Az 1930-ig tartó nemzetközi humanitárius akció keretében több, mint hatvanezer legyengült magyar gyermek került Hollandiába és Belgiumba, majd később Svájcba, az Egyesült Királyságba és Svédországba, hogy felépülhessenek az első világháború és az azt követő forradalmak viszontagságai után. Az első gyermekvonat 1920 december 8-án indult útjára a Keleti pályaudvarról.
A legtöbben néhány ott töltött hónap után itthon folytatták életüket, ám a program következtében számos kulturális és személyes kapcsolat alakult ki a befogadó nemzetek és a magyar emberek között. Ott is, nálunk is vannak, akik száz év távlatából is féltve őrzik a privát történeteket, tárgyakat, és dokumentumokat, amelyek most az Úti cél: Remény című tárlat részeként láthatóvá válnak. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma nem a hagyományos poltikatörténeti megközelítést igyekezett érvényesíteni a kiállításban, hanem a társadalmat, a hétköznapokat állítja a középpontba.
A humanitárius katasztrófa szélén rengeteg egyházi és civil szereplők mellett még a politikai döntéshozók is felismerték, hogy szükség van külső segítségre, ezért komoly erővel folytattak pozitív propagandát, amivel segélyekhez juthatott a külpolitikailag szélsőségesen elszigetelt helyzetbe került ország – ennek is köszönhető a nagyszabású mentőakció beindulása, mutatott rá a megnyitóban Perényi Roland, a kiállítás kurátora. Hozzátette, a korábbi időszakokhoz képest az éhezés ekkor nem csak a proletárok vagy a kispolgárok számára volt hétköznapi élmény, a történelmi helyzet káoszának következtében a középosztály is egyre inkább megélte a nélkülözést.
Az elképzelés az volt, hogy olyan országba vigyék a gyerekeket, ahol nem pusztított a háború, hogy aztán megerősödve térjenek vissza Magyarországra, fogalmazott Réthelyi Orsolya történész, a kiállítás másik kurátora. Ők ilyen időkben is a legkiszolgáltatottabb csoport, a gyermekhalandóság tragikusan magas volt ekkor – emlékeztetett.
A kurátorok néhány kiállítási tárgy történetébe rövid bepillantást is nyújtottak, ezek között volt egy olyan ajándék is, amit egy kislány kapott a befogadócsaládjától. Rendkívül szegény körülmények közül került Hollandiába, ahol egy csodálatos porcelánbabát kapott, aminek nagyon örült. Amikor aztán néhány hónap után készült hazautazni, megkérte a befogadóját, hogy hadd adja vissza az áráért cserébe, mert tudta, a szüleinek a pénzre lenne szüksége, és ezért inkább lemondott volna a kedves babáról – mesélte Réthelyi.
A nagypolitika keretei között helyezkedik el az a történelem, ami a legszemélyesebb történetünk, emelte ki Hatos Pál történész. A huszadik század a gyermekek évszázadának ígérkezett, ehhez képest az első világháború a nélkülözést hozta el nekik. József Attila is 1919 őszén vesztette el a mamát, és ő is megszenvedte ezt az időszakot – mutatott rá.
A gyermekvonat utasainak egész életükre hatással volt az akció, folytatta Hatos. Volt, aki négy hét alatt négy kilót hízott, emellett megtapasztalták a szeretetet, a szolidaritást, sokaknak egy egész életre szóló nemzetközi kapcsolatrendszerük alakult ki. Olyan, a magyar politikai-kulturális élet meghatározó alakjainak is bizonyosan sokat segített a vajaskenyér, hogy volt fűtés, vagy hogy a legérzékenyebb korban érezhették, hogy van segítség, mint Bibó István, akiből nemzetközileg elismert politikatudós vált, vagy Karády Katalin, a magyar filmtörténet első femme fatale-ja, azaz „végzet asszonya”.
Perényi úgy vélekedett, hogy a kiállítás talán legfontosabb üzenete a határokon átívelő szolidaritás, amire legalább akkora szükség van ma, mint volt száz éve. „Van e a történelemnek célja? Azt látjuk, hogy minden társadalomjobbító forradalom végső soron kifullad. De mégsem csak egy véres káosz, mégsem csak kéteshírű hősök lovasszobraivá válik a történelem” – Hatos szerint ezt tudja megmutatni az Úti cél: Remény című kiállítás.
Infó:
BTM Vármúzeum – Budapest, Szent György tér 2.
Úti cél: Remény – A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között
2021.12.10 – 2022. 03. 27.
