A csupán húszéves Takács Dorina Deva művésznéven játssza a saját szerzeményeit. A törékeny, szőke lány egymaga készíti számait a házi stúdiójában, amelyek magyar népdalok feldolgozásából állnak és nem akármilyenek – pulzáló, törzsi, mantraszerű elektronikus zene repteti a közönséget. Kedd este az Akváriumban a többszólamúság, az éteri hangszínek, a lüktető energia tett hatást a látszólag boldog közönségre. A projekt ugyan csak egy-két éves, de stabil rajongótábort véltem felfedezni, akik ismerik, éneklik a szövegeket a koncerten.
Ez a zene különleges vegyülete a magyar kesergőknek és valamiféle örömteli, szertartásos együttlétnek. A műfaji határfeszegetést, a mindannyiunk identitását meghatározó, fülünkben csengő népdalsorok autentikusságát egy különleges jelenség, Kollár Dea vokálja díszíti. Az egész csapat, mintha azt üzenné ebben a polarizált kulturális hangulatban, hogy a XXI. század szülöttei is szeretik, őrzik a népdalokat, szabadon kezelik az örökséget.
A népdalok használata a könnyűzenében gyakorta ízlésvitához vezet – sokszor sérülnek, csorbulnak a hagyományos díszítések, a stílusidegen hangszerelés, a rossz intonálás is jellemző. Devánál ilyesmit nem érzékelek. Tisztelettel, finoman, egyszerűen énekli: „Csipkebokor, rózsa mellett, gyere babám, megölellek.” Magára ölti és hosszú loopokkal nyomatékosítja az el nem avuló mondanivalót a szerelemről, az összetartozásról. Néha már-már túl dúsak is a szólamok.
Egy angol nyelven íródott dal is elhangzott a koncert végén és egy szám, amit még azelőtt senki sem halhatott. Decemberben lesz lemezbemutató, jelentette be az énekesnő.
Meleg szívvel ajánlom Devát, azoknak, akik rá akarnak csodálkozni, hogy nem csak sírva lehet vigadni magyarul. Képzeletemben a legideálisabb koncerthelyszín egy erdő volna.
Infó:
Deva
Akvárium Klub – KisHALL,
október 19.
