Szertelen játékossággal, kicsattanó örömmel ugródeszkázik a kolumbiai RCC Aruba csapata a Fővárosi Nagycirkusz Csillagtánc című új műsorában. Olyanok, mint a vásott kölykök, akik nem tudnak betelni azzal, hogy akár minden tilalom ellenére, a díványon ugrabugrálnak, hancúroznak. Csak ők vérprofik, és két ugródeszkájuk is van. Gyakran ketten is ráugranak, hogy minél magasabbra „lőhessen ki” a repülő társuk, és így minél több kunsztot csinálhasson. Van belőlük bőven, mindenféle irányba megtekert előre- és hátraszaltók, egymás vállára, fejére érkezések, a levegő egymás fölötti átszelése, a deszka mérleghintaként való ügyes használata, ezernyi variációja az ugrásoknak, a jókedvű mókázásoknak, a rögtönzés frissességével ható, nyilván hajszálpontosan beállított, rengetegszer kigyakorolt trükköknek. Tanítani kellene azt a bámulatos összmunkát, ahogy a csoport tagjai dolgoznak. Igencsak odafigyelnek a partnereikre, hatalmas koncentrációval összpontosítanak, de ez egyáltalán nem csökkenti játékos kedélyüket, humorukat, afölötti örömüket, hogy ezt csinálhatják, miközben nyilvánvalóan kemény munkát végeznek. Férfias erőpróba párosul kölykös virgoncsággal, remek ritmusérzékkel. Nem feltétlenül pontosak a talajra érkezések, meg-megbicsaklik, kicsúszik a láb, vállra landoláskor esetleg segíteni kell kézzel. Lehet ezt még tökéletesíteni, de ez az a szám, amit tán nem érdemes pedánssá tenni, mert így féktelenül, szertelenül mámoros. Boldogsághormonokat felszabadító azokban, akik csinálják, és azokban is akik nézik.
Ez már a karácsonyi műsor, a címbe foglalt csillagtánc akár lehetne a hópelyhek tánca is, hófehérbe öltözött táncosok lejtik. Gyakran körbetáncolják a számokat, az artisták meghajlásakor ők is be-bejönnek a tapsra. Ez látványos, bár engem időnként zavar, hogy akkor is learatják a babérokat, amikor ezért zömében nem ők dolgoztak meg. Össze is kötik a különböző attrakciókat, kis revüjelenetekkel szolgálnak. Korábban előfordult, hogy ezek túl hosszúak voltak, most Fekete Péter rendezőnek sikerül eltalálnia a megfelelő arányokat. Ugyanakkor a mutatványok között, és akár önálló produkcióként is elkelne egy vagy több kiváló bohóc.
Amúgy érdekes, változatos a műsor, amit a nem túl „izmos” kerékpáros pas de deux nyit, Mihail Nyikolajevics Ermakov hajtja különböző gyorsasággal a kétkerekűt. Pördül-fordul, ágaskodik is vele, miközben Ermakova Evgeniia balettozik rajta. Elomlóan lírai, de nem hoz különösebben lázba, mert végig lírai, nincsenek benne érzelmi kilengések, sosem látott attrakciók. Oleksii Grigorov és Marina Glavatskikh levegőkarika mutatványa is jelentős részben lírai, de már közel sem csak egyetlen hangulatot mutat. A férfi és nő kapcsolatának sok etapját megjeleníti a légben, biztosítókötél nélkül lengedezve. Ebben az esetben életveszélyes is lehetne a pontatlanság, de a házaspár nem hibázik. Szerelmetesen összefonódnak, hatalmas bizalommal hajtanak végre ugrásokat, totálisan bízva abban, hogy a másik mindig ott és abban a pillanatban kap el, enged el, amikor az épp szükséges. Van némi eltávolodás, haragszomrád is, fergeteges tempó vagy éppen lassulás, tombolnak az érzelmek, sőt a hormonok, de mélyen egymás szemébe nézni is tudnak, lényegében eljátsszák a kapcsolatukat a levegőben.
