Emlékek és a jelen kölcsönhatása, elrévedés a múltban, de számvetés mindazzal, amit megtettünk és amit megtehettünk volna. Így jellemezhetnénk Kaiser László író, költő, dramaturg legújabb kötetét, a Gyerekszobát, amely huszonöt év verseit foglalja magában.
Kaiser László ismert sokoldalúságáról, hiszen dolgozott könyvtárban, színházban, szinkronstúdióban, jelenleg a Hungarovox Kiadó Oktatási Stúdióját vezeti. Könyveinek szinte se szeri, se száma, megjelentetett verses, novellás-, esszékötetet, közzétett tanulmányokat, de életinterjúkat is publikált, sőt, még operalibrettókat is. Költeményeit olasz, román, orosz és lengyel nyelvre is lefordították, A fekete emberek című novellájából pedig film is készült.
A szerző korábbi köteteiből is kiderült, hogy számára a költői ihlet egyik legfőbb forrása a család. A Gyerekszoba című, két részből álló művét lányának, Helgának ajánlja, ugyanakkor nem klasszikus gyermekversekről van szó, hanem a lét legfontosabb kérdéseit vizsgálja, egyfajta metafizikai alapvetésnek is nevezhetnénk. Amint a Néma monológ című vers fogalmaz: „Nullponton a Galaxis, / benne vagyok magam is. / Nélküled a teveled: / zigóták a végzetek.” A versekben egybefonódik a múlt és a jövő: „Kilépni a most-pokolból / (milyen lesz a másik) / lehet, hogy a poklok sora / kísér a mennyországig.”
Az apai szeretet az örökkévalóságig megmarad, sugallja a mű. A múlt szépségei és árnyai holtáig elkísérik az embert, a csodás emlékek azonban aggodalommal ötvöződnek. Félünk az elválástól, a magánytól: „Végül nem marad más, / mint csak a félelem, / félelem, hogy végül / nem leszel velem.” A gyermeki lét nem tarthat örökké, amint ezt a költő A gyermekkor vége című műben oly művészien kifejezi: „… s jött a hajnal hasadt kékje, / szétzuhant az egész részre: / nincs többé abroncsolt béke.”
A gyermek ifjúvá serdül, felnő, elhagyja a szülői házat, a költőnek elengedik a kezét és egyedül kell szembenéznie a lét kihívásaival. De addig mindent úgy tett, ahogy kellett volna? Vajon kellően felkészült az új megpróbáltatásokra? Ezt a dilemmát festi le Annyi mindent című versében: „Annyi mindent kéne tenni, / annyi mindent kellett volna, / annyi minden nem lesz többé, / nem készültem holnapokra.”
Kaiser László verseit időnként elegáns humorral is ötvözi. Művészi módon jeleníti meg azokat az érzéseinket, szorongásainkat, amik gyakran egy életen át kísérnek bennünket, s amikkel oly nehezen tudunk megküzdeni, szembenézni. A szerző nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem válaszkísérleteket is ad. Folyamatosan fenntartja a reményt, ami az élet nagy döntéseiben is segít bennünket. Az azonban rajtunk múlik, hogy merre haladunk tovább. Amint Összes ajtómat kitárom című művében írja: „Összes ajtómat kitárom, / és szabad az út befelé: / utolsó ajtó kilincse / tékozlásé vagy Istené.”
Infó:
Kaiser László: Gyerekszoba
Hungarovox Bt
2021.
88 oldal
