A katolikus német ősökkel rendelkező Györgyi Dénes 1886-ban született Budapesten, de a Tirolból származó Giergl család – mert így hívták őket, mielőtt magyarosítottak – 150 éve Pesten élt. Az első Giergl, Martin szabómester volt, két generációval később a nagyapa, a magyarosító Alajos pedig az Andrássyak, Károlyiak és Lónyayak portréfestője. (1863-ban éppen a császárunkat és királyunkat festette a laxenburgi kastélyban, amikor rosszul lett és 42 évesen meghalt.)
Gyermekei között már egy építészt is találunk: Györgyi Géza Ybl Miklósnál kezdte a pályafutását, majd Hauszmann Alajosnál folytatta, részt vett a Budavári Palota, de az alakuló Műegyetem központi épülete tervezésében is. Györgyi Dénes édesapja a Fővárosi Iparrajziskola, majd Képzőművészeti Főiskola tanára, az iparművészeti szakirodalom egyik elterjesztője, aki több évtizeden át szerkesztette a Magyar Iparművészet című folyóiratot. (És a közeli rokonsághoz tartozott még Giergl Kálmán, aki Györgyi elindulásáig a család legismertebb építésze volt: párban Korb Flórissal ő tervezte a pesti Klotild-palotákat, a Zeneakadémiát, de Kolozsvár, Debrecen és Budapest jó néhány eklektikus egyetemi épületét is.)
A fiatal Györgyi Dénes is a Műegyetemre iratkozott be. A legjobbkor: az építészképzés akkoriban fejlődött ki igazán, a szakmai csúcspozíciókat a millenniumi idők történelmi eklektikájának nagyjai töltötték be, de egyre többen követték inkább Lechner Ödön nemzeti szecesszióját – miközben a fiatalok még inkább a népművészet felé fordultak. Utóbbiak egyik szellemi vezérének Kós Károly számított, aki negyedéves korában a harmadéves Györgyi Dénessel együtt rendezte meg az építészmérnök-hallgatók első kiállítását. (Ehhez a nemzedékhez tartozott még Zrumeczky Dezső, Kozma Lajos, Lechner Loránd.)
Amikor az ifjú Györgyi Dénes 1909-ben végzett, első nagyobb szabású épülete a Kós Károllyal közös Városmajor utcai – ma Kós Károly – iskola lett, Kós mellett Györgyi Dénes itt szerzett átfogóbb tervezési tapasztalatokat. (Kós később a Wekerle-telep főterének egyik lakóházának tervezésére is felkérte.) Ekkor még Györgyi nem szegődött el egyik építész irodájához sem. 1910-ben (családi hatás!) az Országos Iparművészeti Iskola tanára lett, ami végül egész életét, pályáját befolyásolta, mivel nemcsak a diákjai hatottak rá, de a világ akkori kortárs építészetét is követhette. Fogékony volt az angol művészet, az Arts & Craft kézművességére, jól ismerte a finn építészetet is, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a hazai korszellemnek megfelelően neobarokk megrendelői igényeket szolgáljon ki. Több iskolát, középületet, tervezett vidéki városokba, a keszthelyi Balatoni Múzeum épületét például, vagy a debreceni Déri Múzeumot – Münnich Aladárral közösen. (Az 1920-as évek neobarokkjának reprezentatív emléke például a Kis-svábhegy és az Orbán-hegy határán, az Istenhegyi út elején álló villaépülete.)
Sokat tanult abból is, hogy rendszeresen tervezett kiállítási építményeket, több világkiállítás (1929: Barcelona, 1935: Brüsszel, 1937: Párizs) magyar nemzeti pavilonját. És persze hatottak rá a kompromisszumok és kordivatok, a Bauhaus nemzetközivé válása, a bécsi Otto Wagner vagy a német Werkbund iskolája. Ő azonban mégsem „bauhausos”: legismertebb épületei is inkább egyedien különlegesek és nincsenek híján az épületdíszítésnek sem. Ilyen emlékezetes például a Közraktár utcai volt „Hangya” irodaháza. (A fővárosi védettségű épület jelenleg a szomszédos újépülettel összevont Riverpark irodaház – korábban az ÁFOR, majd a MOL székházaként működött.) Duna-parti épületként Budáig virít homlokzatának erős vertikalitása, közelről pedig az ötödik emeleti domborművek vonják magukra a figyelmet.
A Duna szabályozásáig (falak közé szorításáig) sokáig a mai Közraktár utcáig tartott a folyó, először 1872-ben parcelláztak itt. Később a Hangya szövetkezet vásárolta meg a mellette levő területtel együtt, majd az alapítás 25. évfordulójára új, korszerű székházat szerettek volna itt látni. Györgyi Dénes épülete 1917 és 1920 között készült el – az ingoványos dunai talaj miatt méteres betonmedencébe épült meg a ház –, az építkezések során még egy hajóroncsot is találtak itt. A méltóságteljes épületet a több függőleges sávba rendezett ablaksorok uralják, majd mindezt legfelül erőteljes keretezésként – a Hangya tevékenységét bemutató, mezőgazdasági munkákat és az áruszállítást jelképező életképekkel és persze Hermésszel – reliefek fogják össze.