Ettől művészet a cirkusz, és nem pusztán sportteljesítmény. A jó számok emberábrázolásra is képesek, szituációkat jelenítenek meg, történeteket mesélnek el. A kortárs cirkusz határozottan közelít a színházhoz, ahogy a színház is átvesz tőle elemeket. De a klasszikus cirkusz ugyancsak mind több momentumot csen el a színháztól. Egyre fontosabb milyen az artista figurája, személyisége, kisugárzása, hogyan jön be, hogy hajol meg, van-e annak, amit csinál, drámai feszültsége, akár közlendője. Valeriya Sheshukova például a lengőtrapézon, amit igencsak energikusan, szélsebesen meghajt, azt sugározza magáról, hogy határozott akaratú, emancipált, merész nő, aki vagányul belevág sok mindenbe. Tágítja a határait, de azzal is tisztában van, hogy hol a határ, amit már nem tanácsos átlépnie. Energia, elszántság, észszerű kockázatvállalás tükröződik abban, amit csinál. Az olasz diabolós Michael Zorzannak a fantáziája kiemelkedő. Nem szokványos fogásokat mutat be partnerként kezelt kis instrumentumaival, akár földre is huppan velük, és úgy dobálja őket a magasba, majd felpattanva perdül-fordul, futva is hajigálja, és rendszerint el is kapja őket. Ez is hihetetlen koncentrációt igényel, miközben pajkosan fülig ér a szája, lerí róla, hogy ennél nagyszerűbb tevékenységet el sem tudna képzelni magának. Látszik, ha erőltetett, fagyos a mosoly, és az is, ha belülről fakad. A mexikói Duo Kyrioz hatalmas színes golyókon egyensúlyoz. Például a férfi balanszíroz egy golyón, feltesz egy kisebbet a fejére, arra fölmászik a nő. Egyikük sem kapaszkodik semmibe, így még előre és hátra gurulni is tudnak. Megint csak fontos az összehangoltság, az egy húron pendülés, ha úgy tetszik, a két ember közötti harmónia, ami láthatóan szeretettel is párosul.
Azt Uray Péter artistaképzősökkel rendezett remek Rómeó és Júlia előadása is megmutatta, mennyire kiválóan lehet szerelmeskedni a magasba meredő, finoman kilengő kínai rúdon. A Duo Devlikamovs szerelmespárja áhítattal csusszan egymás alá-fölé, ölelkezik, csókolózik, olyan magától értetődő természetességgel, mintha ennek a rúd lenne a legideálisabb színtere. A perzs számokhoz szintén rudat használnak, de ez nincs lecövekelve, hanem egy izmos férfi, most éppen Sergei Eftode tartja a kezében. A tetején pedig rendszerint egy nő, ezúttal kettő, Anastasia Sarycheva és Valery Kruglov tornázik. Férfias erő, nőies kecsesség, báj keveredik. A kubai Nirio Rodriguez Tejeda kézegyensúlyozása a kidolgozott izmok rafinált, mutatós összmunkája. Egy meztelen felsőtestű férfi szólója, monológja, testtel elbeszélve. Hölgyek számára hódító is lehet. A Troupe Ethiopia művészei nagy elánnal kézből kézbe dobálják egymást, miközben újabb és újabb alakzatokba rendeződnek. Jóízűeket kurjongatnak, hangutánzó szavakkal is biztatják társaikat, szinte vetélkednek, hogy melyikük tud érdekesebb, extravagánsabb kunsztot csinálni, miközben itt is a közös munka, az egymásra hangoltság dominál. Mintha csak a saját szórakoztatásukra gyűltek volna össze, annyira belefelejtkeznek a tevékenységükbe. Ettől szórakoztatnak olyan remekül minket. Ehhez hozzájárul az artistákkal empatikusan együtt lélegző zenekar is, ami ezúttal egy Kárászy Szilvia által kölcsönzött, 16 fémharangocskát működtető harangjátékkal egészül ki, ami segít ráhangolódni az adventi időszakra.
Erős, jó hangulatú műsor.
