;

karácsony;könyv;Rowling;

- J.K. Rowling új kötete nem (csak) az, aminek látszik

Sok és sokféle szülő-gyerek beszélgetésnek képezheti alapját ez a morálisan feltuningolt mini-kalandregény.

Kiabálás, sikoltozás, lámpatörés, válás, költözés, még egy válás, új házasság, mostohatestvér. Mindez az első 35 oldalba belezsúfolva. Egy „szívmelengető karácsonyi történetként” hirdetett gyerekkönyv kapcsán nem éppen ilyen felütésre számít az ember. Az önmagukban is fajsúlyos témák csak úgy záporoznak egymás után, miközben az olvasó – felnőtt és gyerek egyaránt – zavartan pislog, hogy mikor kezdődik már a beígért karácsonyi mese. Akár az volt ezzel Rowling célja, hogy reflektáljon a mai világra (hiszen valóban mindennaposak a válások), akár az, hogy megágyazzon Jack, a főhős kisfiú lelkiállapotának, mindenképpen túlzónak tűnik ez a drámadömping. A könyv eleje megdolgoztatja a szülőket, a mesét hallgató/olvasó gyerekekben rengeteg kérdés merül fel. Legtöbben a Jézuskával kapcsolatos magyarázatokkal felvértezve kezdünk neki egy ilyen könyv felolvasásának, ám ezúttal „Ha veszekedtek, akkor ti is el fogtok válni?” – jellegű firtatásokat kaphatunk gyerekeinktől. Aki egy ilyen tömény kezdés után sem veszíti el a reményt, hogy előbb-utóbb csak lesz itt egy izgalmas-varázslatos-fordulatos történet, amit Rowling annyira tud, az elnyeri méltó jutalmát: beindul a sztori, egymás után jönnek a kalandok és viszontagságok, lendületesen sodorva végig az olvasót a végkifejletig, eközben pedig tényleg mindent megtudunk a nagybetűs, igaz barátságról.  A karácsony csak egy laza keretet ad a mesének: a kisiskolás Jack egy karácsonyi csoda segítségével apróvá zsugorodik és alámerül a fantáziavilágba, hogy megkeresse imádott régi plüssmalacát, Püsmacot. Az Elveszettek Birodalmán a pótléknak kapott – és emiatt kezdetben utált - vadonatúj karácsonyi malac kalauzolja végig. Az elveszett tárgyak világa aprólékosan felépített rendszer, törvényekkel, szokásokkal és zajos lakossággal, amelyben a kulcscsomótól kezdve a fél pár fülbevalón át az olvasószemüvegig minden megtalálható, amit tipikusan el szoktunk hagyni. A kallódó tárgyak szemszögéből egészen új fénytörésben mutatkozik meg az emberi világ, ez a nézőpontváltás a könyv egyik legfőbb erénye. Sok szívszorító tárgy-sorsnak lehetünk szemtanúi, miközben valóban drukkolunk, hogy visszakerüljenek a gazdáikhoz. Tudvalevő, hogy Rowling nem riad vissza egy kis szörnyűségtől és szereti a sötétségben megmártóztatni az olvasóit. Most sincs ez másképp, a főgonosz Veszejtő, aki felfalja a gazdáik által elfelejtett tárgyakat valóban félelmetes és kíméletlen, az írónő pedig nem fél beáldozni egy-egy szereplőt a borzalom fokozása érdekében. A konkrét cselekmény mellett végig nagyon hangsúlyos szerepe van a lelki folyamatok ábrázolásának. Ezek jobb esetben erkölcsi dilemmákban csúcsosodnak ki (mi a helyes döntés egy adott helyzetben), rosszabb esetben kissé didaktikusan jelennek meg (például a fénylények képében megszemélyesített Boldogság, Remény vagy Becsvágy). A morális üzenet helyenként kicsit szájbarágós: kifejtetlen, rövid üzenetekkel veszi frontálisan célba a gyerekeket – a hömpölygő események mellett talán csak ennyi fért bele. A felvetett kérdések mindenesetre örökérvényűek és egyben aktuálisak, az emberi kapcsolatok természetén túl olyan komoly témák is felvillannak, mint hogy szükség van-e elvekre, vagy a hatalom gyakorlója önkényesen módosíthatja-e a saját maga által korábban hozott szabályokat.  Kis hiányérzetet kelt, hogy a könyv elejét uraló emberi konfliktusok a végére egy csapásra megoldódnak vagy elfelejtődnek, de ezt tudjuk be annak, hogy karácsonykor csodák történhetnek.

Infó:

J.K. Rowling: A karácsonyi malac

Central Kiadói Csoport, 2021