- Törőcsik Edit: látlak, tényleg

nem akartam jönni, mert nem fiatal vagyok, hogy ilyen helyekre járkáljak, mondjuk te meg ahhoz, hogy itt legyél, egész végig, amikor nálad vagyok, nem tudok máshová nézni, csak a kapura, olyan mintha valami tőlem független dolog csak úgy, eltekerné a fejemet, mindig a kapu felé, még beszélni is úgy szoktam hozzád, hogy a kapu felé nézek azonnal, várom, hogy jössz, otthon meg az ajtó felé fordulok, azt hiszem, még mindig várlak, jössz és mondod, de hülye vagy, itt vagyok, te is elhitted, tudod, imádom a drámai belépőket meg a kilépőket, hát, kiléptem, de csak ti hittétek, és most itt vagyok, ekkor azonnal csorogni kezd a könnyem, itt vagy, de jó, meg iszonyatosan mérges leszek, indulatosan indulok feléd, emelem a hangom, miért csináltad ezt, baszki, ilyet normális ember nem tesz a gyerekeivel, a szüleivel, a testvéreivel, a barátaival, ordítom feléd, te csak állsz, a göndör hajad koronában a fejed körül, teli szájjal nevetsz, ne röhögj, baszd meg, kihagytad a húgod esküvőjét is, akik először nem is mertek a lakodalmon gondolkodni, mert hát még egy éve sincs, sírtunk, mondtam nekik, az élet megy tovább, joguk van ünnepelni a szerelmüket, meg családot alapítani, tudod, úgy, ahogyan szoktak, esküvő és utána gyerekek, normáliséknál így szokás, ebben nagyon kocka vagyok én is, mert milyen dolog már az, hogy a gyerek családi nevéről egy külön eljárásban kell az apának nyilatkozni, hogy sajátjának ismeri el, kiráz tőle a hideg, ők sem így akarták, gyönyörű volt a húgod, képzeld, Frici most már tényleg Frici, felvette ezt a nevet is, pedig hétéves kora óta így hívja mindenki, na, most már az anyakönyvben is ez van, jó kis násznép volt, tele volt elvarázsolt művészekkel, olyanokkal mint te, akik leszarták, amikor szóltam, hogy igyekezzenek már kifelé a várból, mert indul a hajó, mondták, megvárja az őket, és képzeld, tényleg megvárta őket, én meg izgultam, hogy miattam nem érnek oda, mert az én dolgom volt terelni őket a hajó felé, de sokan voltak, sokfelé kellett figyelnem, és tudod, milyen zegzugos a visegrádi vár, hát iszogatták a várfalon ülve a naplementében a pezsgőt és elbambultak, Frici és Lotti is sírtak, én azért, mert te nem voltál ott, anyukád sírva mondta, hogy mielőtt elindultak a várhoz, kijöttek ide hozzád, hogy ne haragudj rájuk, de ma este mulatni fognak, megérdemli a húgod is, hogy ne csak a fájdalmat érezze rajtuk nap mint nap, az esküvőjük napja kivétel legyen, én is mondtam, hogy egész életedben jó fej voltál, nem fogsz haragudni, mind­an­nyian­ ott leszünk aznap este, akik szerettek téged, csak te nem hitted, hogy ez mennyire így van, elmentem a Kiscelli Múzeumba, ott belefutottam olyan iparművészek kiállításába, mint amilyen te vagy, bele is írtam a vendégkönyvbe, véletlenül keveredtem ide, és ez is miattad volt, amikor pofonegyszerű ötletekből lesz művészet, ezért csodáltalak mindig, micsoda képesség a semmiből, bocsi, a nekem semmiből is meglátni a mindent, és amikor te már elmagyaráztad, már én is láttam a mindent, aztán szépen megtanultam, hogy kell látni, annyira jó volt nézni azt is, amikor te csak látszólag bámultál, és amikor már jól ismertelek, szinte láttam, hogy te közben mit látsz, amit én nem, meg a hétköznapi halandó nem, de te igen, és akkor megint kopott az a fene nagy kockaságom, hiszen most is látlak, amikor elindulok feléd, jó, hogy jöttél, annyi dolgod van még, ezt az egy évet, amíg nem voltál velünk, nem is tudom, be tudjuk-e valaha pótolni, és látlak, tényleg, ahogyan jössz a kaputól, nézd, a zebracsíkos szoknyád van rajtam, rajtad sokkal jobban állt, de valamiért nem érsz ide, pedig látom, hogy jössz, vagyis akarom látni, a fejem is a kapu felé áll, nem tudok ehhez a gránithoz hozzáérni, az eső is esik, ma van egy éve