Jónás könyve, a Melville-regény (esetleg a soproni Moby Dick zenekar), Kispál-lemez (Bálnák, ki a partra), Halász Judit Állatkerti útmutató című dala, egy Orbán Ottó-vers (Bálna), Tor Åge Bringsværd Locspocs-története, az ellenállhatatlan Krasznahorkai melankóliája, netán Zilahi Anna (A bálna nem motívum) vagy Tóth Krisztina (Bálnadal) verseskötete ugrik be elsőre – kinek mi – Kiss Noémi mesekönyvének címszereplője (nem a srác) kapcsán. S mindezek mellett természetesen az amerikai Mastodon Leviathan című albuma, valamint hogy ennek a tengeri emlősnek az ősei valaha négylábú, farkas nagyságú szárazföldi állatokként tengették az életüket, s legközelebbi rokonaik a ma élő vízilovak… A japán és izlandi bálnavadászhajók és a Greenpeace-aktivisták tengeri csatái, vagy a szigonyos Verne-hős, Ned Land… a Nemo című animációs film… Na szóval, nem szaporítva tovább a példákat (a dunaparti létesítmény Pesten), a cetek velünk vannak régóta és sokféleképpen a művészetekben, az irodalomban is.
Kiss Noémi könyvében a magyar és a lehetséges nagyon-északi indián mesék keverednek sajátos logika szerint. A csöppnyi termettel bíró, s ezért mindenki által csúfolt és lekezelt Cérnasrác elszökik hazulról és a világ vége felé tart. Társául szegődik a dagi Lída, akinek szintén elege van az étvágyát szapuló szólamokból. A Srác ért az állatok nyelvén; megmentenek egy fókát, egy kormoránt, segítenek egy bálnán, s míg a fiú halászni jár, a közösen felhúzott jégházikóból az Óriás kilopja és magával hurcolja a kislányt – ajándéknak vagy eledelnek az asszonyának.
A Srác nekiindul hát, hogy kiszabadítsa az Óperencián túli tájakról. Ehhez persze a kölcsönsegítség visszajár alapon igénybe veszi a három tengeri állat képességeit. Na és persze megjárja a Sellő tengermélyi barlangját is, hogy gyöngyre váltsa a barátnőjét. Végül épségben hazatérnek, s boldogan élnek…
A sztori nemcsak a magyar és északi népek mesevilágát, de nyomokban (habokban) a homéroszi eposz, az Odüsszeia mesés betétepizódjait is tudatunk hullámzó felszínére invitálja (óriás – a küklopsz Polüphémosz; sellő – szirének és Kalüpszó). Emellett az említett mesélési logika az Előszóban nyílttá tett mesélési szituációnak engedelmeskedve sokszor bakugrásokkal mintegy a gyerekhallgatóság szokatlan ötleteitől, kérdéseitől vezérelve halad – kizökkentve az elvárásokat (pl. a kormorán csak taxiként működik közre, valójában magára hagyja a hőst) vagy szokatlan szóhasználattal (pl. óriásdarabellám) hökkentve meg az olvasót. Erős a sodrása, akár a megjelenített tengernek, de legalább ilyen szeszélyes is.
Van egy kis „öko-vonal” (bálnavadászat, óceánok védelme) is benne, de semmi erőltetettség, ahogy a végkifejlett is csak ironikusan „bibliai” (vagy Az oroszlánkirály?), ahogy az állatsereglet ugatva hódol a hazatért hősöknek. Akik – némi műfaji kifordítással – habár „nagyobbak, érettebbek, okosabbak lettek”, ahogy a felnövési történetekben lenni szokott, de az elfogadásukkal és keblükre ölelésükkel inkább a közösségük (szüleik, gyerektársaik) nőtt fel a „feladathoz”, ami tényleg „kész csoda”.
Érdekes kísérlet lehet – bár talán gyerekeknél evidens –, ha csupán a Molnár Jacqueline rajzolta illusztrációk alapján követjük a mesét, pontosabban: találunk ki újat. Abszolút működőképes, tehát az alkotótárs titulus itt többszörösen is igaznak bizonyul. A képzelet újra szárnyra kaphat, s repülhet, akár egyeseknél a bálna. (Molnár Jacqueline rajzaival. Pagony 2021. 120 o.)
