Bár teljes jogú egyházi státuszukat még mindig nem kapták vissza, az adóhatóság váratlanul közölte, hogy újra gyűjthetnek egyszázalékos felajánlásokat. Az ön által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közel 40 ezer adófelajánlást kapott, ezzel a Hit Gyülekezetét is megelőzte. Honnan lett hirtelen ennyi hívük?
Inkább „rejtett híveink” vannak ilyen sokan, fogalmazzunk így. Figyelemmel kísérik azt, amit csinálunk, és ezek szerint tetszik nekik, amit látnak. Az egyház is a tetteiben él. Ahogyan Jézus mondja, gyümölcséről ismerszik meg a fa. Jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Az emberek, ha gondolnak egyáltalán valamit az egyházról, vagy őriznek róla valamilyen pozitív képet, akkor ilyesmit várnak: szolidáris közösséget, amely felszólal, amikor a hajléktalanokat vagy a menekülteket bántják, nem akarja, hogy kipellengérezzék a melegeket, nem törődik bele, hogy hátrányos helyzetben maradjanak a romák, a szegény környezetből érkezők. Sok más egyház nem szólal meg ezekben a témákban. Helyette szüntelenül azt keresik, hogy mi az, amit jólesik hallania a hatalomnak. Hívő emberként mi azt keressük, hogy mi az, amit a jó Isten szeretne hallani.
Erősödött volna a gyakran hiányolt szolidaritás Magyarországon?
Ahol maga a kormány nem szolidáris, ott a társadalom sem szokott igazán az lenni. Nagy dolog, hogy a velünk szemben régóta folyó kormányzati propaganda ellenére 40 ezren minket választottak. Köszönet érte. Nagyjából ugyanabból a körből kerülnek ki azok, akik erejükön felül támogatják a még megmaradt, kormánytól független újságokat, a frekvenciájától megfosztott rádiót, az üldözött egyházat. Ebből a körből kerülnek ki azok is, akiket a tüntetések alkalmával láthatunk az utcán, vagy azok, akik az előző fővárosi önkormányzati vezetés idején, amikor el akarták venni a József Nádor téren lévő női szállónkat, eljöttek tiltakozni. Oda költöztek, hogy megakadályozzák a kilakoltatást, ruhát és ennivalót hoztak. Fontosnak tartják, hogy abban a korban és abban a városban, ahol élnek, ne történjenek kirívó igazságtalanságok. Meg kell mondanom azonban, hogy társadalmi léptékkel mérve ez egy viszonylag szűk réteg. Vágynék rá, hogy összességében szolidárisabb legyen a társadalom. Nem állítom, hogy soha nem hajlik rá, de azt is gondolom: a magyar társadalom nagyon nehezen vállalja a felelősséget bármiért, nagyon nehezen vállal áldozatot.
Az egyszázalékos felajánlásokból több mint 315 millió forint gyűlt össze. Mennyire enyhíti ez az összeg az anyagi gondjaikat?
Az anyagi gondjainkat minden fillér enyhíti, de alapvető elmozdulást az egyszázalékos bevétel sem eredményez. A költségvetésünket nem nyereséggel tervezzük, azzal számolunk csupán, hogy képesek legyünk működtetni a szegényeket, rászorulókat segítő intézményeinket. A magyar állam ebből vesz el évente mintegy 2 milliárd forintot. Sok pályázatból eleve kizárnak bennünket, el se tudunk indulni. Azokról a pénzekről most nem is beszélek, amelyeket nem alanyi jogon juttat a kormány az egyházaknak. Soha nem áhítoztunk ilyen forrásokra. Az egyházunk működtetésére se kérünk támogatást, csak és kizárólag az államtól átvett oktatási, szociális feladatok ellátására. Az egyszázalékos felajánlásokból származó összeget egyébként még nem kaptuk meg. Az úgynevezett bevett egyházak esetében ezt a pénzt kipótolja az állam. Nekünk ez se jár. Ehhez az állami elismerés magasabb fokán kellene állnunk.
Kormányváltás esetén joggal reménykedhet abban, hogy erkölcsi és anyagi értelemben is rendeződik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség helyzete. Lehet azt mondani, hogy a szó szoros értelmében létkérdés az önök számára a Fidesz választási veresége?
Habozok egyértelmű igennel válaszolni. Többször éreztük már úgy, hogy erőnk végére értünk, nem bírunk ki még egy ciklust, ha a Fidesz marad kormányon. Aztán kiderült, hogy mégis kibírjuk valahogyan. Nem azért, mert annyira rendkívüliek vagyunk. Hívőként az ember hisz abban, hogy az Örökkévaló nem hagy elveszni bennünket. Általában is igaz, hogy tartást ad, ha felvállaljuk, amit teszünk. Nem kell rögtön kétségbe esni a nehézségektől, el lehet menni a falig. Annyira jó lenne, ha megtanulná a magyar társadalom: nem szabad azonnal megadni magunkat. Mindenesetre… Hát, igen… Elfáradtunk. Derekasan elfáradtunk. Nagyon szeretnénk most már egy kis levegőhöz jutni. Azt nem merem megígérni az utódaimnak, hogy ahhoz hasonló nem fog megtörténni velük, ami velünk. Hisz én magam kétszer is átéltem a hatalommal folytatott, hosszú évekig tartó állóháborút: először a Kádár-korszakban, 1973 és 1981 között, másodszor pedig 2010-től, a Fidesz kormányzása idején. Ez a küzdelem ledarálja az embert.
