Erős visszhangja volt a térségben Kirill Petkov új bolgár miniszterelnök Financial Timesnak adott interjújának. Szkopjéban túl hosszúnak tartják a fél éves intervallumot, s úgy tartják, nincs is miről tárgyalni. Bulgáriában azonban erős társadalmi támogatottsága van a követelésnek, hogy Észak-Macedóniának meg kell változtatnia azt a Tito-korszakban kialakult nemzetpolitikáját. Ez elsősorban Bulgáriával és a bolgárokkal közös kulturális, történelmi és etnikai hagyomány tagadására épül. Az aktuális – sok évtizedes – vita lényege: létezik-e önálló macedón nyelv és van-e Észak-Macedóniának a bolgárokétól elkülönülő történelme?
Bulgária az 1878-as orosz-török háború nyomán kezdhette újra ötszáz év után független állami létét, s építhette ki nemzeti intézményeit, kultúráját, s ekkor alakult ki az irodalmi nyelv. A Balkán nagy része még török uralom alatt maradt 1912-ig, utána Jugoszlávia szerezte meg a mai Észak-Macedónia területét. A lakosokat megpróbálták elszerbesíteni. A második világháború után az új kommunista hatalom alatt formálták hivatalos nyelvvé a helyi dialektusokat, s fogalmazták meg a tézist, miszerint az 1878 és 1912 között oszmán uralom alatti területen a bolgárokétól különálló szláv nemzet formálódott. Ennek pedig ősi történelme és hősei is különböznek. A Tito-korszakban a macedóniai narratíva része lett, hogy a második világháború alatt a náci szövetséges bolgárok elfoglalták az országot, s a megszállók elleni partizánharc felszabadító háború volt.
Bulgária úgy látja: ez a tézis „gyűlöletpropaganda”, amelyet meg kell szüntetni. Észak-Macedónia tartsa be a két állam jószomszédsági szerződését. Ezen kívül azt akarják elérni, Szkopje ismerje el, hogy az országban élnek bolgár identitásúak, ne zaklassák őket emiatt, illetve rehabilitálják azokat, akiket emiatt megbüntetettek. (Több tízezer észak-macedóniai váltott ki bolgár útlevelet.) Azt is el akarják érni, hogy Észak-Macedóniából ne támogassák a Bulgária nyugati sávjában (Pirini Macedónia) a különállásra törekvő mozgalmat nemzetközi fórumokon sem. Azt is felvetették, a macedón hatóságok vegyenek részt területükön a bolgár katonai temetők és emlékhelyek gondozásában.
Vitatott kérdés a nyelv megnevezése. Bulgária azt akarja, hogy azt nemzetközi dokumentumokban az „Észak-Macedónia Köztársaság hivatalos nyelve” kifejezéssel illessék. Szófiában emlékeztetnek rá, Szkopje megtett már egy hasonló önkorlátozó fordulatot, amikor Görögországgal megállapodott a névhasználatban, ugyanígy határozta meg állami nyelvét, valamint beleegyeztek, lemondanak arról, hogy az ókori Makedóniára, mint saját történelmi örökségre hivatkozzanak. Ez a nyelvi kérdés azonban komollyá válik, amint Észak-Macedónia az EU tagja lesz, s a macedón az EU hivatalos nyelveinek egyike lesz.
Sok politikai és történelmi analógiája van ennek a mai vitának. Vannak azonos nyelvet használó különálló nemzetek, mint a német és az osztrák, ez a helyzet Románia és Moldova vonatkozásában is. És megtörtént szomszédságunkban az (egyébként a 19. század első harmadában mesterségesen létrehozott) szerb-horvát nyelv szétoperálásával járó véres konfliktus is. Eközben a közös történelmen való osztozkodás sem elképzelhetetlen sok közép-európai állam esetében. Nyugat-Európában bizarrnak érzik a „balkáni civódásokat”, s csak ritkán fogják fel, hogy hasonló elemei vannak Ukrajna és Oroszország épp súlyosbodó viszályának is. A történelem különböző értelmezései és az ebből sarjadó aktuális politikai követelések ma is robbanásveszélyesek.
A bolgár vétó, amelyet meghosszabbítottak akadályozza az Albániával való tárgyalás megnyitását is. Egyedül Oroszországnak kedvező az állapot, hiszen Moszkva igen aktívan ellenzi, hogy az EU felvegye a nyugat-balkáni államokat. Általában véve az integrációellenes, „szuverenista” tendenciáknak tetszik, amikor a nacionalista szenvedélyek lángra kapnak.
