Az extrém hidegre tekintettel csütörtökön este életbe lépett az úgynevezett vörös kód az Észak- és Dél-Alföldön, ami az összes szociális intézmény számára kötelezővé teszi a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását. Az intézkedés egyelőre hétfő este nyolcig tart. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár szerint van elég hely a hajléktalanszállókon, mivel ezek kihasználtsága jelenleg országosan 76 százalékos, a fővárosban pedig 68 százalékos.
– Budapestre egyelőre nem érvényes a minisztériumi kötelezés, a fővárosi hajléktalanellátókat koordináló diszpécserszolgálat sem adta ki az általa alkalmazott „vörös riasztást”, de ha így lesz, akkor is van elég hely, a budapesti éjjeli menedékhelyek a korábbi éveknél alacsonyabb, mintegy kétharmados kihasználtsággal működnek – erősítette meg Misetics Bálint, Karácsony Gergely főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója. A gond inkább az, hogy ezekbe a gyakran zsúfolt, tömegszállásjelleggel működő, élősködőkkel fertőzött szállókra a fedél nélkül élő emberek egy része nem szívesen megy be.
Becslések szerint 10-12 ezer körüli hajléktalan lehet Magyarországon, kevesebb, mint a fele Budapesten él.
Arról nincs pontos adat, hogy közülük mennyien élnek az utcán, az erdőkben. De Misetics Bálint szerint torz a kép, hiszen azokról vannak adatok, akik valamely ellátószervezet látókörébe kerülnek, márpedig vidéken nagyon sok helyen hiányos az ellátórendszer, így az ottani hajléktalanok kevésbé jelennek meg a statisztikákban. Budapesten viszont van olyan utca, ahol több éjjeli menedék férőhely van, mint Veszprém, Nógrád, Vas és Tolna megyében összesen. –Kétségtelenül van összefüggés a vidéki mélyszegénység és a nagyvárosi hajléktalanság között: számosan vannak, akik a munkalehetőségek és az ellátások miatt jönnek Budapestre – ismerte el a szociálpolitikus, de szerinte ez fordítva is igaz: a nagyvárosi bérlakásokból kiszorulók gyakran az olcsóbb lakhatást nyújtó agglomerációban, a zártkertekben, hátrányos térségekben húzzák meg magukat. Nem igaz Tarlós István korábbi főpolgármester állítása, miszerint a fővárosi hajléktalanok zöme vidéki. A felmérések szerint nagy többségük budapesti lakos volt korábban – jegyzi meg Misetics, aki szerint téves az a kormánypárti média által sugallt kép is, hogy ma többen élnek az utcákon, mint Tarlós idején.
Az alapvető jogok biztosának 2020-es jelentésében az érintett szervezetek egybehangzóan arról számoltak be, hogy az életvitelszerűen közterületen tartózkodók száma nem növekedett, a hajléktalanok miatti panaszok száma csaknem negyedére csökkent. A fővárosi rendőrkapitányságokhoz például 164 állampolgári bejelentést érkeztetett a szabálysértési törvény 2018-as módosításától 2020-ig, jogerősen egy figyelmeztetést adtak ki.
Ezzel együtt egyre erősebb az igény a hajléktalanellátás földrajzi széthúzására. Ezt Józsefváros szorgalmazza a leginkább. Misetics szakmai szempontból valóban kívánatosnak tartja a tömegszállás-jellegű intézmények kiváltását kisebb, otthonosabb és térben jobban elszórt elhelyezkedő otthonokkal, de ennél is fontosabb lenne szerinte a megfizethető lakhatási lehetőségek bővítése. Az ellenzéki polgármesterek egy része nyitott a változtatásra és elméletben a fővárosiak többsége sem zárkózik el attól, hogy a szomszédságában hajléktalanok számára biztosítsanak lakhatást. De a gyakorlatban sokszor elbuknak az erre irányuló kezdeményezések, lásd az V. kerület, Csepel, Zugló vagy éppen Soroksár példáját – mutatott rá szakember. A főváros ugyanakkor a korábbiakkal ellentétben nagy figyelmet fordít a hajléktalanságból kivezető útra, a megfizethető lakhatásra: az elmúlt két évben 120 önkormányzati lakásba 160 hajléktalan ember költözhetett be.
A közterületek állapotát félreértés a hajléktalanokon számonkérni, a helyzetet nem bírságolással, hanem az utcán élés alternatíváját jelentő szálláshelyek minőségének a javításával, és még inkább éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállók vonzóbbá tételével, például poloskairtással, a zsúfoltság csökkentésével, vagy éppen az ingyenes közvécék számának növelésével lehet csökkenteni. A hajléktalanszállók egyébként most jórészt felülről „töltődnek”, vagyis nem az utcáról kerülnek be a lakók, hanem a lakásukat elvesztők, bérlakásokból kilakoltatottak, munkásszállókról kikerültek közül.
