Kevés dologban igényelnék kormányzati útmutatást.
Önállóan tudtunk dönteni arról, mikor szülessen gyerekünk, nem vágytunk arra, hogy erről politikusoknak is legyen véleményük.
Képesek voltunk és vagyunk iskolát és (mese)könyvet, online tartalmat és tévéműsort, színházi előadást és mozifilmet választani, és ahhoz sincs szükség kormányzati fogódzóra, még inkább nem törvényekre, hogy mikor és milyen körben beszélgessünk nemi identitásról, szexuális orientációról és a család fogalmáról.
A hittel, vallással kapcsolatos kérdéseimmel van hová fordulnom, és el tudom dönteni, hogy inkább tanulok magyarságot Radnóti Miklóstól, mint Wass Alberttől.
Ám néhány kérdés megválaszolásához kevés a tudásom. Átlagos egészségügyi ismeretekkel rendelkezve jó néven vettem volna, ha a kormány segít előnyök és hátrányok ismertetésével választani: gyorsan vegyek fel oltást az oltóanyag megválasztásának lehetősége nélkül, vagy várjak a legjobbnak tartottra. Szerencsés lett volna, ha nem saját kontakt-számítások alapján vonultunk volna önkéntes karanténba. Ha nem járványhullám-statisztikák amatőr értelmezése alapján dőlt volna el a szűrővizsgálatra jelentkezés időpontja, vagy az idős családtag évi rendszeres, de a Covid miatt elmaradt kórházi kezelésének időzítése. Ha nem széna-szalma alapon szántam volna magamat rá, hogy ötszáz új fertőzöttnél ismét maszkot veszek a buszon, és nem a „szerintem most már kell” bírna rá, hogy minden nyilvános zárt térben is ezt tegyem.
Nem maradtam egyedül: segítenek a baráti orvosok, és figyelembe veszem az akadémikusok nyilvános megszólalásait, mert – kiáltó ellentétben a jelenlegi magyar kormánnyal - tisztelem a tudást.
És elfogadnám, hogy a kabinet és az operatív törzs sincs biztos tudás birtokában, ha legalább megosztaná az információit és kételyeit. De nem ezt teszik. Akkor, amikor tényleg szükség lenne az értem is felelős magyar kormányra, önnön fontosságának tudatában, széttárt karral rám bíz mindent. És némi daccal értetlenkedik: hát nem azt akartad, hogy felnőttnek nézzelek?