Van abban valami stílszerű, hogy a hódmezővásárhelyi villamos-vonat már a második napon felmondta a szolgálatot. Így megy ez minálunk; valamit – lásd Várkert Bazár – nagy csinnadrattával átadunk, ami még nincs is kész, vagy azonnal el is romlik. Annak ellenére, persze, hogy az eredeti terveknél többszörösen többet költöttek az adott beruházásra, lettlégyen szó stadionról, budai Várról, vagy mint most, a vill-vonról. A különbség soha nem elenyésző, valóban tetemes drágulásról van szó.
De nyilván az sem számít különlegesnek, ha az „ünnepség” ócska politikai üzenetekbe torkollik, mint történt ez most a vásárhelyi hajnali órákban. Lázár János, Palkovics László társaságában – tömeggel körülölelve magát - ezt a virradatot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy odamondjon Karácsony Gergelynek – és vele együtt a budapestieknek –, és felszólítsa a minisztert, ne adjon pénzt a fővárosnak; ők ott, vidéken, amúgy is korábban kelnek.
Hogy mi késztette Lázárt erre a fricskára, nem tudjuk, meglehet, a korai kelés, az azonban bizonyos: bármennyire szeretné is a hajdani kancelláriaminiszter, ha ez a tram-train az „alkotásaként” vonulna be a a vásárhelyiek és szegediek emlékezetébe, valójában inkább szégyellnie kellene – neki is – a beruházást. Nem mert létrejött és létezik, hanem azért, ahogy. Azért, amennyivel többe került, mint ahogy azt eltervezték – amúgy tényleg nem értem, hogy Magyarországon miért nem tudnak tervezni, ha pénzről van szó, miért kerül minden legalább negyedével többe, mint az eredeti elképzelés volt –, hanem mert semmi nem az, aminek lennie kellene. Ez a villamos sem ott áll meg, ahol kellene, nem olyan szerelvény, amit elbírnak a sínek, nem elektromos, csak részben, és van olyan település, ahol meg sem áll.
Szóval ez a „büszkeségünk” is igazi állatorvosi ló. De azért a karaván halad….