Ez egy vonal? – teszi fel a kérdést a Vintage Galéria legújabb, Est-ce Une Ligne? című tárlata, mely a kilencvennyolc éves, Párizsban élő Vera Molnar 1978 és 2019 között készült munkáiból mutat be válogatást. Noha a geometrikus képek első ránézésre „szűkszavúak”, hiszen jobbára egyenes vonalakból épülnek fel, megismerve azok történetét és koncepcióját, kiderül, hogy számos információt sűrítenek össze.
– A kiállítás alapötlete az volt, hogy az életmű különböző időszakaiból és különféle médiumokon mutassunk be képeket – mondja Pőcze Attila, a Vintage Galéria tulajdonosa. A tárlat egyik első, 1978-ban készült Tablottin 1-4 című sorozata például plottergépen készült, melyet Vera Molnar a párizsi telefonkönyv egyes számai alapján vizualizált. A rajzok egyenes vonalai balról jobbra haladva egyre sűrűsödnek: az alkotó a hétjegyű telefonszámok egyes pontjait a hívószámoknak megfelelően kötötte össze, majd a műveletet többször is megismételte, miközben csökkentette az oszlopok távolságát és egyre több telefonszámot rajzolt fel. A művész a hasonló technikájú műveit 1968 óta készíti, mikor is először jutott számítógéphez egy párizsi egyetemi laborban. – Noha Vera Molnar a számítógépes művészet egyik úttörője, már a kezdetek óta algoritmikusan alkotott, a programozásnak köszönhetően viszont jóval több variációt tudott készíteni – mondja Pőcze Attila.
Az 1978-as Mikrokosmos című szitasorozat már egy zenei hangsort idéz meg, konkrétan Bartók Béla azonos című zongoraművét. A kiállított képek alapjául Molnar egy nyomatszériája szolgált, melyet felhívásra készített egy száz példányban kiadott Bartók-emlékmappába. A mostani tárlaton viszont egy egyedi szériát láthatunk, melynek sűrű szövésű, vízszintes vonalakból felépülő darabjai színben és kompozícióban is eltérnek egymástól. A cím ismeretében a képeket nézve hangsávokra asszociálhatunk, de a párhuzamos vonalak akár a napfényes tengert is megidézhetik.
– A tárlat négy művében a közös pont, hogy mindegyik egy-egy sorozat, Vera Molnar algoritmikus művészetében ugyanis fontos a lépésről lépésre történő változás, egy adott folyamat ábrázolása – mondja Pőcze. Ezt érzékelteti a 2005-ben készült Le Montparnasse d’après Klee című tízrészes kollázssorozat is, melynek kiindulópontja Paul Klee 1932-es, a berni Kunstmuseumban található Ad Parnassum című munkája, mely egy hegyet, egy házat és egy napot ábrázol. Molnar a sorozatán a svájci festő pointilista munkáját puszta vonalakra redukálja le, és megfosztja színeitől – egyedül a napot hagyja meg vörösnek. Az egyes képeken a motívumok különféle variációkban tűnnek fel, így alakítva át az kompozíciót, mely képről-képre más értelmet nyer.
A tárlat címadó műve, a Est-ce Une Ligne? (Ez egy vonal?) már Vera Molnar egy saját, 1985-ös vázlatán alapszik. A három vászonból álló festményt egy változó nagyságú és alakú vonal szeli át, mely balról jobbra haladva egyre vékonyodik. A képet jobban megnézve azonban két, egymáshoz közelítő felületre is gondolhatunk, melyek „mozgásukkal” rajzolnak ki egy vonalat. Kérdéses persze, hogy tényleg vonalat látunk, vagy csak geometrikus alakzatokat. A mű erre nem ad választ, felhívja a figyelmet azonban a véletlenszerűségre, a nem megtervezettre, mely Vera Molnar életművében szintén kulcsmotívum. A művész az alkotói módszere kapcsán ugyanis többször hivatkozik a véletlenre, melyet számára az „egy százalék rendetlenség”.
Infó:
Vera Molnar: Est-ce Une Ligne? (Ez egy vonal?)
Vintage Galéria
Budapest, 5. kerület, Magyar utca 26.
Megtekinthető január 28-ig