A hajléktalanellátó rendszer fenntartására évente 10-12 milliárdot költ az állam. A főváros részben állami normatívából, részben pályázati támogatásokból évente több mint 5 milliárdot. Ennyiből akár lakást is vehetnének az összes most éppen utcán élőnek. Csakhogy, mint arra Győri Péter szociálpolitikus a Társadalmi Riportban tavaly megjelent tanulmányában rámutatott: húsz éves időtávban csak elvétve akad visszatérő kliens az adatfelvételekben. 1999 óta több mint 60 ezer különböző, aktuálisan épp hajléktalan helyzetben lévő ember került be a felmérésekbe. Kialakult a az önálló, biztonságos lakhatással soha nem rendelkezők tömege, akik egy-egy krízis esetén hosszabb-rövidebb ideig hajléktalanná válnak. A hajléktalanság folyamatosan újratermelődik. - SZALAI ANNA
Túlélés a körvasút mentén
– Most még nincs is igazán hideg! – csattan fel egy emberként Faragó Viktória és Bíró Nóra, amikor arról kérdezem a Menhely Alapítvány utcai gondozó szolgálatának két munkatársát, hogy mennyivel kell jobban figyelniük ellátottaikra ilyen fagyos időben. Aztán megmagyarázzák miért nem tarják ők még különösebben hidegnek a mínusz kettőt: „klienseik”, ahogy a körzetükbe tartozó ellátottakat nevezik, régóta az utcán élnek, így megtanulták már átvészelni ezt a hőmérsékletet. A hajnali keményebb fagyok, a mínusz tíznél is hidegebb éjszakák azonban már rájuk is veszélyesek. Ha ilyen hideg most nincs is, Faragó Viktória és Bíró Nóra azért csütörtök este is elindul szokásos körútjára Zuglóban. Első körben – mondja Viktória útközben – azokat a helyeket keresik fel, ahol folyamatosan laknak fedél nélküliek. Őket már nehéz elmozdítani, így ha csak nincsenek veszélyben, nem is próbálják rávenni őket, hogy menjenek melegedőbe, inkább csak ellenőrzik, megvan-e mindenük – azaz mindenük, ami a túlélésükhöz kell. – Nekik egészen más már a hőháztartásuk. Többségük mínusz tízben is elvan, egy fűtött lakáshoz szokott ember ezt nem is értheti – mondja az utcai gondozó.
Az első állomás a Rákos-patak egyik hídja. Nóra a rézsű tetején, a híd betongerendái alatt látható takaróhalomra mutat, itt szokott aludni az egyik „kliensük”. Ezúttal nem találjuk ott, de a híd betonelemei között konzervek és ruhák jelzik, hogy valakinek ez az otthona.
Tovább megyünk, a körvasút felüljárója alatt Viktóriáék ismerőst látnak baktatni. Megállunk László mellett, aki lelkesen mesélni kezd a két nőnek. Hamarosan házat vesz, újságolja, de egyelőre még a sínek melletti fás részen épített kunyhóban él. Lászlónak Szabolcsban négy lánya van, korábban sofőr volt, most is dolgozik építkezéseken, illetve nyugdíjat is kap. Eldicsekszik vele, hogy már túl van a Covid elleni harmadik oltáson. László otthonát a távollétében is útba ejtjük, Viktóriáék itt is ellenőrzik, minden rendben van-e. A férfi egész kis birodalmat épített ki az egykori bakterház mellett. Több bódét is emelt, van kályha, él vele pár jól táplált macska, az egykori kertben pedig termő gyümölcsfák vannak. Az otthonában tett bizarr zseblámpás bejárás után egy másik László felé tartunk a vasúti sínek mentén. Van idő, hogy Viktória elmagyarázza, miért itt keresnek sokan menedéket: ezek itt nagyrészt a MÁV-hoz tartozó magánterületek, itt nem intézkedhetnek a közterület-felügyelők, és a rendőrök sem vegzálhatják a fedél nélkülieket csak úgy. Ezért élnek sokan például a körvasút töltéseinek tövében, néhol sátorvárosokban.
A másik Lászlónál karácsonyi füzérekkel, földre terített szőnyegekkel és ledes mikulássapkákkal hangulatossá tett bozótosban kis kalyiba áll, a kályhában tűz ég. Bőröndök, dobozok és bevásárló kocsik szinte kerítést alkotnak a terület körül. A férfi nem szeretne beszélni, de Viktóriától megtudjuk, ő is dolgozik, nyomdászként, s ő az egyik kliensük, akinek egy új programjuk keretében most próbálnak lakást szerezni. – Csakhogy nagyon nehezen megy a rábeszélés, akinek évek óta az utca az otthona, nem könnyen változtat a berögzült életén, még segítséggel sem – mondja Viktória.
Istvánt is hónapok óta győzködik a menhelyesek: lépjen be a lakásteremtő programjukba! A férfi pár száz méterrel odébb, szintén a sínek melletti erdős területen él egy kéménnyel ellátott lakókocsiban, ami előtt letakart robogó áll. Amikor megérkezünk, a harmincas férfi éppen hulladék fát aprít egy elemlámpa fényénél, bentről egy kutya vakkantásaival kevert dühös panel-hiphop hallatszik ki. István egy kölyökkutyát hoz ki, büszkén mutatja új társát. Démon – meséli büszkén – nem maradékon él, hanem tápot kap. Vigyáz rá nagyon, pár perc után vissza is viszi a fűtött lakókocsiba. - FEKETE NORBERT
