Švejk mi vagyunk. Mi is. Nem kell csehnek lenni hozzá. Elég az egykori Habsburg Birodalom valamikori polgárának lenni. Magyarnak például (államhatárokon innen és túl). Kelet-közép-európainak. A XX. század elején, s éppúgy a XXI. század elején is – még mindig. Elég elolvasni a – Réz Ádám fordította – Hašek-regényt (Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban), és/vagy a háború előtti kalandokat rögzítő humoreszket, s magunkra ismerünk benne. Most – és talán mindörökké. Még ha ezer alakban is. Ahogy a legismertebb jellegzetes illusztrációit megalkotó Josef Lada rajzaiban hasonlóképp.
Az eredeti szatíra megírásának 100. évfordulójára – tisztelgésül – a Hévíz folyóirat ennek a magunkra ismerésnek, az alakváltozatainak és hatásainak első világháború utáni lehetséges verzióit gyűjtötte antológiába – tíz magyar szerző novellája történelmünk utóbbi száz évét évtizedes szakaszokban „švejkesíti”. Mindegyik a maga módján.
Így történt, hogy a derékban megfogyatkozott cseh katonánk az őszirózsás forradalmat követve egy erdélyi magyar asszony mellett találja magát, és a békeszerződés-rendszer után Kolozsvárott már a román őrmesterek világmagyarázatai mellett áhítozik a sör után (Vida Gábor: Gyalogsági ásó). A ’30-as években aztán a jugoszláviai bácskai Kissárszegen Pemzli néven piktorkodik, Horthyt és a szerb Sándor királyt egyazon képre festve, eleget téve az éppen aktuális hatalmi elvárásoknak (Végel László: Horthy Miklós koronája). Csehország megszállása után Švejket ismét kedvenc prágai kocsmájában találjuk, de most nem Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, hanem a Reinhard Heydrich elleni merénylet hoz új eseményeket, s némi liezont az életébe (Benedek Szabolcs: Švejk az ellenállásban). Hogy aztán az ’50-es években Nagykanizsán tűnjön fel csehszlovák kriminalista-pszichológus szakértő elvtársként egy nyomozás során (Bánki Éva: Hány élete van egy doktornak?). Majd „ez a hülye hülyét csinál azokból a hülyékből” Parti Nagy Lajos álom-emlékezet novellájában (Anabázis), a katonatiszt apa mellett ülve sofőrként a ’60-as évek végén, nem sokkal a cseh felkelés-ellenforradalom határátlépése előtt, hogy aztán kmk-ként tartson „Éljen május 1.” feliratú transzparenst a ’70-es évekbeli Felszabadulás lakótelep művháza előtt (Szeifert Natália: Fennforgás). A nyolcvanas években hol a magyar underground bugyraiba, hol repülővel a moszkvai Vörös térre száll alá (Solymosi Bálint: Nem kijárat). A ’90-es években ismét a Vajdaságban találjuk (Bencsik Orsolya: Apám a Nagy Szerb Honvédő Háborúban), az évezredforduló múltán pedig kutyapecéri szakmájához visszatérve már az EU területén tevékenykedik (Száz Pál: A kutya két vége). A közelmúltban aztán az egykori-mindenkori(?) Moszkva téri mozgólépcsőjénél pillanthatjuk meg Kukorelly Endre önéletrajzi ihletésű fikciójában [Lada. Egy derék katona kalandjai a világ(…)ban].
Láthatjuk, hatalmas téridőt kutyagolt végig, s nemcsak a történelemben, a K. u. K.-ban és K-K-E-ban, de megannyi írói írás- és gondolkodásmód ösvényein is szerteágaztak a léptei. De mindvégig kacagtató-sírnivaló, tragikomikus nyomokat hagyva maga után, néha szembemenve önmagával – sőt, nemegyszer már a saját nyomdokain haladva. Mert a Švejk még mindig előttünk jár egy lépéssel. (Hévíz-antológia. Szerk. Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Illusztráció: Ráskai Szabolcs. Cser Kiadó, 2021. 214 o.)
