Január 21-én hivatalosan is bemutatták a lengyel mozikban az ország egykori vezetőjéről szóló életrajzi filmet. A film körüli vita óriási. Képzeljék el a helyzetet, hogy Magyarországon elkészül egy Kádár Jánosról szóló film, amely egyértelműen kedvező színben tünteti fel a hajdani kommunista vezetőt. És ugyan nagyon különböző életpályákról van szó, de a kádári életműnek is sok olyan eleme van, amelyre a mai napig sokan nosztalgiával gondolnak.
Edward Gierek (1913–2001) tíz éven át vezette a lengyel állampártot, volt hazája első embere. (Michal Koterski 42 éves főleg komikus színész játssza, aki 13 kilót hízott és francianyelv-órákat vett a szerep kedvéért.) Azután került Gierek a hatalomba, hogy elődje, Wladyslaw Gomulka lemondani kényszerült, miután a biztonsági erők belelőttek a gdanski hajógyár tüntető munkásaiba, akik főleg az élelmiszerár-emelések miatt mentek az utcára. Gierek fiatal korában Franciaországban és Belgiumban élt, bányászként dolgozott, kommunista párttagként részt vett az ellenállásban. Lengyelországban hosszabb ideig volt a legfelsőbb vezetés tagja, a katowicei vajdasági pártbizottság vezetőjeként „jó gazda” hírnevet szerzett.
A film – tanúsítom – gyengécske, didaktikus. Azt állítja, hogy Gierek csak jót akart, ki akarta emelni az országot a Gomulka-kor sivárságából. A történet bemutatja az első titkár által választott módszert: nyugati hitelekből hatszáz új ipari beruházást akart elindítani, hogy ezek termelése a kor színvonalára emelje az országot, gazdagítsa a társadalmat. És valóban. Sok beruházás kezdődött, felépült a Polski Fiat 126-okat építő gyár, a lengyelek autóra ülhettek, autóút is készült, s megindultak a nagyvilágba, mert Gierek megengedte a turistautakat. Még 130 dollárnyi valutát is vehettek eleinte. Rengeteg új lakás – lakótelep épült. Televíziógyár, autóbuszgyár, sorolhatnám hosszasan. Az ország közben eladósodott, mert a hiteleket nem tudta a termékekkel kifizetni.
A film szerint a kölcsönöket a nyugati bankárok erőltették rá Gierekre. Az első titkárt szereti a nép a filmben – pedig tudjuk, hogy a kor tele volt konfliktusokkal. Szembe került az értelmiséggel és a gyári munkásokkal is, amikor 1976-ban újra áremeléssel rendezték volna az élelmiszerhiányt. A film arról győzne meg, hogy a hiba nem a rendszerben, hanem az intrikusokban volt. Két fő ellenséget mutatnak fel: Stanislaw Kaniat, a pártfunkcionáriust, aki 1980 augusztusában Gierek utódja lett és a Tábornokot, azaz Wojciech Jaruzelski honvédelmi minisztert, aki Gierekkel ellenében a filmben a szovjetekkel kokettált.
Gierek viszont – tudjuk meg a moziban – saját neutronbombát akart fejleszteni, hogy így szerezze vissza az ország függetlenségét a szovjetektől. (A bomba fejlesztője 1978-ban titokzatos balesetben meghalt.) És közben még maga a nagy prímás, Stefan Wyszinski bíboros is kitartó harcra biztatta. Végül 1981. december 13-án, amikor Jaruzelski szükségállapotot vezetett be, a Szolidaritás vezetői mellett Giereket és miniszterelnökét, Piotr Jaroszewiczet is internálták.
A lengyel kritika nagy része egyetért annyiban, hogy az alkotás nosztalgiafilm. Joanna Solska, a Polityka gazdaságpolitikai szerkesztője szerint meghamisítja az egykori valóságot, felmenti Giereket, aki – akár jó szándékkal is, de – gazdasági csődbe vitte az országot, eladósította és nem ismerte fel, hogy a szovjet függésben, a pártállam viszonyait őrizve sem a demokratizálódás, sem a gazdasági modernizálás nem lehetséges. Más kritikusok azt írják, hogy a mozi a telenovellák világát idézi – utalva ebben arra, hogy a rendező, Michal Wegrzyn több tévés produkcióhoz adta nevét. A forgatókönyv társszerzője Rafal Wos gazdasági újságíró.
A lengyel kulturális életet belülről ismerő kollégám azt mondja, hogy Wos, ahogy több más szerző is, Gierek politikáját arra használják, hogy a jelenlegi lengyel baloldalt és a liberálisokat bírálják. Gierek korszaka iránt negyven év múltán is él a nosztalgia, pár éve még a megkérdezettek 53 százaléka vélekedett úgy egy kutatás szerint, hogy a Lengyel Népköztársaság idején jobb volt az élet, mint most. Az uralkodó jobboldal is csak szelektíven kommunistázik, mivel Jaroslaw Kaczynski megértette, hogy az ő stabil szavazótábora számára a hetvenes évek a növekedő jólét és szabadság, valamint az alacsony árak és a biztonság korszaka volt. Ez magyarázza, hogy miért nem azokról készül film, akik a rendszerrel szembe szálltak, hanem a rezsim címszereplőjét emelik a piedesztálra – magyarázta a varsói szakújságíró kérdésemre.
