Az infláció sosem jó, hiszen hiába emelkednek a bérek, hiába az extranyugdíj, hiába a választás előtti osztogatás – az infláció fölzabál mindent, sőt még annál is többet. Októberben már a KSH szerint is 6,5 százalékos volt az infláció, ezzel kilenc éves csúcsra jutott idehaza a drágulás üteme – és még nem biztos, hogy ez a vége.
Minden összejött, hogy csúcsra jusson a pénzromlás, és sok mindent megtettek ennek érdekében a gazdasági döntéshozók is. Magyarország relatíve magas inflációval vágott neki a koronajárványnak, a forint is gyengélkedik évek óta, erre jött rá a járvány utáni helyreállás. Az utóbbi hónapokban elszálltak az energiaárak – hiába a rezsicsökkentés, ez minden terméknek, szolgáltatásnak megnöveli az árát. A kormány lakásfelújítási programja és költekezése egekbe emelte az építőanyagok árát. A fogyasztási termékek is drágulnak: nem lehet fához jutni a piacon, ezért drágulnak a csomagolóanyagok, a bútorok – drágul minden, amihez fát használnak. És ez csak egy termék, most a nem túl jó mezőgazdasági termésről nem is beszéltünk, ami az élelmiszerárakat növeli.
Lépni kell, a kormánynak vissza kellene fognia a költekezést, a jegybanknak pedig bármily fájdalmas, emelni kell a kamatokat – visszavágni az olcsó pénzeket, erősíteni a forintot – és még a választások előtt. Nincs időnk kivárni egy új kormányt, lépni és kormányozni kellene.
Az infláció alapból az első számú közellenség, hiszen az mindenkinek fáj, de legjobban a legszegényebbeket sújtja, akik fával fűtenek, akinek nem emelkednek a szociális ellátásiak, a közmunkásbérük. Hiába a 20 százalékos minimálbér-emelés, ha az infláció elviszi annak jelentős részét.
Nem a soha nem látott migráns, nem is egy belga város és még csak nem is egy amerikai üzletember az első számú közellenség, hanem az infláció. Nem, nem élünk rosszabbul, mint négy éve, de hatalmas árat fizetünk ezért. Rekordinflációt, rekord költségvetési hiányt, soha nem látott mértékű államadósságot. Innen szép nyerni.