Hazudnék, ha tagadnám: megnyerő fickó volt, legalábbis két lépés távolságból. Értelmes, elegáns, laza. Vérprofi. Szabatosan, mosolyogva válaszolgatott a kérdéseimre, pedig strapás napja volt, túl kampánynyitó nagygyűlésen, hosszú beszéden, interjúkon. De cseppet sem tűnt fáradtnak, szemlátomást élvezte a felhajtást, beleértve a fiatal magyar riporter figyelmét. Elemében volt azon a hideg klagenfurti napon, 1995 őszén.
Jörg Haider (1950–2008), az Osztrák Szabadságpárt vezére, Karintia tartományi kormányfője vitathatatlanul eredeti jelenség volt. Nyugat-Európa első sikeres populistája a második világháború óta, aki megszabadult a politikai korrektség béklyóitól, és előítéletekre, sötét nosztalgiákra alapozta népszerűségét. Értette a módját, hogy kétértelmű megjegyzésekkel tüzelje híveit. Elment a határokig, azután teátrális felháborodással utasította vissza, ha lenácizták.
Magukat komolyan vevő elemzők olyasmiket írtak róla, hogy radikálisan jobboldali társadalomfilozófiáját neoliberális gazdaságpolitikával ötvözte. Ami jól hangzik, csak éppen maszlag: Haider tökéletesen elvtelen volt. Kizárólag a rajongásra hajtott, igen tehetségesen. Ragyogó szónok, mindig mintha skatulyából húzták volna ki. Drága öltönyök, még drágább sportkocsik szerelmese, tőrőlmetszett pozőr.
Egy jellegzetesen osztrák életérzés, a Gemütlichkeit megtestesítője. (Furcsa hagyomány amúgy ez is. Egy korábbi, szintén ausztriai származású politikus vendégei arról számoltak be, hogy a házigazdájuk szűk körben, a berchtesgadeni csúcsok között, elbűvölő Dolfi bácsi volt.) Ellenfelei viszont veszedelmes ragadozónak ábrázolták Haidert, karikatúrája félelmetes fogakkal vicsorgott egy címlapról, alatta a nevéből kreált anagramma: Jörg der Hai, a Cápa.
Európa felzúdult, amikor pártja kormányra került az ezredfordulón. Ő azonban nem vállalt miniszteri posztot a bécsi koalícióban, később szakított pártjával, az eredetileg liberális FPÖ-vel is. Nem kért a felelősségből, inkább öntörvényű provokátor maradt haláláig. Végzete az éjszakai országúton leselkedett rá, amikor – a nyomozás megállapítása szerint – a megengedett 70 kilométer per óra helyett 142-vel száguldott, vérében 1,8 ezreléknyi alkohollal.
Ekkor derült ki az is, hogy azon az utolsó éjjelen egy melegbárból tartott hazafelé. Így értesült a nagyközönség arról, hogy a példás férj és kétgyermekes családapa mellesleg kettős életet élt. Privát titkait gondosan őrizte, nem tartoztak a konzervatív szavazótáborára. A dráma tetőpontján személyi titkára, a főnökénél 31 évvel fiatalabb Stefan Petzner a kamerák elé lépett, és zokogva „életem férfijának” nevezte. Ember volt a Cápa is.
Eltűnődöm, hol tarthatna Jörg Haider ma, 72. születésnapján. Kedvezne neki a Zeitgeist. Újabban sokkalta szerényebb képességű alakok heccelik a szorongó, tudatlan, babonás tömegeket, szerte a világon, minden báj és kifinomultság nélkül. Nyomába sem érnek; hozzá képest közönséges, suttyó hőzöngők. Félreértés ne essék, nem sírom vissza Haidert. Ott azért még nem tartunk.