„Gáz van babám!”
Az Apokalipszis második lovasa tűzvörös lován belovagolt Európába, gáz- és áramhiányt, illetve a gáz és az áram ugrásszerű drágulását hozta. Az október 23-i Orbán melletti kiállást hirdető tömegdemonstráció zajának elültével a hidegnek ígérkező tél már nem Orbán agyszüleményeinek démonjaival (Sorossal, a mindenütt jelenlévő Gyurcsánnyal) való küzdelmet ígéri, hanem valóságos szörnyűségeket. Ezeket én az Apokalipszis lovasainak nevezem, és közülük – előző írásomban - megismerkedtünk az elfeledettnek hitt inflációval. Most a második lovasról, az energiapiac felborulásáról lesz szó.
Mindegyik lovas miatt – éppen a választások előtt, vagy közvetlenül a választások után – a politikai népszerűségét kifejezetten kockáztató lépésekre kényszerül az a kormány, amelyiknek az áremelkedés megállítása érdekében búcsút kell mondania a költekezésnek és a viszonylag alacsony kamatoknak, vagy amelynek a korábban csodafegyverként emlegetett rezsicsökkentés helyett áremelést kell hirdetnie. Ha nem teszi meg a szükséges népszerűtlen lépéseket, akkor úgy jár, mint az Európai Unióból kilépett britek, akik megtapasztalják (karácsonyi ajándékként), milyen is volt a boldogult szocializmus, és akik a kongó polcok látványával fejezik ki szolidaritásukat az Európai Unióval szembeni ellenségességet, a kilépés lehetőségét, a Huxitot is emlegető magyar vezetőkkel.
Az üres polcok, a kihűlő lakószobák, a leolvadó fridzsiderek képe Európa eddig boldogabbnak hitt országaiban is kísért, mert – sok minden mással együtt – a kiegyensúlyozott energiapiac illúziója is szertefoszlott. Idén az áram és gáz iránti kereslet visszaugrott a járványt megelőző utolsó békeév, 2019 szintjére, ami várható, ám mégis kiszámíthatatlanul robusztus áremelkedést okozott az egész világon. A felfutó keresletnek az európai áram- és gázárakra gyakorolt hatását megsokszorozta az, hogy az európai kínálat nemhogy nem tudott ezzel a kereslet növekedéssel lépést tartani, de az európai piacokon a kínálat 2019-hez képest drámai mértékben visszaesett.
Az európai energiapiac – elsősorban a gázpiac – jelentős mértékben importfüggő, amit részben az Oroszországból induló vezetékeken, részben a tengerentúlról származó cseppfolyósított gáz szállításával elégítenek ki, bár nem lebecsülendő az Európán belüli gázkitermelés sem (pl. Norvégia, Hollandia, Skócia). A piaci kereslet-kínálat ingadozása kisimításában a tározókban lévő gázmennyiségnek is fontos a szerepe.
Idén ősszel a kínálat mindegyik tényezője betegeskedik. Az orosz Gazprom szállításai nagyjából a 2019. évinek a felére estek vissza, az európai belső kitermelés 20 százalékkal kisebb, mint 2019-ben volt, a cseppfolyós gázból is 9 milliárd köbméterrel van kevesebb a felfutó kínai igények kielégítése miatt, végül a tározók is csak a korábbi átlagos szint 80 százalékáig vannak feltöltve. Idén a keménynek ígérkező tél beállta előtt 2019-hez képest Európában 20 százalékkal kevesebb gáz áll rendelkezésre. Ennek hatására a tavaszi gázárak októberre 4-6-szorosukra nőttek.
Nem szóltam a klímakatasztrófa megelőzése érdekében évtizede bevezetett széndioxid kibocsátási kvóták (ETS) drágulásáról. A szén- és gázerőművek által kibocsátott, káros anyagként nyilvántartott széndioxid után az erőműveknek (de más, környezeti hatással járó tevékenység - pl. cementgyártás, acélgyártás - után is) idén kétszer magasabb áron kell kvótát vásárolniuk, mint 2019-ben. Ezek együttes hatására az éppen fellendülőben lévő európai termelést súlyos visszaesés, illetve tartósnak ígérkező drágulás fenyegeti.
