeletre” szólítják fel a feleket, valamint arra, hogy “párbeszéd és tárgyalások útján” rendezzék nézeteltéréseiket.
Kína vélhetően az Oroszországgal számos téren fennálló érdekszövetséget szem előtt tartva kerüli a nyilvános bírálatot, rosszallását legfeljebb zárt ajtók mögött fejezi ki. Amennyiben viszont Putyin tovább feszítené a húrt Ukrajnában, például az orosz csapatok újabb területszerzésekbe kezdenének, az sem kizárt, hogy Peking kritikusabb hangnemre váltana, jobban elhatárolódna Moszkvától, demonstrálva ezzel a béke iránti elkötelezettségét a Nyugat és saját közvéleménye számára is.
Ahogyan arra a távol-keleti témákra szakosodott The Diplomat internetes magazin is felhívta a figyelmet, Oroszországnak meglehetősen ellentmondásos a megítélése Kínában, hiszen egyike volt azon európai hatalmaknak, amelyek a 19. és 20. század közepe között, a “megaláztatás évszázadában” térdre kényszerítették az ázsiai országot. A kínai közösségi médiában máig rendszeresen jelennek meg olyan, a pekingi orosz nagykövetségnek címzett hozzászólások, amelyek az 1858-ban elhódított Vlagyivosztok (kínai nevén Hajsenvaj) visszaszolgáltatását követelik. Ezek a fájó történelmi sebek is befolyásolják az ukrán válság kínai értelmezését, és erre Moszkvának is tekintettel kell lenni, ha nem akarja összerúgni a port a legerősebb szövetségesével is.
