Aszhar Farhadi izgalmas művész. Életműve legkiemelkedőbb darabja, a Nader és Simin – Egy elválás története az egyetem filmművészet legértékesebb darabjai közé tartozik. Fontos témát boncolgatott, hiszen a válóper mögött ott volt kódolva a nők helyzete a muszlim országban és a film – artisztikus kvalitásain túl – ha finoman is, de a reformok mellett foglalt állást. Farhadi tette ezt állami támogatással, és alkot azóta is nagy bátorítások mellett, miközben Dzsafár Panahit hasonló „tettekért” eltiltották a filmezéstől, nem engedik utazni és még házi őrizetben letöltendő börtönbüntetést is kapott Irán-ellenes propagandaterjesztés miatt. Farhadi kegyelti pozíciója a modern művészetek x-aktája és örüljünk neki, hogy nem csak tűrt, hanem támogatott alkotó a hazájában.
„Aki Iránban akar maradni, annak meg kell tanulnia, hogyan csinálja a filmjeit. Meg kell találni lejárni a helyzetkönnyítő utakat” – nyilatkozta tavaly Cannes-ban Farhadi. Milyen jól is tette! Mesélőként ugyanis főleg ott hiteles. Európai kirándulásai nem mutatták egyértelműen a zsenialitás jeleit. Bár a francia gyártásban elkészült A múlt a jó színészek miatt hiteles volt, ám spanyol állomást igazán kihagyhatta volna: a Mindenki tudja esetében kiütközött a kulturális különbség és minden bizonnyal megbízott a színészeiben. Hiba volt: Penélope Cruz és Javier Bardem az elviselhetőség határait súrolva ripacskodott, csak az argentin Ricardo Darin színre lépése mentette meg a produkciót. Ám ez a film arra mindenképpen jó volt, hogy Farhadi konstatálja: Európából ne Hollywoodba, hanem inkább hazafele tekintsen.
A hős című új filmdrámája újra a megszokott minőség. Intenzitásában megközelíti a Nader és Simin – Egy elválás történetének intenzitását és érzelmi elfojtottságát. Antihőse – érdekes, talán most először nem egyértelműen szimpatikus Farhadi filmjének központi karaktere –, Rahim egy anyagi csőd miatt bebörtönözött családfő. Apósa és felesége hallani sem akarnak róla, boldogok, hogy elvesztette a szabadságát. Ám lehet, hogy a sors – kvázi deus ex machina módon – új lehetőséget kínál? Rahim új szerelme talál egy aranyérmékkel teli táskát. A férfi, akinek a legfontosabb a személyes respektjének helyreállítása, úgy dönt, a táskát visszaadják a tulajdonosnak, mert a becsülete a legfontosabb és ezzel a jótettel minden bizonnyal helyreállíthatja a reputációját, kikerülhet a börtönből.
Csak egy apró kicsi csúsztatás kerül a történetbe: Rahim szeretné, hogy „véletlenül” nyilvánosságra kerüljön a nemes cselekedet, így ennek érdekében egy kicsit szervezkednek. Farhadi sosem volt ennyire ibseni: az élethazugság óriási bűn, még akkor is, ha nemes szándékkal vezérel minket. Így nem kétséges, hogy Rahim egyre nagyobb örvénybe sodorja bele magát, ebből alakul ki az igazi dráma. Jelesül: hiába próbáljuk meg kihívni a sorsot, vesztesekből nem születnek győztesek. Közhely, de Farhadi egyértelműsíteni akarta, hogy még manapság sem érdemes álmodozni. Sőt, még annyira sem, mint korábban.
Egészen addig működik Rahim terve, míg a közösségi médiában kommentelők meg nem kérdőjelezik a sztori hitelességét – mely egyenes utat kínál az elkerülhetetlen tragédiához, a szavahihetőség megkérdőjelezéséhez. Rahim, hogy fedezze a saját sztoriját az arc nélküli, de annál hatalmasabb közvéleménnyel szemben, elkezd egyre jobban hazudozni. Farhadi sosem volt ennyire cinikus: hiszen a filmjének címe is egy hősre utal, aki valóban talált egy táskát, mely kapcsán egyszerre akart becsületes megtaláló és bocsánatot érdemlő karakter lenni. Ám a Rahim rehabilitációjára kifundált terv fordítva sül el. Végül se megtalált vagyon, se vágyott becsület, marad a kisember elemi gyarlósága, amely fokozatosan felszínre kerül a férfi viselkedésében, a kiszolgáltatott szituációkban.
A feszültségkeltéshez pedig kevesebben értenek manapság jobban, mint Farhadi, látszólag a semmiből rántja elő az egymásra épülő katartikus szcénákat, de persze ennek megvalósítása nem ilyen egyszerű. Mértani precizitással megírt, hitchcocki suspense-technikával élő film A hős (csak persze itt nincs gyilkosság). A hős alatt nem fogjuk az óránkat nézegetni, vagy elbóbiskolni, aktívan „visz minket”. Farhadi filmje ráadásul megtanít minket arra: akár a legkisebb dolgokban sem érdemes hazudni, mert ebben a földi létben minden utolér minket.
Infó:
A hős
Rendező: Aszhar Farhadi
Bemutatja a Mozinet
