November 22-én az euró árfolyama átlépte a 370 forintos, a svájci franké pedig a 353 forintos szintet. Húsz éve, amikor a devizahitelezés indult, az euró 250 forintos, a frank 150 forintos szint környékén mozgott. A devizahiteles perekben a bíróságokon ma is tart a vita arról, hogy meg lehet-e határozni előre a forint árfolyamának jövőbeni alakulását. Kellett-e erről tájékoztatást adniuk a pénzintézeteknek?
A pénzintézetek és a Kúria véleménye teljesen azonos, az utóbbi álláspontját minden perben eljáró bírónak alkalmaznia kell. Ez alapján: „az árfolyamváltozás iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható”, „az árfolyam emelkedésének, csökkenésének nincs pontosan előre látható, kiszámítható mértéke, illetve korlátja, különösen hosszú időintervallum esetén.” Ma a gazdasági elemző cikkek csupa olyan indokot adnak a forint gyengülésre, amely előre nem volt látható: a Covid kedvezőtlen gazdasági hatása, az MNB bizonytalan lépései, a fokozódó nemzetközi helyzet, a befektetők kockázatkerülése, stb. Sehol sem olvastam olyat, hogy ez várható volt, ez a gazdasági törvényszerűség.
Az adósok a perekben viszont egyetemi jegyzetekre, MNB oktatási füzeteire és különböző tanulmányokra hivatkoznak. Ezek közül a legismertebb, hogy a Budapesti Értéktőzsde 2004 őszén tíz évre számolta ki a svájci frank árfolyamát, és 100 forintos árfolyamromlást helyezett kilátásba. 2014 végén hoztak arról törvényt, hogy deviza- és a deviza elszámolású hiteleket az akkori piaci árfolyamon forintosítják. Ez a franknál 256 volt. A 100 forintnyi forintgyengülés előrejelzésből tény lett! Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára 2013-ban a Parlament Fogyasztóvédelmi bizottságában kifejtette: „a roppant alacsony kamatokért cserébe normál esetben egy árfolyam-növekedés bekövetkeztével kell számolni.”
Mi lehet a „normál eset”? Két olyan árfolyam elmélet létezik, melyek mára mintha teljesen feledésbe merültek volna. A XVIII. században jelent meg a vásárlóerő paritás elmélete (az infláció és az árfolyam kapcsolata), majd a XIX. század második felében a kamatparitás elmélete (a banki kamatszintek és az árfolyam kapcsolata). Mindezt azonban a Kúria nem vette tekintetbe, amikor a döntését meghozta.
Ámde 2019 nyarán nem várt fordulat következett be, a Kúria elnökének Konzultációs Testülete állásfoglalást adott ki: „az infláció jelenségével viszont az átlagos fogyasztó is tisztában volt, tehát annyit mindenképpen fel kellett ismernie, hogy a devizaalapúságból következően,
valamint a forint és a svájci frank inflációjának különbségéből adódóan az árfolyamok
elcsúszhatnak.” Ez a helyes megállapítás azonban nem vezetett odáig, hogy a Kúria változtasson döntésén. Jelenleg az Alkotmánybíróságon és a Legfőbb Ügyészségen van olyan kezdeményezés, melyek eredményeként a Kúriának esetleg át kell gondolni hiányos ismeretek miatt hozott döntését. Addig is a bírók nem hozhatnak más döntést, mint amit nekik a Kúria előírt.
A forint árfolyama pedig továbbra is változik, a több száz éve felismert törvényszerűségeknek megfelelően, és a következő hónapokban, években újra és újra találkozunk majd az alábbi címekkel: „Történelmi mélypontra süllyedt a forint”.