„Kicsit olyan ez a megosztottság – mondja Szabó Andrea a Magyar Fiatalok 2021 kutatásról –, mint ami a klasszikus indiai kasztrendszerben volt, ahol a különféle szinteken lévők sem a nyelvükben, sem a kultúrájukban, sem a gondolkodásukban nem tudtak egymásról, így nem is lehettek hasonlók egymáshoz. Nálunk a politikai szocializációs mechanizmusok – amelyek a családban és az iskolában, később a kortárs csoport és a média révén zajlanak – nagyon hamar, tulajdonképpen már az öntudatra ébredésük korai szakaszában arra indítják a fiatalokat, hogy másként gondolkodjanak ugyanazokról a dolgokról. Mintha az egyiken rózsaszín, a másikon sötét szemüveg volna – gyakorlatilag születésük pillanatától kezdve. A gondolkodási struktúrájuk is teljesen eltérő. Jó példa erre a nyelvszociológia megújítójának, Basil Bernstein angol szociológusnak a ’70-es, ’80-as években végzett kutatása, amely során a munkáspárti és a konzervatív szavazók szókészletét vizsgálva kimutatta, milyen elképesztő különbségek vannak a csoportok között.”
Álmaink helyett állami
A fiatalok világlátásának alapvető eltéréseit a szociológus elsőként az ideologikus, rendszerközpontú oktatással magyarázza. Mint mondja, 2010 előtt alapvetően értéksemlegességre törekvő iskolarendszer működött, a tíz évvel ezelőtti reform után azonban eltűnt a semlegesség kategóriája az állam gondolkodásából, mondja Szabó Andrea, és először az ideológiai változást magyarázza meg.
„Az intézményhálózat világos érték- és ideológiai képet közvetít, aminek a középpontjában a jobboldaliság, a keresztény-nemzeti identitás átadásának a szándéka áll. Elég, ha megnézzük a történelemtanítás szisztémáját, vagy a Nemzeti Alaptanterv irodalmi fejezeteinek a változtatását. De ne feledkezzünk meg a kötelező erkölcstan/kötelező hittan bevezetéséről, és arról sem, ahogy az oktatási rendszer privatizációját, vagyis az iskolák egyházi kiszervezését felpörgették” – mondja a szociológus. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ez a folyamat ugyan már korábban elkezdődött, de nem volt ilyen mértékű, és nem volt ilyen szisztematikus. Vannak olyan fiatalok, akiknek ma már lehetőségük sincs más típusú iskolába járni, csak egyházi jellegűbe. Míg a korábbi világot plurális politikai szocializációs szisztéma jellemezte, és a szülő eldönthette, hogy semleges állami iskolába íratja a gyerekét, esetleg egy alapítványiba vagy egyházi jellegűbe, addig mára sok helyütt monolitikussá vált a kínálat – a monopolitikus jelző talán túlzás volna, teszi hozzá. Ennek egyértelmű lenyomatai vannak vagy lehetnek a fiatalok gondolkodásmódjában.
A rendszerközpontúság szintén erős tényező a változásokban.
„2010 előtt a szocializációs mechanizmusok széttartóbbak voltak, a különféle ágensek – a család, az iskola, a média, a kortársak vagy a pártok szocializációja – nem kapcsolódtak össze. Ma azonban vannak olyan tényezők, leginkább az államilag kontrollált média és az államilag kontrollált iskolarendszer, amelyek kifejezetten egy központból, felülről irányított szocializációs mechanizmusokat próbálnak átadni a fiataloknak. Bizonyos ifjúsági csoportoknál ennek vannak sikerei, már ha sikereknek tekintjük, hogy elfogadják és fenntarthatónak tartják ezt a fajta politikai berendezkedést” – fejezi ki kétségeit Szabó Andrea. Ugyanakkor, teszi hozzá, az azért kitűnik, hogy a fiatalok egy részének mégiscsak vannak fenntartásai ezzel a logikával szemben, ami – ha akarják, ha nem – szembejön velük az iskolában, de leginkább a médiából hömpölyög. „A nem fideszes beállítódású, táboron kívüli fiatalok kifejezetten kritikusak a politikai berendezkedéssel szemben. Úgy látják, hogy a magyarországi demokrácia működése határozott hiányosságokat mutat. Elképesztően szélsőséges a demokrácia működésének, köztük a választások tisztaságának és tisztességének a megítélése, nagy arányban hiányolják a hiteles információkhoz jutás lehetőségét és az egyenlő esélyek feltételeit.”
A YouTube-iskola
Korábbi kutatások alapján a kelet-közép-európai országokban általánosan kitolódott a családalapítás, az önállósodás ideje. Nagyjából 30-35 éves korban következik be az úgynevezett polgárosodás, vagyis annak a rendszernek a tudatos elfogadása, amiben a fiatalok élnek, magyarázza a szociológus az ifjúság értékrendszerének változását. Ekkor kezdenek beilleszkedni a körülöttünk lévő szociológiai-politikai dimenzióba, és többségében elfogadják a társadalmat jellemző struktúrákat.
