A világ egyik legfontosabb tudományos orgánuma, a Science nem számít éppen vicclapnak, mégis sokan tréfára gyanakodtak, amikor tavaly megjelent a Paradigmaváltás a légúti fertőzések elleni beltéri küzdelemben című írás. A szerző, Lidia Morawska – a Queenslandi Műszaki Egyetem Nemzetközi Levegőminőségi és Egészségügyi Laboratóriumának igazgatója – a cikket jegyző szerzőtársaival nem kevesebbet állított, mint hogy a Covid és társai elleni harcban teljesen rossz úton járunk: a kórokozókat nem az orrunknál, vagy pláne nem a szervezeten belül, hanem a levegőben kellene legyőzni.
Bár a publikáció 2021 májusi, a nyilvánosság akkor kapta fel a témát, amikor a napokban a „civil” média is foglalkozni kezdett vele. „Amikor London a XIX. században legyőzte a kolerát, nem vakcinára vagy gyógyszerre volt szükség, hanem csatornarendszerre. Előtte a város ivóvize keveredett a szennyvízzel, és a baktériumok egyik halálos járványt a másik után indították el, egészen a csatornahálózat kiépítéséig. Londonban ezután után soha többé nem tört ki nagyobb kolerajárvány. Az elmúlt két évszázadban számos ilyen ambiciózus közegészségügyi erőfeszítésre láttunk példát. Az Egyesült Államok például a sárgalázat és a maláriát a növényvédő szerek, a széles körű tájrendezés és a szúnyoghálók kombinációjával számolta fel. De mindezen sikerek után, amelyeket a betegségek víz és rovarok általi terjedésének megakadályozásában értünk el, úgy tűnik, valamit figyelmen kívül hagytunk: a levegőt – írja például a The Atlantic, föltéve a kérdést:
Az írásban emlékeztetnek rá: a Covid-járvány alatt a WHO is hosszú ideig ellenállt annak, hogy a koronavírust a levegővel terjedő betegségnek tekintsék – ezt széles körben csak a Delta-változat dominanciája idején ismerték be, amikor olyan terjedési mintázatokat láttak, amelyek kizárják a cseppfertőzés kizárólagos szerepét. Márpedig egy olyan betegség, amely a belélegzett levegővel is képes terjedni – anélkül, hogy egy fertőzött ember ránkköhögne vagy »ránkbeszélne«, nyilvánvalóan másfajta védekezést igényel.
„A kormányok évtizedeken keresztül rengeteg jogszabályt alkottak, és nagy összegeket fektettek be az élelmiszerbiztonságba, a higiéniába és az ivóvízbe közegészségügyi célokból. Ezzel szemben a levegőben terjedő kórokozókkal és a légúti fertőzésekkel - legyen szó akár a szezonális influenzáról, akár a Covid-19-ről - meglehetősen gyengén, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a belélegzett levegőre vonatkozó szabályozások, szabványok, az épületek tervezésére és üzemeltetésére vonatkozó előírások révén. A légúti fertőzések terjedése mögött álló mechanizmusok megértése paradigmaváltást kell, hogy eredményezzen, hogy megvédjük az embereket a szükségtelen szenvedéstől és a gazdasági veszteségektől. Ez azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a légúti fertőzések megelőzése, akárcsak a vízzel vagy élelmiszerrel terjedő betegségek visszaszorítása, egy kezelhető probléma” – fogalmaz Lidia Morawska a Science-cikk összefoglalójában.
A váltás, vagy legalábbis a lehetőségek végiggondolása már csak azért is sürgető lenne, mert kevéssé valószínű, hogy a Covid az utolsó olyan légi úton terjedő kórokozó, ami az emberi társadalom ellenállóképességét próbára teszi.
Amikor köhögünk, beszélünk vagy lélegzünk, különböző méretű folyadékrészecskéket bocsátunk a környezetbe. Az aeroszolnak nevezett apróbb cseppek nem is nyálból, hanem a hangszálak, a hörgők és a tüdő váladékaiból állnak. A legkisebbek a tüdő mélyéről jönnek, és egyrészt túl kicsik ahhoz, hogy bármilyen maszk az útjukat állja, másrészt éppen ezek hordozzák a legtöbb vírust, ezek képesek a legmélyebbre eljutni a tüdőben, és ezekből kell a legkisebb mennyiség ahhoz, hogy fertőzést okozzon.
Zárt terekben folyamatosan olyan levegő-aeroszol keveréket lélegzünk be, ami járt már mások tüdejében. Első ránézésre szinte kivitelezhetetlennek és megfizethetetlenül drágának tűnik, hogy ezen változtassunk, pedig a gyakorlatban ma is működnek hatékony levegőszűrő rendszerek például egyes kórházi és laboratóriumi részlegekben, sőt a polgári repülésben is.
A szellőztetés is segít, de komolyan kell venni: óránként 4-6 perces teljes levegőcsere tudja érdemben csökkenteni a megfertőződés kockázatát. A valódi megoldás pedig a szellőző és levegőztető rendszerek áttervezése, a szabványok módosítása lenne. Biztosan sokba kerülne, de Morawska és szerzőtársai szerint nem többe, mint amennyit más nagy járványok megállítására költött az emberiség. És valószínűleg kevesebbe, mint amennyibe eddig a Covid-19 került.
