Hosszas szünet után újrakezdődtek az iráni atomalku megmentésére irányuló törekvések, miután tegnap összeültek az európai hatalmak, Oroszország, Kína és Irán küldöttei Bécs belvárosában, a Palais Coburg luxusszállóban, ahol a megállapodás 2015-ben megszületett. Az eredeti aláírók közül kizárólag az Egyesült Államok nem volt jelen a helyszínen, az egyezségből való kilépés miatt az amerikaiak csak közvetett módon, szövetségeseiken keresztül képviseltették magukat a tárgyalóasztalnál. A tét hatalmas: amennyiben a perzsa állam nukleáris programja nem lesz belátható időn belül visszaszorítva jól ellenőrizhető korlátok közé, akkor az súlyos katonai konfrontációt vagy akár egy új, pusztító közel-keleti háborút is eredményezhet. A bécsi tárgyalásokon azonban kevés esély látszik az áttörésre, a régóta húzódó türelem- és bizalomjátékhoz ugyanis minden résztvevőnek fogytán vannak a szükséges erőforrásai.
A türelmetlenséget az okozza, hogy mind az atomalkut korábban egyoldalúan felrúgó Egyesült Államok, mind pedig a kötelezettségvállalásait azóta fokozatosan megsértő Irán fogadkozik, hogy helyre kívánják állítani a megállapodást, ám az eddigi egyeztetések eredménytelenül zárultak. Habár május és június között hat tárgyalási fordulót tartottak, mégsem körvonalazódott semmiféle kompromisszum. Növelte a frusztrációt, hogy az iráni kormányváltás miatt öthónapos kényszerpihenőt kellett beiktatni, mert a perzsa állam augusztusban beiktatott új elnöke, a keményvonalas-konzervatív, Ebrahím Raíszi nem siette el a tárgyalóasztalhoz való visszatérést.
A kölcsönös bizalomhiány teljes egészében arra vezethető vissza, hogy 2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök - az Iránt a legfőbb ellenségének tekintő Izrael nyomására - kiléptette az atomalkuból az Egyesült Államokat és kemény szankcióspolitikával próbálta térdre kényszeríteni a teheráni rezsimet. A perzsa állam emiatt feljogosítva érezte magát, hogy megszegje vállalásait és jelentősen korlátozza a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek mozgásterét, amivel viszont saját hitelét rontotta a Nyugat szemében. Teherán azonban elvárja, hogy az eredetileg vétkező Washington tegyen lépéseket a bizalom helyreállításáért. Irán ennek jegyében azt követeli, hogy az Egyesült Államok felszabadítsa az Iszlám Köztársaság külföldön zárolt pénzeszközeinek bizonyos hányadát, legalább 10 milliárd dollárt. Ali Bakhari iráni főtárgyaló a Finacial Times brit üzleti lapban publikált véleménycikkében azt is jelezte, hogy az atomalku helyreállításának részükről az a feltétele, hogy Amerika és az Európai Unió szüntesse meg az országgal szemben 2017 óta bevezetett összes szankciót, köztük azokat a büntetőintézkedéseket is, amelyeket emberi jogsértések miatt szabtak ki. Meglátása szerint ez egyfajta kompenzáció lenne azért, hogy Washington megsértette a megállapodást. A nyugati diplomaták szerint azonban nem reális igényekről van szó, emiatt felmerül, hogy Irán valójában csak húzza az időt, hogy a bécsi tárgyalások leple alatt tovább fejlessze nukleáris programját és ezáltal javítson alkupozícióján. Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja azonban a BBC-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy ez a taktika nem fog működni, mivel Amerika és partnerei nem fognak bedőlni egy ilyen trükknek.
Az amerikai és iráni álláspontok egymáshoz közelítése akkor is komoly kihívás elé állítaná a diplomatákat, ha végtelen idő állna rendelkezésükre. Csakhogy a tárgyalások nem tarthatnak örökké, ahogyan arra Mikhail Uljanov, az orosz delegáció vezetője is felhívta a figyelmet vasárnapi Twitter-bejegyzésében. Ahogyan Irán egyre közelebb kerül ahhoz, hogy az atomfegyverekhez szükséges 90 százalék feletti dúsítású uránt állítson elő, úgy növekszik az esélye annak, hogy Izrael vagy akár az Egyesült Államok megelőző csapást mérjen a perzsa állam nukleáris létesítményeire. Elemzői becslések szerint a teheráni rezsim akár heteken belül szert tehetne a megfelelő mennyiségű és minőségű hasadóanyagra, bár ahhoz még nagyjából két évre lenne szüksége, hogy azt fegyverként tudja bevetni.
