Mi nyomasztja ma leginkább a magyar gazdaságért aggódókat? A vágtató infláció, a magas államadósság vagy az államháztartás hiánya?
A szegénység. A magyar társadalom 74 százalékának jövedelme nem éri el az uniós szegénységi küszöböt. Ezen belül 14 százalék nyomorog: alapvető szükségleteiket - a lakhatást, az étkezést, a ruházkodást, a gyermekek nevelésének költségeit - napi 5 euróból kellene fedezniük. Magyarországon egy hatalmas szegény tömeg áll szemben a legmagasabb jövedelműek 2-3 százalékával. Azokkal, akik hatalmas vagyonokat halmoztak fel.
Az Orbán-kormány mégis folyamatosan arra hivatkozik, hogy az elmúlt 12 évben csökkent a szegények aránya.
Attól függ, mi a mérce. A nyomorban élők aránya valóban mérséklődött. Ám Nyugat-Európában az arány nagyobb mértékben csökkent, a leszakadásunk ezért lett nagyobb. Márpedig a gazdasági fejlődés motorja a képzett lakosság. Erre van szükség a hatékonyság, a termelékenység növekedéséhez. Ha kivesszük a magyar gazdaság hatékonysági mutatószámaiból a multinacionális cégeket, katasztrofális adatokat kapunk. Az elmúlt 12 évben Magyarország 17 helyet veszített a versenyképességi listán. Nem azért, mert mi zuhantunk vissza, hanem azért, mert a többiek egyre magasabb szinten teljesítenek. A kutya ott van elásva, hogy 32 éve megállíthatatlanul zajlik a forráskivonás az oktatásból. Ebből is ered a leszakadásunk a V4-es országokhoz képest is. Még Románia is valamelyest jobban teljesít nálunk, talán Bulgária az egyetlen, amelyről ez nem mondható el. Az oktatáspolitikát éppúgy, mint a külpolitikát, a folyamatosságnak kell jellemeznie. Nem lehet évente, négy évente változtatgatni.
A politikát és mindennemű ideológiai elvárásokat a lehető legmesszebb kell tartani az oktatástól. Ehhez semmi köze a nemzeti öntudatnak, amely egyébként ellentétes a versenyképes képzés kritériumaival is. Nálunk nem sikerült hatékony, korszerű oktatáspolitikát megfogalmazni. Ebből fakad, hogy a magyar társadalom zömének képzettsége elmaradott, ez vezet el a lecsúszáshoz, az elszegényedéshez. Végeredményben ebből fakadnak a mai magyar valóság fő problémái: az államháztartási hiány, az infláció, a forint leértékelődése. Ezek észlelésekor a kormány elkezd kapkodni, és megpróbál a helyzeten így vagy úgy javítani. De ne legyen senkinek illúziója, az ilyesfajta próbálkozás tartósan nem sikerülhet. Az eredmény: felerősödnek a különböző lobbiérdekek, terjed a korrupció.
A kormány az elmúlt hónapokban hatalmas pénzszórásba kezdett. Egész évi személyi jövedelemadót juttat vissza, 20 százalékkal emelte a minimálbért, teljes lesz a 13. havi nyugdíj kifizetése. Ezzel javul a leszakadtak jövedelmi helyzete?
A szegénységen ez sem segít. Az elmúlt 12 évben a forint vásárlóereje 37 százalékkal romlott, vagyis a minimálbéremeléshez mérve most mínusz 17 százalékon állunk. Ennyivel kevesebbet tudnak venni az emberek a pénzükből. A hivatalosan 8 százalékhoz közelítő infláció mellett, ami ráadásul - mint mindenki tapasztalhatja - ennél lényegesen magasabb. A béremelések mögött pedig nem a gazdasági hatékonyság növekedése áll.
Kialakult egy ár-bérspirál. A megemelt jövedelmeket felfalja az infláció. Ez a folyamat hogyan állítható meg?
A lefékezése nehéz és fájdalmas folyamat. Az Egyesült Államokban az 1970-es években hasonló cipőben jártak, és csak óriási áldozatokkal tudtak ebből a spirálból kikerülni. A magyar gazdaság egyensúlya a jelentős osztogatás miatt bomlott fel. Ehhez párosult egy teljesen fegyelmezetlen monetáris politika, ami szintén az inflációt tüzeli. Ehhez járultak hozzá a - igazságosnak és indokoltnak tűnő - béremelések. Amerikában az ottani jegybank egykor 16 százalékra emelte fel az alapkamatot, amely mély sebeket ütött a nemzetgazdaságon. Ennek a nyomait az Egyesült Államok mindmáig nem heverte ki teljesen. A világ akkori első számú ipari óriásának cégeit az infláció megfékezéséhez használt eszközök alaposan megviselték. Gyárak bezárására kényszerültek. Ekkor vált divatossá az offshore cégek alapítása, így nem kellett külföldre költözniük. A korábbi időszak már soha nem térhet vissza.
Az üzemanyagokat és néhány alapvető élelmiszert érintő árstop mennyiben lehet eredményes?