„Minél fiatalabbak, annál kevésbé jellemzőek a konzervatív értékválasztás tényezői, és vagy nem érdekli őket a közélet, vagy a kortárs csoportokra hagyatkozva alkotnak véleményt. Ezeket a csoportokat pedig nagy mértékben a közösségi médiából érkező információk alakítják. Itt látható egy erős értékváltás a felnőtt, beilleszkedett társadalomhoz képest, mert a mostani influenszerek többsége kifejezetten nyitott a közéleti ügyek iránt. Sok közöttük a »zöld kérdéssel« foglalkozó szereplő, számosan nyíltan beszélnek olyan kérdésekről, mint a homoszexualitás vagy az LMBTQ, a szociális problémák. Ezek beszivárognak a fiatalok gondolkodásmódjába, akik ezért jóval liberálisabbak – és mivel nem ideológiai, hanem értékliberalizmusról van szó, jóval elfogadóbbak –, mint feltételeznénk róluk. Ez még a migrációra és a muszlimok elfogadására is igaz. Az ugyanakkor érdekes, hogy az elfogadás kevésbé érvényesül a romákkal szemben. Talán azért, mert ők valószínűleg még nincsenek benne pozitív példákkal az influenszerek gondolkodásmódjában.”
Szabó Andreának felvetjük, hogy egy család akár generációkon át képes görgetni a kérlelhetetlen antikommunizmus attitűdjét a nagyszülők elvett javai miatt. Vajon mennyire lesznek meghatározók a rendszerváltás utáni évek, vagy kifejezetten az Orbán-rezsim évtizedének bevésődése a jövőben? A szociológus szerint az elmúlt évtizedek egyre mélyülő megosztottságának többgenerációs hatásai már most láthatók. A ’90-es évek Fidesz-szavazóiból kinőtt az a szülői nemzedék, amelynek a gyerekei elkezdtek belépni a politikába. „Könnyen lehet, hogy a jól körülhatárolható Fidesz-támogató ifjúsági réteg ennek a többgenerációs hatásnak, vagyis a számos kutatás szerint meghatározó családi szocializációnak az eredménye. A baloldali és a liberális értékek többgenerációs átörökítésének is láthatóak az egyértelmű lenyomatai, amint a rendszerváltás előtti évtizedek közéleti közömbössége is jól kitapintható az utódokban. A fiatalok nagy részének politikai passzivitásában egyértelmű családi mintázatok fedezhetők fel” – mondja Szabó Andrea.
Antallék bűnei
„Egy valódi generációkutatás alapján világosan láthatnánk azokat a több emberöltőre kivetülő traumákat, amelyeket hosszú ideje cipel magában a magyar társadalom. Sem a II. világháború után, sem a rendszerváltást követően nem történt meg ezeknek a drámáknak a kibeszélése, se a holokauszté, se a Kádár-korszaké. Mivel a fiataloknak nincsenek megfelelő konfliktusfeldolgozó mechanizmusaik, így ők sem beszélnek róluk. Ezek a traumák mélyen ott maradnak a társadalomban, évtizedekig vagy akár még hosszabb ideig. A ’90-es években volt egy lehetőség, hogy túllépjünk ezen a nemzetkarakterisztikán. Bár manapság az első és a második rendszerváltó kormányt piedesztálra szokás emelni, politikai szociológusként mélységesen nem értek egyet ezzel. A legfontosabb dolgot mulasztották el: a szembenézést a saját történelmi múltunkkal. És elmulasztották a demokratikus állampolgári szocializáció beillesztését az iskolarendszerbe. Ez két hatalmas hiba, ami már-már a bűn kategóriájába tartozik. Összességében bármi is történik 2022 tavaszán, ez a fajta megosztottság egyhamar nem fog megszűnni.”
Kiábrándító iszapbirkózás
Két éve a Társadalomkutató Kft. is készített egy ifjúságkutatást, amelynek gyorsjelentése szinte gondtalan és optimista fiatalság képét festette. Ezt a munkát Székely Levente szociológus, a kormányközeli Matthias Corvinus Collegium (MCC) 2021-ben alapított Ifjúságkutató Intézetének vezetője jegyezte.
A két kutatás szembeötlő eltéréseire és a megosztottság nagypolitikai hátterére vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta:
„A FES által támogatott és a 2020-as nagymintás ifjúságkutatás eredményei, az azokból levonható következtetések nagyon sok tekintetben egybecsengenek. Az, hogy a pártpreferenciát tekintve megosztottság jellemzi az ifjúságot, nem meglepő. Az, hogy a megosztottságért maga a politika felelős, hipotézisként megfogalmazható, de tudomásom szerint ezt nem vizsgálta egyik kutatás sem.”
Székely szerint az ifjúsággal foglalkozó kutatásaikból az látszik, hogy a „politika” fogalmon legtöbbször a pártpolitikai iszapbirkózást értik a fiatalok, és ezért tartósan alacsony az érdeklődésük a téma iránt. A jelentős megosztottság nem kedvez a párbeszédnek, így racionális stratégia számukra kimaradni az egészből vagy oldalt választani, ezért a törésvonalak jövőbeli meghosszabbodásával kell számolni. Továbbá a politikai szocializáció kiemelten fontos közege a család, ahol tovább öröklődnek a politikai gondolatok. Ugyanakkor van ennek a kérdésnek pozitív olvasata is, bár a fiatalok között megosztottság van, megfigyelhető, hogy a családon belül inkább harmonikus a viszony.
Székely Levente kiemelte még, hogy a 8000 magyarországi és további 4000 külhoni magyar fiatal megkérdezésére épülő kutatásuk a trendekre tette a hangsúlyt, és a trendek döntő részben pozitív elmozdulást mutatnak. „Vannak természetesen olyan kérdéskörök is, amelyekben negatív tendencia érvényesül, de az életfeltételeket, elégedettséget és jövőképet tekintve töretlen volt a pozitív tendencia. Úgy láttam, hogy a V4-es összehasonlításban is a legoptimistább jövőkép a magyarországi fiatalokat jellemzi.”