És akkor érkezzünk meg a belvárosi Markó és a Honvéd utca sarkára, a puncsszínű „elektromos” bérházhoz. Itt is felbukkannak épületszobrok: a saroklakóház tekintélyes kettős bejáratát a már a Közraktár utcában is alkotó Ohmann Béla 1932-es Elektromosság című szobra díszíti. A bal kezében fölfelé, a jobb kezében lefelé villámot tartó férfiakt nem meglepő, hiszen itt, a város közepén a megbízó a Székesfővárosi Elektromos Művek volt. A húszas évek közepén járunk, amikor a székesfőváros 1926-ban pályázatot írt ki „az V., Markó-utca és Honvéd-utca sarkán építendő III-ik elektromos bérház terveire”. A trafóház-lakóház párosítás eleve meghatározta a terület lehetséges elrendezését, a pályázatot Román Ernő nyerte meg – mégsem ő tervezhetett.
Az igazi nyertes Györgyi Dénes lett, aki a kiíráson túlterjeszkedve több szomszédos, fővárosi telket is bevont a tervezésbe és egy teljesen új utcát nyitott volna ide – majdnem a Szent István körútig. A tágabb léptékű városépítészeti megoldás nem nyerhetett, de a zsűri rögtön fel is kérte a két építészt, hogy a munka elvégzésére „egyesüljenek” – méghozzá elsősorban Györgyi Dénes tervét véve alapul.
A belvárosi épületegyüttes 1929–1930 között épült fel, de ezzel párhuzamosan egy aquincumi transzformátorház tervezési munkáira is közösen nyerték el a megbízást. (Ugyan a terveken Györgyi és Román neve általában együtt szerepel, de valószínűleg felosztották a terepet: a Markó utcai transzformátorházat Györgyi Dénes, az aquincumit Román Ernő tervezhette. De a kényszerű közös munka nemcsak sikert, békétlenséget is hozott: a Tér és Formában akkor megjelent nyilatkozataik szerint együttműködésük feltehetően heves viták közepette ért véget – írja Baku Eszter és Gyetvainé Balogh Ágnes az erről szóló tanulmányukban.) Az már Rajk László önéletírásából tudható, hogy utóbbit – a Szentendrei út jobb oldalán álló, gyönyörű téglaépületet – a hetvenes években vele akarták lebontatni, aztán 30 év múlva ő bővítette ki az Aquincumi Múzeum főépületévé.
A nyerstégla homlokzatú Markó utcai transzformátorház ma irodaközpont: játékos tagoltságával sokak szerint amerikai ipari épületekre emlékeztet, mások szerint lépcsős-teraszos architektúráját, ékszerű kiugrását és téglaburkolatát az észak-német bremerhaveni víztoronyba oltott lakóház (Wohnwasserturm) inspirálta, esetleg a szintén nagyjából korabeli londoni Warwickshire House. Talán. Mert arányai, építészeti szépsége a több évtizeden is át tud ragyogni. Az épületet 1978-ban nyilvánították műemlék jellegűvé, de egészen 1990-ig megmaradt transzformátorháznak, így működött eredeti formájában és elrendezésében. (Bejárati ajtaját mai a látványos fa dombormű díszíti: Prométheusz, mint a technika és civilizáció atyja ellopja a tüzet jelenetével – felette természetesen az ELMŰ címere.) 1995-ben már országos műemléki védettséget kapott, miután bank központ lett alul egy bankfiókkal – földszintjére még egy széfrendszert is beépítettek. Az art deco (?) stílusú trafóházból végül 2014 után irodaház lett – és titkos városépítészeti túrák célpontja. ( Hasonlóan testvéréhez, az ELMŰ bérházhoz: még egy évtizede is rajongói graffitik és lépcsőházi falfirkák emlékeztettek arra, hogy ebben a házban nőtt föl Kovács Ákos, a popdalnok.)
Végül vegyük fel újra a dinasztikus szálat: Györgyi Dénes 1919-ben nősült meg, amikor tanítványát, Grofcsik Emíliát vette el feleségül és rajta keresztül került kapcsolatba a Balaton vidékével, majd vált Budapest mellett második hazájává Balatonalmádi. Györgyi 1945-ben elveszti egyetlen fiát és 60 évesen ugyan még megpróbált bekapcsolódni a felszabadulás utáni új életbe – az új nyolcosztályos általános iskola épülettípusaival kísérletezik. 1950-ben még bekapcsolódik egy nagy, állami tervezőiroda munkájába, de betegsége ezt hamarosan megakadályozta. Utolsó éveit Almádiban, a Balaton-parton töltötte, amelyet több szép épület tervével gazdagított, többek között az 1934-ben felépített nyaralóházukkal, amely ma az MTA üdülője. Itt halt meg 75 évesen 1961. november 22-én. Balatonalmádi utcát ás általános iskolát is elnevezett róla – utóbbit halála előtt nem sokkal Györgyi tervezte.
2012-ben aztán egy új Egészségház épült Balatonalmádiban – ennek tervezője a Földes és Társa Építésziroda főtervezője, Földes László volt. Ő is a híres Giergl-Györgyi família sarja. Ugyan lehet, hogy ez volt az első itteni tervezése, de a hely és hely szellemének ismeretét nehéz volna letagadnia.
