Aligha kell különösebb jóstehetség, ahhoz hogy szinte pillanatokon belül a legnépszerűbb hazai foglalkozások egyike lesz a munkatoborzó, annak ellenére, hogy a nevet viselő szociális szövetkezet történetesen végelszámolás alatt áll. Valamit nagyon rosszul csinálhattak. Ugyanis az álláskereső - pontosabban kínáló - portálokon megjelent hírdetések száma 2021-ben rekordot döntött, mégis az elsősorban szakmunkásokra, illetve adminisztrátorokra (!) vadászó vállalkozások különösebb sikerről nemigen számolhattak be. Pedig kecsegtető ajánlatokban aligha volt hiány. Álljon csak itt annak a dunántúli élelmiszeripari cégnek az ajánlata, amely azzal kecsegtet, hogy frissen beálló, képzett dolgozójának 600 ezer forint belépési bónuszt, valamint három havonta 200 ezer forint jelenléti (!) prémiumot, s kellő gyakorlat esetén nettó 350 ezer forintos fizetést tud nyújtani. S mindez történik egy nem a kiemelkedő jövedelmeiről elhíresült iparágban. A munkerőpiacunk sajátságos állapotát tükrözi, hogy egy másik cég azt garantálja, hogy bejelenti dolgozóját, s "az ebédhez kávét, teát, vizet(!), szörpöt, savanyúságot, ketchupöt és mustárt is biztosít." A magyar munkavállalók azonban úgy látszik csökönyösek, hiszen ennek a valóságos Eldorádónak is könnyű szívvel ellen tudtak állni. Legalábbis eddig.
Mindebből azt az elhamarkodott következtetést vonhatnánk le, hogy állások tízezrei várják az elhelyezkedni vágyókat, csak egymásra kell találniuk. A zord valóság azonban ezt a feltételezést korántsem igazolja. Ugyanis közel 300 ezren nyilatkoztak úgy Magyarországon, hogy munkanélkülinek vallják magukat. A KSH viszont "mindössze" 179 ezerről tud. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat már közelebb járhat a valósághoz a náluk nyilvántartott 242 ezer álláskeresővel. (Joggal feltételezhetjük: nemigen akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy munkanélküliek, miközben szorgos dolgozók.) A valós adatok megtalálására már csak azért is szükség lenne, mert a járvány harmadik hullának csúcsán 400 ezer munkanélkülit tartottak számon, így korántsem közömbös, hogy azóta a negyedük vagy a felük tudott elhelyezkedni. S ne feledjük: a munkakeresés időtartama - a hivatalos statisztikai adatok szerint - jelenleg Magyarországon 9 hónap, és a munkanélküliek 35 százaléka legalább egy éve keres magának állást. Így a 3,7 százalékos munkanélküliségi ráta a valóságban 6, az egyre csökkenő számú közmunkásokat is számításba véve, 8 százalék körül alakulhat.
Nem nehéz megjósolni, hogy ennek a meglehetősen vegyes összetételű munkaerő-tartalékgárdának a létszáma már idén a piaci igények miatt erőteljesen csökkenhet. A munkatoborzóknak egyre mélyebbről kell majd meríteniük. A viszonylag rövid időtartamú válság után új erőre kapott vállalkozásoknak ugyanis mindenáron dolgozókra van szükségük. S így fokozatosan kénytelenek lesznek ráfanyalodni az egyre képzetlenebbek, vagy a kényszerű tétlenkedés miatt megkopott rutinú toborzottakra. Eljött a kor, amikor már nem kell megdolgozni a munkáért?