JANUÁR: DÁNIA
Ez volt a férfi kézilabda Isner–Mahut-je. A szuper maraton. Mint emlékezetes, az amerikai és a francia teniszező tizenegy órát és öt percet töltött a wimbledoni pályán 2010-ben, amíg kialakult a végeredmény. A döntő szett 70:68-cal zárult.
Az egyiptomi világbajnokság negyeddöntőjének utolsó – illetve, dehogyis utolsó... – percében a házigazdák rosszul cseréltek, 28:28-nál létszámfölényben támadhatott Dánia, de legjobbja, Mikkel Hansen eladta a labdát. Hosszabbítás következett.
Kétszer.
Az első ráadás végén megint az európaiak kezében volt a meccs. Még inkább, mint a rendes játékidő lejárta előtt. Két másodperc maradt hátra, amikor a tízgólos Mikkel Hansen kidobta a labdát a nézőtérre. Miután hátráltatta az egyiptomiak akcióját, kiállították, és a vendéglátók heteshez jutottak 33:34-nél. Mohamed Szanad bírta idegekkel, egyenlített.
A második hosszabbításban a véghajráig egyetlen gól esett, az egyiptomi El Dera szerezte. Emil Jakobsen büntetőt rontott, úgy nézett ki, a dánok kiesnek. Ám az utolsó pillanatokban hetest ítéltek a javukra, és Magnus Landin keze nem remegett (35:35).
Hétméteres-párbaj döntött. Az utolsó sorozatban Ali Zein hibázott, Lasse Svan Hansen viszont nem, így az északiak mentek tovább.
Majd el is hódították a világbajnoki címet. Ahányszor pályára léptek, annyiszor nyertek. Kivéve az „egyiptomi” meccset, amelyet nem győztek megtoldani. Európai ellenfelet csak hármat kaptak: a horvátokat lesimázták (38:26), az elődöntőben a spanyolokat, majd a döntőben a svédeket két góllal múlták felül.
Ám meggyőződésem: az aranyérmet valójában a „fáraók” ellen tették a vitrinbe. Nem csodálnám, ha Dánia építési engedélyt kérne Egyiptomtól huszonegy piramisra.
FEBRUÁR: HOLLOWAY
A brit Colin Jackson fedett pályás világcsúcsot ért el 1994. március 6-án a 60 méteres gátfutásban.
Csúcs volt nálunk is akkoriban. Csúcs László alelnök racionalizálási javaslatára százhuszonkilenc – korszerű kifejezéssel: „libernyák” vagy annak vélt – rádióst bocsátott el, illetve nyugdíjazott a Magyar Rádió.
A rekord huszonhét évig élt. (Csúcs nem maradt addig alelnök.) Az idén február 24-én Grant Holloway Madridban megdöntötte. Az amerikai atléta a hónap elején 7,32-t futott a franciaországi Liévinben, majd 7,29 másodperc alatt érkezett a célba a spanyol fővárosban. Így írtak róla: „A huszonhárom éves gátfutó géniusz megszületett!”
Jackson is meghajolt előtte. Azt mondta: „Az atlétika örök rajongójaként nagyszerű volt látnom, hogy Grant megdöntötte a valóban régi rekordot.”
Maga Holloway praktikusan fogta fel a dolgot: „Nem tudom, mit hoz a jövő, a határ a csillagos ég, de bármi történik, a nevem már örökre benne marad a rekordok könyvében.”
Nem csupán a 7,29 miatt mondható, hogy nem akármilyen pali. Tizenhat évesen 216 centit ugrott magasba, 2018-ban 832 centit távolba. Majd ebben az esztendőben minden idők második legjobb idejét (12,81) érte el 110 m gáton. Honfitársa, Aries Merritt 12,80-at futott 2012 szeptemberében.
Holloway top favoritként érkezett Tokióba, az olimpiára, ám a döntő második felében váratlanul lelassult (13,09), és a jamaicai Hansle Parchment (13,04) megelőzte. Holloway döbbenten nézett maga elé, hiszen több mint egy éve nem veszített versenyt.
„Azt hiszem, az idegek...” – hebegte.
Azért legyen mindenki nyugodt, legény a gáton.
MÁRCIUS: PELÉ
Rio de Janeiro önkormányzata megszavazta, hogy a Maracana új neve Pelé király stadion legyen. Nem sokkal később Claudio Castro, az állam kormányzója megvétózta a tervet.
Abba most nem mennék bele, hogy ki Pelé, és hozzá képest kicsoda ez a Claudio Castro. Ám C. C. nem magától világosodott meg, a szurkolók opponálták az ötletet, mondván, hogy Pelé sosem élt Rióban. Ráadásul egykori sportújságíró kollégám, Mario Filho unokája is tiltakozott, merthogy eredetileg a létesítmény megépítéséért nemegyszer tollat ragadó nagypapa nevét viselte az aréna.
Még Pelé 1970-es világbajnok társa, Gerson is abszurdnak tartotta a tervet.
Pedig a „király” 97 alkalommal szerepelt a Maracanában, ahol 69 gólt szerzett. Először 1957. május 29-én, a Rio-Sao Paulo torna America–Santos mérkőzésén (0:4) köszönt be a legendás stadionban. Akkor tizenhat éves, hét hónapos és hat napos volt. Majd 1969. november 19-én ott érte el ezredik gólját a Vasco da Gama–Santos találkozón (1-2). A Maracanában búcsúzott a válogatottól 1971. július 18-án, 138 575 néző és a partvonal mentén leültetett magyar válogatott előtt. Honfitársaink három nappal később találkoztak a világbajnoki cím védőivel (0-0), és a vendéglátók kivitték őket a Brazília–Jugoszlávia meccsre (2-2).
Pelé harmincnyolc volt, amikor – 1979. április 6-án – utoljára futballozott a Maracanában. Jótékonysági mérkőzést rendeztek a Minas Gerais államot sújtó esőzések áldozatainak hozzátartozói javára, miután a katasztrófa következtében 246 ember meghalt, és ezrek maradtak hajlék nélkül. A „király” a Flamengo mezében játszott, akárcsak tizenkét évvel korábban Albert Flórián, és a riói klub legnagyobb csillaga, Zico („a fehér Pelé”) kivételesen 9-es mezben futballozott, mert a 10-es csak Peléé lehetett. A riói csapatban „pengézett” még Junior és Paulo Cesar Lima, az Atletico Mineiro elleni 5-1-et alig 139 953-an látták a helyszínen.
Ezzel együtt még Pelé sem próféta a saját hazájában.
De tényleg: akkor ki az?
