A Berlinale visszavág – röviden így jellemezhető a németországi mozgóképes nagyrendezvény harca a koronavírussal. Mariette Rissenbeek és Carlo Chatrian igazgató ugyan tavaly még kiegyeztek a fesztivál hibrid formájával: a filmvásárt online térbe száműzték, ide terelték kivételesen a sajtó képviselőit is, hogy aztán nyáron tartsanak vetítéseket a berlini polgároknak. A Berlinale ugyanis nem csak szakmai esemény, egyben kulturális tömegrendezvény is,amelyen ugyanolyan fontos, hogy a városi polgárok is lássák a filmeket, mint a szakma prominens képviselői. Így Rissenbeek és Chatrian egyaránt kudarcnak élhette meg a 2021-es szemlét, hiszen előbbinek az operatív feladatok terén kellett nagyon sok kompromisszumot kötnie, míg a művészeti igazgatásért felelős Chatrian az alkotók és a jogtulajdonosok közötti kereszttűzben érezhette magát. Komoly szakmai vita alakult ki filmipari körökben az online és a hibrid fesztiválokról, lévén magának a fesztivál műfajának lényege a jelen lévő közönség és az alkotók találkozása, és mivel limitált a tér és az idő, az exkluzivitás is fontos tényező.
Persze, 2020 márciusától, a pandémia kezdetétől fogva sokan úgy élték meg, hogy vagy szerveznek valamit, vagy elhalasztják az eseményt. Utóbbi volt Cannes választása, miközben annak művészeti igazgatója, Thierry Frémaux erélyesen érvelt a fesztiválok kizárólagos offline létezése mellett és míg ez sokak szemében „ódivatú” gondolkodás volt, mégiscsak neki lett igaza. A 2021-es online Berlinale ugyanis számos kritikai megjegyzést kapott. Például, hogy az online streaming vetítések minősége olyan alacsony volt, mintha egy-egy alkotás életciklusának utolsó fázisa lenne, nem is a legelső. Sokan méltatlannak tartották a jobb felső sarokban díszelgő piros medvét is. Érdekesség, volt, akiknek ez tetszett. A Fipresci – Filmkritikusok nemzetközi szövetsége például idén azt kérte, hogy azok kaphassanak digitális kópiákat, akik nem mertek, tudtak vagy akartak Berlinbe utazni.
Ami azonban tavaly még nem volt egyértelmű arra a választ az alkotói oldal adta meg: sokan nem szerették, hogy a vászonra szánt filmjük laptop képernyőkön jelent meg olyanok előtt, akik bírálják a filmeket. Azaz, azzal nem volt sose probléma, ha egy forgalmazónak roncsolt képű kópián kell eldöntenie, hogy megvesz-e egy-egy adott művet, de ha a sajtó képviselői nem tökéletes formában élvezik a nagybetűs alkotásokat, nagy baj. Biztonsági szempontból sem volt a legjobb megoldás az online platform, hiszen számos film kikerült a kalóz piacra. Jó példa erre a Bergendy Péter Post morteme, mely a varsói fesztiválon tartott premier után rögvest felkerült az orosz torrentoldalakra, hónapokkal a magyar mozipremier előtt.
2022 egyik jelszava tehát az volt fesztiválos oldalon, hogy fizikai rendezvényeket kell szervezni. A koronavírus omikron variánsa azonban épp rosszkor érkezett, a rendezvény előtt szinte napokkal jelentették be az Egyesült Államokban a Sundance filmfesztivál szervezői, hogy kénytelenek online térbe lépni zsinórban immár második évben, míg Európában Rotterdam fesztiválja volt kénytelen lefújni az eseményt.
A Berlinale foggal-körömmel ragaszkodik a fizikai jelenléttel tartott rendezvényhez, és ez - úgy tűnik - a filmszakma támogatásával párosul. Ennek lényege „rövidítés és a tömörítés” volt, ahogy a Variety szaklapnak magyarázta Rissenbeek. Azaz a fesztivál szakmai napjait csökkentették négy nappal. Tehát jöjjenek csak az emberek, vegyüljenek, de csak annyi ideig, amíg feltétlenül muszáj. Az igazsághoz tartozik, hogy a vetítők a hatóságok szerint nem veszélyesek – tette hozzá Chatrian. Különösen, hogy maximum ötven százalékos kihasználtsággal üzemeltetik majd őket. Ám, ami egy-egy fesztiválon kritikus, az az, ami a termek előtt történik, például a sorban állás. Ennek érdekében sosem látott járványügyi intézkedéseket léptettek életbe a német szervezők. Oltatlanok nem kaphatnak sajtó vagy szakmai akkreditációt, akiknek megvan a három oltásuk, azoknak is huszonnégy óránként teszttel kell igazolniuk, hogy nem fertőzöttek. Egy pozitív teszteredmény pedig azonnal kizárással jár. Persze az efféle szabályozás nem túlkompenzálás, mert az újságírók személyesen találkoznak az alkotókkal és ahogy a művészeti igazgató fogalmaz, amikor a kilencvenegy éves olasz rendező, Paolo Taviani azt mondja, hogy minden áron elkíséri a Leonora Addio című versenyművét, az egyszerre nagy öröm és óriási felelősség.
