;

Spiró György;Parti Nagy Lajos;fotográfia;Szalay Zoltán;Kincses Károly;

"Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek"- Szalay Zoltán könyvbemutató

- Mégsem volt olyan vidám – Szalay Zoltán újabb fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

A hatvanas-hetvenes évek pillanatai után a nyolcvanas-kilencvenes évek jelennek meg Szalay Zoltán újabb fotóalbumában. Szembesülés a múlttal: amikor egy éles szemű fotós képei leplezik le a mindig is szépnek hitt valóságunkat.

Az Ifiparktól kezdve Gobbi Hildáig és a Nemzeti Színház felrobbantásáig, a játszótéren gyerekeket igazoltató rendőrtől kezdve a málló vakolatú házakig és a mindennapokkal küzdő „kisemberig” – alig két éve jelent meg a 2017-ben elhunyt fotóriporter, Szalay Zoltán albuma, az Azok a hatvanas, hetvenes évek, amelyet annak rendje-módja szerint el is kapkodtak az olvasók. Most itt van a folytatás: az Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek, ezúttal is Parti Nagy Lajos író képmelléírásaival.

Illés-koncert, Presser és táncháztalálkozó, Csernobil, a maszek pékek 13 forintos – elképesztően finom – kenyérrel, Kádár, Grósz, Nagy Imre, NDK-s menekültek és amit sosem hittünk volna: volt nincs pártállam, hát éljen a köztársaság! Aztán az 56 forintos benzin és taxisblokád, épül a vízlépcső és kiszárad a szigetközi Duna-ág, voltunk mi, aztán jött a mi, ti, ők – az emlékek kaleidoszkópjánál a válogatott fotók sokasága megbízhatóbb. Olyan szépnek hittük, de a kép mást mutat... Minden egy Beatrice-koncerttel kezdődött a vége pedig: talicskás kerti törpék. A fejezetek címe: A legvidámabb barakk, „Ne gondold, óh ne...” és „Szállj fel, szabad madár”.

Szalay Zoltán újabb fotóalbumát kedd este mutatták be az Örkény István Könyvesboltban, ahol a képszerkesztő, Kincses Károly fotómuzeológus arról is beszélt: aki a könyvet a kezébe veszi, ne kérje számon rajta, hogy sok minden nincs benne. Ez a könyv ugyanis nem történelemkönyv, hanem arról szól, Szalay Zoltán fotóriporter mi mindent tartott érdemesnek lefényképezni a nyolcvanas-kilencvenes években. Kincses hetvenezer negatív kockát nézett át, amelyekből 1700-1800-at a Fortepan beszkennelt, ebből került kinyomtatott nézőképre az a mintegy kétszáz, ami végül belefért – belekövetelte magát – az albumba. Mivel a képek nagyrészt sajtócélra készültek, egy-egy eseményről annak idején egy-egy kép került csak publikálásra, most viszont olyan Szalay-fotók is láthatóvá váltak, amelyeket az alkotó soha fel nem nagyított, soha fel nem használt. És mivel e korszakban az újságok fokozatosan kiszínesedtek, Szalay képeinek egy része az új albumban színesben látható.

Színes az a kép is, amelyen egy tróger a Bosnyák téri vásárcsarnok mellett cipeli súlyos terhét a nyolcvanas évek elején, „most már majd mindig ezt viszi, ebben a hajnali pillanatban ezt a kordét...” – olvasta fel a könyvbemutatón Parti Nagy Lajos képmelléírását Spiró György író, aki szerint az albumba bekerült képek mind olyanok, hogy „ezentúl ezt viszik”.

– Az előző kötethez képest ebben a kötetben nincs viccelődés, nincsenek szóviccek. Komorabb, szomorúbb szövegek, noha nem hiszem azt, hogy Lajos külön törekedett erre volna. És a képek is valahogy azt a benyomást keltik, itt valami nagyon nagy gáz van, nagyobb, mint a hatvanas-hetvenes években. Ezen tűnődtem el: mitől van ez a benyomásom nekem is, miért szomorúbb ez a kötet? Pedig közben van a rendszerváltás, közben mindenféle történik. És a képekből az derül ki: valójában nem történik semmi. De ez nincs a szánkba rágva. Tömegjelenetek vannak előtte is, utána is, meg nagygyűlések kilencven előtt és után – valahogy az arcokban van valami idült szomorúság. Amiről valószínűleg a fotós, a válogató nem tehet, abból válogattak, ami van. A mindennapi élettől a politikai élet csúcsszínpadáig itt minden előfordul, ami nagyon szép keresztmetszetet ad egy országról szociológiailag. De azok a képek, amelyek a tömeget mutatják... Ha az ember hosszabban tanulmányozza azokat – és lehet, mert az arcok rendkívül élesek a tömegjelenetekben –, egészen különös hatással vannak az emberekre. 

Több ikonikus fotó kiemelése után Spiró úgy folytatta: – A tárgyi közeg el tud múlni, de ezek az arcok nem múlnak el. Végül is az emlékezetünk arra való, hogy hitelesítse azt, ami megvan és igaz. És nagyon-nagyon kevés olyan kép van, amiről süt a derű. Valahogy nagyon kedvetlen volt a mi életünk, ahogy így visszanézek, pedig nem is így emlékszem rájuk igazából – és mindegy, hogy melyik korszak, a nyolcvanas vagy a kilencvenes évek. És ilyen tömegjelenetek mostanában már Magyarországon, meg máshol a világon sem várhatók: ahol a tömeg együtt van. – Spiró szerint e képeken láthatjuk, az emberek nem érzik, hogy valamit ünnepelniük kéne igazán.   

Infó: 

Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Kossuth Kiadó, 2021

Szerkesztő: László Ágnes

Képszerkesztő: Kincses Károly

Ha valaki kedd este az Akvárium Klubba betért, a magyar zenei élet egyik legérdekesebb színfoltjával ismerkedhetett meg.