Azt eddig is sejtettük, hogy a járványügyi szakértők országa vagyunk, most viszont már hivatalos papírunk is van erről. Az Orbán-kabinet ugyanis ezt foglalta kormányrendeletbe, amikor úgy határozott: ezrek, tízezrek dönthetnek majd arról, kinek lesz kötelező az oltás és kinek nem.
Talán könnyebb is felsorolni azt, hogy ki nem dönt ezután a kötelező oltásról. Nem dönt például a pandémia kezdete óta láthatatlan egészségügyért felelős államtitkárság. Nem dönt a belügyminisztérium, amely szép lassan átveszi az egészségügyért is felelős tárca vonatkozó feladatait. Nem dönt a népegészségügyi központ, de még a negyedik hullám idejére eltűnt országos tisztifőorvos sem. Döntenek viszont a munkáltatók: közgazdászok, jogászok, menedzserek, mérnökök, pedagógusok, nyolc általánossal ügyesen vállalkozók, jó esetben orvosok, netán cégbirodalmat építő gázszerelők határoznak majd arról, hogy kinek lesz kötelező beoltatnia magát, ha továbbra is dolgozni szeretne. A felelős álláspont kialakításában azzal is segíti a kormány a munkáltatókat, hogy nem befolyásolja őket tényekkel, járvány- és oltásügyi tapasztalatokkal, halálozási adatokkal. Azokat továbbra is titkolja.
Mindezek után kérdés: ha a kormány szerint bárki, bármilyen szakmában, bármiféle adat ismerete nélkül, bárkinek elrendelheti az oltás kötelezővé tételét, akkor miért „bárkire” bízzák ezt a felelősséget? Miért nem maga a kormány döntött erről? Erre Orbán Viktor korábbi nyilatkozatai adnak választ. Többször is jelezte már, hogy nem híve a kötelező oltásnak. „Nem diktatúrában élünk”, mondta egyszer, és megjegyezte: „A magyarok – ahogy én ismerem a saját fajtámat – erre nagyon kényesek, a szabadságukra.”
Mindezek tükrében világos: azzal, hogy lehetőséget adtak a kötelező vakcina elrendelésére, elismerték, életebe vágóan fontosnak tartják az átoltottság növelését. Azzal pedig, hogy ezt nem maguk rendelték el, azt tették egyértelművé: a politikai érdekük felülírta a járványügyi érdeket. A bátrak kormánya megijedt a kötelező oltástól, annak politikai melléhatásai miatt.