Előfordult már, hogy imádkozott az ellenzék győzelméért, a Fidesz bukásáért?
Igen, előfordult, és nem csak magamban imádkoztam ezért, hanem vasárnapi nyilvános istentiszteleten is. A Biblia azt mondja, hogy az alkalmatlan és gonosz emberek félreállításáért szabad imádkozni. Nem arról van szó, hogy nekik más az elképzelésük arról, hogyan lehet törvényesen és elfogadható módon irányítani az országot. Hanem arról, hogy egyesek közülük tényleg bűncselekményeket követnek el. Ezt nem is igazán titkolják. Nem szólhat erről egy ország irányítása, még akkor sem, ha a régi mondás szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze, és a hatalmon lévőknek helyzeti előnyük van.
Sejthetően minden pártban akadnak olyanok, akik elkövetnek bűncselekményeket.
Nagyon régóta nem láttunk példát arra, hogy ez akkora mértékben és annyira arcátlanul történjen, mint a Fideszben.
Politikai szerepvállalása hogyan fér össze az állam és az egyház szétválasztásának elvével?
Lelkészként egy ország polgára vagyok, ilyen értelemben nem különbözök – teszem azt – egy szűcstől. Nem vagyok idegen. Miért is ne szólhatnék bele az állam működésébe?
Közben viszont egyházi vezető is.
Az érzékeny, kritikus pontokat ott találjuk, ahol hatalmi összefonódás van, és ahol nem a törvények mentén születnek a döntések, hanem például a háttérben megegyeznek arról, hogyan próbálják meg manipulálni az embereket. Az ilyesfajta politizálásba nem szabad belemenniük az egyházi vezetőknek: amikor valakinek tolni kell a szekerét, más szekerének pedig ki kell törni a tengelyét.
Akár önt is érheti az a vád, hogy összefonódott, ha nem is a hatalommal, egy ellenzéki párttal. 2012-ben – igaz, pusztán jelképes gesztusként – vállalta, hogy a Demokratikus Koalíció államfőjelöltje legyen. Idén a szintén DK-s Dobrev Klára támogatását javasolta az ellenzéki előválasztáson.
A félreértések elkerülése végett utána egyértelművé tettem, hogy ugyanúgy alkalmasnak tartom és támogatom a második fordulóba bejutott másik két miniszterelnök-jelöltet, Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert is. Fennkölten hangzik, de kötelességemnek érzem, hogy munkálkodjak hazám sorsának jobbra fordításán. Az égegyadta világon semmi problémát nem látok abban, ha azok mellé állunk, akik nem zsákmánynak tekintik az országot, nem ellopni akarják a költségvetés egy részét, nem veszik el az alapvető emberi jogainkat. Ezekben az ügyekben megszólalni szerintem kötelesség. Inkább baloldali vagyok, de jobboldali politikust is szívből tudok támogatni, ha azt látom, hogy kellő érzékenységet mutat társadalmi kérdésekben. Közéjük sorolom a volt MDF-es Herényi Károlyt, vagy Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Számomra nem az a lényeges szempont, hogy ki jobb- vagy baloldali.
Beszáll a választási kampányba?
Amennyire lehet, szeretném elkerülni a kampányolást. Persze, ha elém tesznek egy mikrofont, és megkérdeznek politikai ügyekről, akkor válaszolni fogok. Ahogyan most is. Könnyen el tudom képzelni, hogy egyik-másik ellenzéki sajtótájékoztatóra is elmegyek. Érzékelem, hogy az embereknek végképp elegük lett abból, amit a Fidesz művel, de a választást ennek ellenére nagyon nehéz lesz megnyernie az ellenzéknek. Méltatlanok és tisztességtelenek a szabályok. Számolatlanul lehet ellenőrizetlen külföldieket behívni szavazni – és így tovább. Nem véletlen, hogy a rendszerváltáskor az ellenzéki pártok az elsők között a választási törvényről akartak megállapodni. A Fidesz ezt is felülírta. Az adventi időszakban azonban érdemes felidézni: a karácsonyi történetben benne van az is, hogy az uralkodó politikai széljárástól függetlenül hinnünk kell a tisztességes jövőben, abban, hogy van értelme élni. Élni és politizálni. Bármilyen sokféle módon korlátozzák a mozgásterünket, az angyalok nem visszavonulót fújnak.
