Az elmúlt héten e lap hasábjain az előválasztás tanulságait vontam le (Az ellenzéki előválasztás után, november 5.). Jöjjön még néhány gondolat a közeljövőnkről és talán a jövőről.
Az ellenzéki együttműködésnek, a közös miniszterelnök-jelölttel az élen bizonyosan vannak esélyei, de egy erős, gazdag, eszközökben soha nem válogató, behozhatatlan médiatúlsúllyal rendelkező ellenféllel veszi fel a versenyt. Az aktív választói réteg kb. fele Orbánékat követi. A bizonytalanok, az inaktívak mozgósítása, a kormányerőkben csalódottak megszólítása igen fontos lehet. Ebből következően egy integrált, de a választóközönség tagoltságának, helyzetének, értékeinek és érdekeinek megfelelő, az online és az offline világ, meg a személyesség korlátozott lehetőségeit jól kihasználó kampányra van szükség. Már van közös programvázlatunk, az egyes pártoknak, civil munkacsoportoknak számos színvonalas szakprogramjuk. A miniszterelnök-jelöltünk irányításával hamarosan folytatódik a hónapok óta zajló közös munka.
Az MSZP tagjaként egy szociáldemokrata párt aktivistája vagyok, ahogy ezt alapszabályunk első mondata az alapításkor meghatározta. Vannak olyan társaink - sőt párton belüli platformok -, akik nem szívesen nevezik magunkat szociáldemokratának. Szívesebben használják a “szocialistát” vagy a “baloldalit”, és vannak olyanok, akik jövőképként ma is valamilyen szocializmusról álmodoznak. Szerintem az “európai szociáldemokrácia” lehet ideológiai hovatartozásunk megfelelő kategóriája. Többünk javaslatának megfelel az az MSZP legutóbbi kongresszusán elfogadott modern álláspont, amely az MSZP-t “szociáldemokrata, újbaloldali és zöld” pártnak nevezi. Ez ad módot a Párbeszéddel való szoros pártszövetségre, valamint az LMP-vel való választási együttműködésre.
Nyilván a választások után, persze az eredménytől függően az ún. baloldali, liberális pártoknak át kell majd gondolniuk jövőbeli együttműködésük új és lehetséges kereteit. Ehhez érdemes lenne átgondolniuk azt a fogalmi zűrzavart, amely a “liberális” fogalom különböző értelmezései körül kialakult. A “liberális demokrácia” mint államelmélet nem ugyanazt jelenti, mint a “liberalizmus” mint ideológiai iskola, és nem ugyanazt, mint a “liberális párt” mint politikai entitás. A “neoliberális gazdasági szövegek” meg ismét teljesen más tartalmakat jelentenek.
Nincs módom, hogy részletezzem, de biztos vagyok abban, hogy egy modern szociáldemokrata párt már nem vállal fel egy neoliberális gazdaságpolitikát, ugyanakkor - mint majdnem az összes demokrata politikai párt - teljes egészében vállalja a liberális demokrácia alkotmányos, jogi, állampolitikai értékeit. A “liberális gondolkodás” megint mást jelent, az szerintem ugyanis nem politikai fogalom, hanem egy mindennapi, normális erkölcsi értékeket vállaló magatartás gondolati kerete.
Meg kell említenem, hogy a “liberálisozást” mint káromkodást nemcsak a magukat “illiberálisnak” tömjénező fideszesek, hanem a mi köreinkben is szívesen alkalmazzák. Talán egyesek úgy vélik, így könnyebben szabadulnak a rossz személyes tapasztalataiktól, vonzóbb identitást teremthetnek a maguk számára. Meggyőződésem, hogy a világos fogalomhasználat jobb, tisztességesebb, hasznosabb, mint egy végtelen fogalmi maszatolás.
Mindebből következően a demokratikus, baloldali köztársaságpárti politikai szereplőknek előbb-utóbb át kell gondolniuk helyzetüket, szerkezetüket, identitásukat. Ez - főleg szubjektív okokból - szerintem távoli és lassú folyamat lesz, mégis célszerű tudatosítani önmagunkban, hogy merre van az ésszerű jövő.
Európában a párterőviszonyok alakulása nehezen értékelhető. A hagyományos néppárti bal- és jobboldal súlya, szerepe sok helyen csökken, az építmény recseg-ropog. A hagyományos oldalak számos helyen elég nehezen megkülönböztethetőek, sokfelé a régi pártnevek égisze alatt teljesen más ideológiai alapok jelennek meg. Jóval több a befolyását hirtelen növelő, a fiatalabb nemzedékek számára vonzóbb “kispárt”. A “posztszocialista” Kelet-, Közép- és Dél-Európában kívülről nézve még nehezebben átláthatóak a pártszerkezetek, pártarculatok.
A mi hazánkban sem egyszerű a baloldali pártszerkezetek alakulásának elemzése. Nyilván az évtizedekkel ezelőtti szétválások, csalódások, sértődések emlékei, hatása nehezen múlik. Ezeknek okai, gyökerei, részletei bizony még ma is hatással vannak a manapság már több pártban élő korabeli és mai pártelitekre. Ilyentájt, kampányidőszakokban a negatív emlékek nyomai, maradványai hajlamosak arra, hogy kiszökjenek az elitek szűk köreiből, és gátolni kezdjék az ellenzéki együttműködést. Nehezítik azt, hogy valamikor - lehetőleg minél hamarabb - a döntően új pártelitek kezdeményezhessék egy valóban nagy, erős, modern európai, zöld, köztársasági szociáldemokrata párt létrehozását.
Egy ilyen pártnak természetesen büszkén vállalnia kell szociáldemokrata jellegét és tartalmát. Ugyanakkor talán nem kellene ezt a szociáldemokrata ideológiai bélyeget állandóan a homlokán viselnie. Pont elég lesz, ha - az ezt vállaló pártokkal, civilekkel együttműködve - egy új alkotmányt, egy új köztársaságot teremtenek demokratikus eszközökkel, olyat, ahol normális az élet, ahol nincsenek kiáltó egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, ahol rendesen meg lehet élni a bérekből, nyugdíjakból, ahol működik az oktatás és az egészségügy, ahol az ember és a környezet viszonya végiggondolt, ahol a tudomány, a kultúra, a digitalizáció a jelent és a jövőt egyaránt szolgálja.
Szóval akkor majd egy normális, stabil, szilárd erkölcsi normákon alapuló európai demokráciában élünk, és lesz egy magyar, szociáldemokrata, újbaloldali és zöld identitású, akár koalícióban kormányzó pártunk.