Ha a magyar gázkereskedőknek most kellene az azonnali piacon gázt vásárolniuk a lakossági fogyasztók számára, akkor 1 köbméter gázt 600 forintért vehetnének, miközben a „rezsicsökkentett” lakossági gázáért – a hatósági szabályozás szerint - 47 forintot fizetnek nekik köbméterenként. Aligha várható, hogy a vásárlás és az eladás közötti közel 12-szeres különbség miatti több tízmilliárdos veszteséget kifizetik a mellényzsebükből. Angliában egymás után mennek csődbe a szolgáltatók, erre (is) kell számítani itthon is. Persze lehet, hogy Orbán erre számít, így lesz a „nemzet egyszerű gázszerelőjéből” nemzeti gázszolgáltató, a mi adófizetői saját lábunkon. Minthogy gáz árához igazodik az áram ára, így az sem véletlen, hogy hasonló tendenciát látunk az árampiacon is, amit a csúcsra járatott paksi atomerőműből származó – relatíve olcsón termelt – áram sem tud hosszú ideig ellensúlyozni.
Amíg a világpiaci energiahordozó árak kifejezetten alacsonyak voltak, addig az Orbán-kormány minden különösebb erőfeszítés nélkül tüntethette fel a mérsékelt lakossági áram- és gázárakat a saját érdemeként. Most, amikor a gáz ás a kőolaj ára a 2019-es árnak a duplája, és az áram ára is az egekbe szökik, már nincs a rezsicsökkentésre fedezet, és már alig lehet újabb katasztrófa előidézése nélkül azt a szokásos trükköt alkalmazni, hogy a lakossági tarifa fenntartásáért a vállalatok aránytalanul drágán kapják a szükséges energiát. Ennek a játéknak nemcsak azért fellegzett be, mert az itthon gyártott termékek ára – a lakosság által elsőként érzékelten a kenyéré – megdrágul, és a magyar termékek árrugalmassága és versenyképessége mérséklődik, hanem azért is, mert egyszerűen nem érdemes, ezért nem is „fűtik be” a kemencéket, leáll a termelés.
Ahogyan az áramhiány miatt a világban (elsősorban Kínában) visszaesett a magnéziumkitermelés, a chipgyártás, a magas gázárak miatt sok európai országban is leálltak a műtrágya- és a cementgyárak, ugyanerre kell számítani itthon is. Kína távol van ugyan, az ottani fejleményeknek az európai energiaárakra gyakorolt hatása azonban sok csatornán át érint bennünket is. A járvány elfojtására Kínában alkalmazott teljes „lefagyasztás” először csak a termelési láncok szakadásával, a hiánygazdálkodással fenyegetett, ám ahogy a termelés elkezdett felfutni, a kínai termeléshez, majd a szénerőművek üzemeltetéséhez szükséges szén és más, az áramfelhasználás által kitermelhető nyersanyagok hiánya összeomlásszerű jelenségekhez vezetett. Európa helyett Kínában kötöttek ki a cseppfolyósított gázszállítmányok, a feketeszén Kínába áramlott, miközben a félkésztermékek, alkatrészek ütemes szállítása akadozott.
Az energiapiac lüktetéséhez az is hozzájárult, hogy a járvány idején lefagyott termelés energiaigénye kicsi volt, a visszaeső energiakereslet elképesztően alacsony árakat eredményezett, így az egyébként szükséges új beruházások és a karbantartások – a várható megtérülés hiányában – késtek, a környezetkímélő új technológiák elterjedése viszont lassú és drága, így az idei fellendülés idejére az energiahiány tűzvörös lova lépésből ügetésbe, majd fokozatosan vágtába kezdett.
Jól látszik ez a hazai termelés és export alakulásán. A magyar feldolgozóipar kibocsátásának a 40 százalékát adja a járműgyártás és az elektronikai termékek előállítása. Itt a szükséges anyagok (chipek, mikroelektronikai alkatrészek) – egyértelműen az energiapiac felborulása miatti – hiánya miatt a kibocsátás a tavalyi közel 15-20 százalékos visszaesés után alig emelkedik, ami legfőképpen az export fellendülésének az elmaradásában mérhető.
Számunkra a gáz- és az áram drágulása kettős következménnyel járt. Mivel importunknak közel 10 százaléka energiapiaci termék, ezek drágulása miatt nőtt az importra fizetett összeg, a hiányzó anyagok miatt ugyanakkor csökken az export, így újratermelődött a Bokros-csomaggal leküzdött ikerdeficit: a fizetési mérleg és az államháztartás együttes hiánya. Ezen az újabban megkötött hosszúlejáratú magyar-orosz gázszállítási szerződés sem segít, mivel az új szerződésben az általunk fizetendő árak nem az eddig mérsékeltebben növekvő világpiaci olajárakhoz, hanem az azonnali piaci gázárakhoz kötve alakulnak, így vagy fizetünk, mint a katonatiszt, vagy nem lesz gáz.
Ezen a helyzeten a „gyurcsányozás” sem segít, hiszen nehéz lesz „gyurcsánnyal” befűteni. Az Apokalipszis lovai (infláció, a gáz- és árampiac feszültségei) vágtatnak tovább, Orbán aranyszájú mondásai aligha képesek őket megfékezni.