„Évtizedek szégyene és (poszt)kommunista szerencsétlenkedése után száz éve nem látott építkezés zajlik a sportban is” – állapította meg egy beágyazott szerző az Üllői úti csarnok avatása kapcsán. A köveken kívül egyéb építkezés nem látszik.
A „kommunista szerencsétlenkedéshez” tartozik, csupán csak fő profilom, a labdarúgás tekintetében, hevenyészetten:
1. az olimpiai bajnoki cím a tizenhat aranyat hozó 1952-es játékokon;
2. a vb-ezüstérem 1954-ben;
3. a Vasas legjobb négy közé jutása 1958-ban a BEK-ben;
3. a France Football év végi európai válogatott-rangsorának első helye 1959-ben;
4. az ifjúsági Európa-bajnokság megnyerése 1960-ban;
5. az ötödik hely a világbajnokságon 1962-ben;
6. a bronzérem az Európa-bajnokságon 1964-ben;
7. az olimpiai bajnoki cím 1964-ben;
8. az MTK KEK-döntője 1964-ben;
9. az FTC VVK-diadala 1965-ben;
10. a Győri ETO legjobb négy közé kerülése 1965-ben a BEK-ben;
11. a 3:1 a vb-n a magyaroktól 1954-ben elszenvedett 2:4 óta veretlen Brazília ellen a labdarúgó-világbajnokságon 1966-ban;
12. Albert Flórián Aranylabdája 1967-ben;
13. az FTC VVK-döntője 1968-ban;
14. a harmadik magyar olimpiai bajnoki cím, szintén 1968-ban;
15. négy magyar – Albert, Farkas János, Novák Dezső, Szűcs Lajos – szereplése a Világválogatottban Brazília ellen 1968-ban, a riói Maracanában;
16. az Újpest VVK-döntője 1969-ben;
17. a döntetlen a világbajnoki címvédő Brazília ellen (0-0) a riói Maracanában 1971-ben;
18. a negyedik helyezés az Európa-bajnokságon 1972-ben;
19. az olimpiai ezüstérem 1972-ben;
20. az Újpest legjobb négy közé jutása 1974-ben a BEK-ben;
21. az utánpótlás Európa-bajnokság megnyerése 1974-ben;
22. az FTC KEK-döntője 1975-ben;
23. az 1982-es világbajnokságon 10-1-es diadal El Salvador ellen;
24. a Videoton UEFA Kupa-döntője 1985-ben;
25. a mindmáig utolsó vb-részvétel 1986-ban; ettől (meg az összes előbbitől) ebben a dekádban is olyan messze voltunk, mint Magyarországtól Mexikó.
És persze ide (hozzánk) tartozik Grosics, Bene, Bozsik József, Bundzsák, Czibor, Détári, Farkas János, Fazekas László, Fenyvesi, Garaba, Göröcs, Hidegkuti, Kiss László, Kocsis Lajos, Kocsis Sándor, Kotász, Machos, Mátrai, Mészöly Kálmán, Nyilasi, Puskás Ferenc, Sándor „Csikar”, Sárosi László, Sipos Ferenc, Szusza, Szűcs, Tichy, Törőcsik, Varga Zoltán, Várady. Továbbá a megannyi telt ház, a Népstadionban 96-szor legalább 70 ezres tömeg, nem 2614-es, bennfentesek szerint alaposan kozmetikázott miniatűr bajnoki nézőátlag.
A dicsőséges tényeket nem hasonlítom a NER nyomorúságos évtizedének holland nyolcassal, Andorrával, Luxemburggal, Kazahsztánnal, Vaduzzal, szimbolikus rigai labdarúgó-iskolai oktatással, kettős albán lenullázással – és még mi mindennel! – terhelt napjaihoz.
A jelek szerint betont lehet keverni parancsra, futballt előállítani nem. A labdarúgást csupán leépíteni sikerült, a hazai mezőnyhöz képest a drégeli rom az Empire State Building.
Jobb volt a fapad Farkassal. A NER-vitézeknek jobb a skybox Elbániával. Szegény gazdagokból gazdag szegényekké váltunk.
Az arénázás közben Panchóra cseréltük Puskást.
