Ugyanazt az erőszakos kormányzati térfoglalást szenvedi el a sport, mint a közélet: a tudás vagy szakértelem bolsevista trükk, csak a lojalitás az érdem. Sőt, az elvárás a feltétlen lojalitás. Legutóbb épp Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok került a partvonalon túlra, amikor a vívással közelebbi viszonyt kinevezéséig soha nem ápoló fideszes sportági elnök inkább hagyta veszni a nemzetközi szövetségben betöltött funkciót, mint hogy Szabó jelölését támogassa. A végeredmény az lett, hogy a sportág stratégiai ügyeiről döntő bizottságból kikerült a magyar olimpiai bajnok, viszont bekerült egy maláj meg egy panamai sportvezető… A vívóbajnok amúgy két éve éppenséggel pont a szövetség fideszes elnöke ellen indult a posztért, ami a politikus szemében aligha emelte a sportember népszerűségi mutatóját.
Hasonlóképp járt korábban az olimpiai bajnok ökölvívó Kovács István, vagy Szuper Levente, a jégkorong-válogatott kapusa. Mindketten megkérdőjelezhetetlen egyéniségei sportáguknak, de hiába ambicionálták a sportvezetői karriert, ez a tervük megbukott. Az ökölvívóknál a miniszterelnök családtagjainak jogi ügyeit intéző ügyvéd és parlamenti képviselő, a hokisoknál egy állami hivatal vezetője akasztotta meg a korábbi sportági ikonok elnöki álmait.
Utóbb mindhárom bajnok lényegében ugyanazt nyilatkozta: hogy hátba szúrta őket saját sportáguk. A sportági legendákat kisöprő közgyűlési szavazók pedig mindig azzal érveltek, ők nem hülyék, csupán pragmatikusak, mert a pénzt hozó elnökjelöltre szavaztak. Hiszen a pénz most szó szerint ömlik a sportba. Mindegyikbe. Ezzel kampányolnak és ezzel zsarolják a szavazókat a fideszes elnökök az összes sportágban. Elhitetik, hogy ez csak nekik köszönhető.
Holott nem a sajátjukat adják, hanem közpénzt osztogatnak. Amikor mást állítanak, az csak mese.