Az egészségügyi ellátás számos területén az ápolás során tapasztalt rendellenességekről panaszkodnak a betegek vagy a hozzátartozók: az emberi méltóság megsértéséről, a kiszolgáltatottságról, a megaláztatásról és szégyenről.
Az egyik kórházban a bent fekvő betegek szennyes ruháival teli zsákokat fényképezett a sajtó. A mosásra váró ruhákat a hozzátartozóknak kellett a porta mellett kiválogatni. A zacskókon ott voltak a nevek, amivel a kórház további személyiségi jogot sértett. Ez látlelet, az emberi kiszolgáltatottság tárgyiasult formája. Kartondobozokban.
A másik eset egy vidéki kórház egyik osztályán történt, ahol összecserélték a halottakat. A hozzátartozónak kellett nyomozásba fogni, és bizonyítani, hol cserélték el elhunyt édesanyját egy másik halottal. A harmadik esetben pedig a hozzátartozó tájékoztatásának elmaradása játszotta a főszerepet. A panaszos édesanyját a kórházban súlyos betegsége következtében létrejött kommunikációs képtelensége miatt érte sérelem. Súlyos állapotában az ápolók durva, a professzionális ápolást nélkülöző magatartását és kommunikációját is tűrnie kellett.
Az egész világon, minden országban a betegjogokkal foglalkozó dokumentumokban az első helyen fogalmazódik meg a személyiség tisztelete, az emberi méltóság védelme, a tiszteletteljes ápolás és gyógyítás, a magánélet sérthetetlensége. Nordenfelt norvég filozófus szerint az emberi méltóság mindnyájunknak jár, ugyanolyan mértékben, csupán csak azért, mert mindannyian emberek vagyunk.
Az emberi méltóság tiszteletben tartása képezi az emberi jogok alapját. Ezt biztosítja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozta (1948), amely kimondja, hogy minden ember egyenlő méltósággal és jogokkal rendelkezik. Ennek megfelelően az Egészségügyi Világszervezet az európai betegjogok előmozdításáról szóló nyilatkozatában (1994) leírja, hogy „a betegeknek joguk van ahhoz, hogy méltósággal bánjanak velük”.
Magyarország Alaptörvénye (2011) is rögzíti az emberi méltóság védelmét. Egyrészt védi a személyiség méltóságát a megszületéstől a halálig, de kiterjed a halál utáni helyzetre is. Másrészt egyenlőséget is biztosít. Az Alaptörvény személyiségvédelmi funkcióiból ered a magánszféra, az intimitás védelme is. Az emberi méltóság védelme garantálja a diszkrimináció és előítélet mentes ellátást. Az állami és a magánellátásban egyforma erkölcsi szabályoknak kell megfelelni. A méltóság értelmezése központi helyet foglal el a különböző ápolási kódexekben. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsának kódexe (ICN, 2012) kimondja a méltósághoz és a tiszteletteljes bánásmódhoz való jogot, továbbá az ápolás etikai céljaként határozta meg az emberi méltóság védelmét, megőrzését.
A szervezeti struktúra működése, a vezető viselkedése, az egyes morális kérdésekről való gondolkodása szoros összhangban van azzal, hogy milyen légkör alakul ki egy kórházban. A megfelelni akarás, a vezetés könyörtelen nyomása, hogy a létszámában és szakmai minőségében is lecsökkent ápolói állománnyal valahogy ellássák a betegeket, mindezzel szembemegy. A nemzetközi kutatások szerint ahol munkaerőhiány és nagy munkaterhelés van, ott az ápolók úgy érzik, nem tudnak méltóságteljes ellátást nyújtani. Időhiányra, protokollok be nem tartására panaszkodnak.
A fent felsorolt esetek az emberi méltóság megsértését tükrözik. Az etikai szabályok betartása helyett az ápolás lepapírozása az elsődleges. Ami szembe megy a méltóság tényleges védelmét biztosító ellátással - és azt nem lehet a papírokból kiolvasni. Az csak arra jó, hogy egy kórház elsunnyogja a vizsgálatot, és azt mondja, „szakmai hiba nem történt”. Ahol rosszul értelmezik a hierarchiát, ott a kollégák nem merik jelenteni az eseteket.
Magyarországon az emberi méltóság megsértéséről átfogó vizsgálat az egészségügyben nem történt. Néhány szakmai cikk, lelkes szakdolgozatíró karolja fel a témát. Pedig érdemes lenne megvizsgálni, mikor érzik a betegek durvának, figyelmetlennek, tiszteletlennek, részvétlennek és érzéketlennek a személyzet magatartását. Például amikor azzal értékelik le a betegeket, hogy a szennyes ruháikat szemeteszsákba rakják. Miközben a szakszerű, a szervezett és jó ellátás, akárcsak a morális megbízhatóság éppen a beteg méltóságát volna hivatott védeni.
De akiknek dolguk lenne ezekkel az esetekkel, azok sunnyognak. Az Országos Kórházi Főigazgatóságnak törvény írja elő az ellenőrzési kötelezettségét, mégsem tesz semmit. A szakmai kamaráknak eszükbe sem jut etikai eljárást indítani, tényt feltárni, protokollt kikövetelni. Dísznek tartják az etikai bizottságokat. A kórházigazgatók, ápolási igazgatók présben vannak, így erősen hezitálnak azon, hogy indítsanak.e pártatlan vizsgálatot.
Mindez csak a jéghegy csúcsa. Az esetek napvilágra kerülése esetleges. Úgy tűnik, mintha itt csak a médiának volna dolga. De az Alkotmánybíróság által hozott ítéletet, miszerint a kórházaknak fogadni kell a nyilvánosságot képviselő médiát, a miniszterelnök felülírta. Egy húron pendülve a sunnyogókkal és biztatva őket. Sőt, egy a klinikai gyakorlathoz nem értő, a bioetika szabályait nem tisztelő szervezetre, az Operatív Törzsre bízta a kórházi tudósításról szóló engedélyek kiadását.
Teljes morális kiégésben van az egészségügy minden szereplője, a vezetéstől az ellátásban dolgozóig. Aki a sorból kilóg, annak hamar befogják a száját. Ha a nyilvánosságot keresi, megfélemlítik.
Egy angol tanulmányban (Baillie, 2009) a vizsgálatba bevont páciensek elmondták: „az egészségügyi ellátás során nem érezték, hogy a személyzet embernek tekintette őket, hanem úgy érezték magukat, mint egy táblára írt szám.”
Ezért lenne fontos az egészségügyben a szakmai, etikai és jogi szempontú ellenőrzés, a vizsgálat megkövetelése minden felmerülő panasz esetében, hogy aztán az eredményt a tanulságokkal együtt a nyilvánosság elé tárják. Hogy ne érezzük magunkat a kórházban csak egy számnak a táblán.