Elkezdett valami működni ebben az országban. Valami, ami szembe megy az elmúlt 12 év szándékaival, tetteivel, akaratával, ami azt jelzi, a társadalom egy része már nemcsak az ebédlőasztalnál, szűk körben osztja meg a NER-rel szembeni kritikáját, hanem nyíltan is fellép ellene. Volt ellenzéki előválasztás, ami korábban nem, pedig a narancssárga egyéni választókerületi térképnek legalább a felét át lehetett volna színezni négy vagy akár nyolc éve is. A fővárosban egymilliárd forint sorsáról a lakosság dönthet, közösségi költségvetés készült. A Fidesz-fiúk (inkább öregurak) civileket megnyomorító kampányaitól, a Sorosozástól – ahogy egy szakszervezeti vezető fogalmazott a minap – már mindenki röhögőgörcsöt kap.
Az azonban még újdonságnak számít, hogy a hátrányos helyzetben lévőket még nyomorultabbá tevő magyar adórendszer kritikájaként - sehová nem elkötelezett - magánszemélyek azt mondják: nem kell az adóvisszatérítésetek, ha közben nem működik az iskola, az egészségügy, a szociális ellátások rendszere. Egy informatikus és egy szociológus elindította a Továbbadó nevű csoportot, arra biztatva a családi adókedvezményben részesülő, gyermeket nevelő szülőket, hogy ha megtehetik, utalják tovább a személyi jövedelemadóból visszakapott összeget - vagy annak egy részét - olyan civil szervezeteknek, amelyek mostoha körülmények között egy igazságosabb társadalomért dolgoznak.
És láss csodát, érezhetően megmozdult egy réteg, a diplomások egy része, mert megértették, hogy hosszabb távon az ő családjuknak is jó, ha mecénásként viselkednek, és segítik a legszegényebbek tanítását, lakhatását vagy éppen a fogyatékkal élők színházát. Bármi lesz is a végeredmény április 3-án, ezt már nem lehet megállítani. Ez az ország már nem hajt fejet az Orbán rezsim előtt. Már nemcsak gondolkodik a társadalom, hanem cselekszik is.