A még létező hazai ipart és mezőgazdaságot egyszerűen ki fogja ütni a jelenlegi magyarországi infláció, az árstop pedig további versenyképességi hátrányt fog előidézni a termelőknél. Nem lóg ki a sorból a kiskereskedelemet sújtó különadó és a "beszolgáltatási törvény" sem. Ezen intézkedéseknek hiányzik a hazai törvényes alapja, az uniós előírásokról és szabályokról már ne is beszéljünk. Alighanem meg is fogják támadni ezeket. Ezek a lépések üzletbezárásokhoz, az állatok kényszerű levágásához vezethetnek. A költségvetést is kár éri, hiszen az áfabevételek mérséklődhetnek. A feketepiac térnyerése sem kizárt. Ha egy átmeneti jelenségre árstoppal reagál egy kormány, az elfogadható lehet. Az infláció kialakulásának hazai okairól, az árstop várható hatásairól azonban nem készített elemzést a kormány, és arról sem, melyek azok a tényezők, amelyek belátható időn belül megszűnnek, jelentősen csillapodnak. A kínálati oldalon kétségtelen tény az energiaköltségek és gabonafelvásárlási árak növekedése. A keresleti oldalon viszont a "magunk által gyártott" magyar jelenségről van szó: a kormány túlköltekezése okozta sérülésről. Az MNB laza monetáris politikájával óriási likviditási bőséget öntött a nemzetgazdaság nyakába. Annyi pénz "locsog" a nemzetgazdaságban, ami a felelőtlen gazdaságpolitika jele. A jegybank és a Pénzügyminisztérium között erről most már nincs érdemi szakmai vita. Korábban nem féltek az inflációtól, most már látják, hogy baj van.
Mi idézte elő a globális inflációt?
A világgazdaságban 10 éven át, szinte láthatatlan pénzromlási ütemet tapasztaltak, amelyet a legkülönbözőbb jegybanki programokkal igyekeztek kezelni, mind az Egyesült Államokban, mind Európában. Ennek az volt az oka, hogy elsősorban kínai és más fejlődő piaci termékeket olyan olcsón adtak, hogy az deflációt idézett elő. Az egyes termékek árai nem emelkedtek, de olyan is akadt, amelyé csökkent. Ez különösen a tartós fogyasztási cikkek és a ruházati termékek áránál volt tapasztalható. A defláció megszűnése gondokat okoz a keresleti oldalon. Ugyanakkor hatalmas likviditás is keletkezett. A lakáshitelezés a magyar bankrendszerben egy év alatt 40 százalékkal nőtt, ami egy észbontó adat. Nincs a világon olyan hitelintézeti rendszer, amely ilyen mértékű állománynövekedést - a kockázatok szempontjából - felelősségteljesen tudna ellenőrizni. Ennek ellenére, - mivel a hazai bankok tőkeellátottsága megfelelő - ez nem fog súlyos gondokat okozni. A hitelkamatok emelkedése viszont a kamatstopot követően - amikor az alapkamatemelést lehet, hogy csak 8 százalék körül tudjuk majd megúszni - már a bankok likviditásának csökkenését eredményezheti. Nem lehet tudni, ebből mennyit tudnak majd "lenyelni." Bár egyre növekszik a fix kamatozású hitelállomány, kérdéses, ezek mértékét nem becsülték-e alá a pénzintézetek?
Az idei év a választások okán sorsfordító lehet idehaza, de annak mondják az európai integráció szempontjából is. Hogyan látja az Európai Unió jövőjét?
Attól függ, mennyire sikerül felgyorsítani az integrálódás folyamatát. Nagy kérdés: mi legyen a közép-európai posztszocialista országokkal, amelyeknek egy része kifejezetten az integráció kerékköltőjének bizonyul. Nem úgy néz ki, mintha ezek az országok hajlamosak lennének nézeteik módosítására. A jelenlegi lengyel vagy magyar kormányt erről aligha lehet meggyőzni. Egyébként Európa-szerte az általuk vallott nemzetállami felfogás, mint olyan, halványodik. Az idő azonban fogy, az integrálódás szükségessége egyre égetőbbé vált. Nyugat-Európában felismerték: 2022 vízválasztó év lesz. Megváltozik-e mégis Lengyelország, Magyarország és Szlovénia álláspontja vagy sem, míg Csehországban megtörtént a változás és Szlovákiával sincs különösebb baj. Ha nem lesz a renitens országokban fordulat, Európa kifut az időből, és létrejön a kétsebességes Európai Unió. Erről már megállapodás is született. Egy új hatalmi tengely van kialakulóban, Németország, Franciaország és Olaszország az európai közösség alapító tagjainak részvételével, s mögöttük áll a három másik alapító állam, a három Benelux-ország is. Ez Magyarország számára jelentős hátrányt eredményezhet a jelenlegi helyzethez képest. Pénzt egyáltalán nem kapunk majd, vagy csak csökkentett mértékben. Aztán „szórakozhatunk” Vlagyimir Putyinnal, s mehetünk a saját utunkon.
Hasonlóan súlyos kérdés: mikor lesz nálunk euró?
Mindenképpen az európai közös pénz bevezetésének híve vagyok, mind gazdasági, mind politikai szempontból. De ehhez megfelelő politikai akarat kell. Ha a tavaszi választások után új kormány alakul, akkor annak nem a céldátumot kell meghatároznia, mert ez már sokszor megtörtént. A bevezetéshez szükséges gazdaságpolitikai utat kell felvázolnia: azt, amit a fiskális és a monetáris politikának követnie kell. Egyébként a jegybanknak létezik egy elfogadható tanulmánya erről, amit nem vesznek elő a fiókból. A jelenlegi ellenzék ennek meglétére nyugodtan hivatkozhatna.
