Medgyessy Péter november végén különös üzenetet küldött a végre-valahára egyesült hazai ellenzék számára. A volt miniszterelnök először is óva intette Orbán opponensét attól, hogy kormányra kerülve feles többséggel módosítsa a jelenlegi alkotmányt, mert az „a jogelvekkel és a politikai normalitással is ellentétes lenne”.
Mármost a „politikai normalitás” szempontjából ezzel az állítással alighanem egyetérthetünk. Medgyessy kormányfőként megtapasztalhatta, a Fidesz mire képes egy elveszített választást követően. 2002-es kudarca után Orbán Viktor csendben táplálta a társadalomban a gyanút a voksolás tisztaságával kapcsolatban, zavargásokat váltva ki elsősorban a fővárosban. (Emlékszünk még az „Erzsébet hídi csatára”?) A kedélyek lecsillapítására, illetve önnön legitimációjának megerősítésére a korabeli baloldali kabinet kénytelen volt a „jóléti rendszerváltásnak” nevezett osztogatáshoz folyamodni, s ez a költséges intézkedéscsomag is óhatatlanul szükségessé tette később a „fülkeforradalmat” végső soron megalapozó megszorításokat. Tehát jól látja Medgyessy, hogy az egyesült ellenzék esetleges alkotmánymódosítási kísérlete feles többséggel még az akkori instabilitásnál is rosszabb káoszt eredményezne Magyarországon.
Azzal kapcsolatban viszont kételyeim vannak, a jogelvekkel vajon csakugyan szemben állna-e az Alaptörvény hatályon kívül helyezése egyszerű törvényhozási többséggel. Tegyük fel a kérdést: jogszerű volt-e a Fidesz részéről az alkotmányozást négyötödös többséghez kötő szabályozás hatályon kívül helyezése? Nemzeti konszenzus övezte-e az alkotmányozás folyamatát, avagy mindössze egyetlen pártszövetség által támogatott Alaptörvény született? Megerősítette-e egy népszavazás az azóta megbukott Szájer József által kreált szabályhalmaz legitimációját? (Mert a szintén megbukott Schmitt Pál által akkoriban hangoztatott érv, miszerint a választópolgárok szavazatukkal automatikusan felhatalmazták Orbán második kabinetjét az alkotmányozásra, nem állja meg a helyét!) Többek között ezek a kérdések is indokolják, hogy jogvégzett ellenzékiek mostanság egyre többször hivatkozzanak a Radbruch-klauzulára, mely már a második világháború vége óta lehetőséget nyújt mindenfajta „törvényes jogtalanság” orvoslására.
Medgyessy Péter ominózus üzenete tartalmazza továbbá az egyesült ellenzéknek címzett intést: ne az alkotmánymódosítás ígéretével kampányoljanak, inkább a jó kormányzásra való képességüket bizonyítsák! Holott a szomorú valóság az, hogy egyik a másiknak előfeltétele. Kormányváltás esetén nem csupán a kulcspozíciókba hosszú időre bebetonozott pártkatonák, hanem az orbáni Alaptörvény is jelentősen korlátozná egy új adminisztráció mozgásterét. Tulajdonképpen igaza van az ex-miniszterelnöknek; az embereknek az élelmiszerárak csökkentése vagy az Orbán-érában látványosan lerohadt hazai egészségügy szanálása az igazán fontos. De tudható, hogy Orbán Viktor oppozícióból minden jó szándékú kormányzati intézkedést megtorpedózna az alkotmányos korlátok révén. Ezért nem tartom megalapozottnak Medgyessy észrevételeit.