Bár a gettóemlékek töredékei között rendre felbukkan a Klauzál tér földjébe vájt tömegsírok sora, a pesti Erzsébetváros szívében ma semmi sem figyelmeztet arra, hogy milyen történelmet őriznek itt a házfalak. Az elmúlt években persze volt már itt szabadtéri fotókiállítás és hangtükör-installáció az egyik hajdani sírgödör fölött, de állandó emlék felállítására mindmáig nem került sor.
A Magyarországon uralkodó emlékezetpolitikai nihil ismeretében ez persze lehet akár szerencse is - nem beszélve arról, hogy a hiány tág teret nyit az egyéni kezdeményezőkészség előtt. Néhány éve még műszaki szakszerviz volt a Klauzál tér 6. aljában, és valami csoda folytán a bolt később sem kocsmásult el: így esett, hogy amikor Benda Iván fotográfus teret keresett a holokausztot középpontba állító projektjének, a lehető legautentikusabb helyszínen, a tér és a Nyár utca sarkán bocsátottak a rendelkezésére egy galériát.
Benda tárlata amolyan csináld magad kiállítás: saját koncepcióját saját műveivel, saját kivitelezésében mutatja be a galéria sterilen hófehér terében. S mivel a fotós évtizedek óta szenvedélyesen fényképezi Jeruzsálem ezredéveket magába foglaló, mégis kortalan nyüzsgését csakúgy, mint az elhagyott zsidó temetők vagy éppen Auschwitz kimerevített, örökre szóló pillanatait, múlt és jelen, borzalom és hétköznapiság találkozik a falon sorakozó rámákban. A gázkamra félig kitárt, közömbösen szürke ajtaja. A haláltábor bevezető útja, amelyet kettészel a történelem: balra színesben zöldell a lomb, jobbra vészjósló a fekete-fehér kavargás. Egy zsidótörvény szövege, mögé vetítve a Parlament kontúrjai – csak hogy ne feledjük, hol születtek meg az egy népcsoportot jogaitól, anyagi javaitól és életétől megfosztó, precíz és szabályos törvények.
Alkalmazott fotográfia, talán így nevezhetnénk azt, ami megtölti a termet. Mert Benda Iván számára a fénykép ezúttal csak eszköz, akkor is, amikor a gyalulatlan deszkakoporsót idéző keretekbe foglalja, és akkor is, amikor arra használja, hogy hangulatilag felkészítse, bevezesse a látogatót az installáció belsejébe. A zárkába, ahol beterítik a falakat a fotós által egybegyűjtött dokumentumok, a kirekesztés írásos nyomai, a törvényszövegek, lajstromok, a szenvtelen utasítások és parancsok – különös tekintettel Ferenczy László csendőrtiszt szövegeire, amelyek az emberi mivolt kérgének maradékát is lehántják a pusztulásra ítélt zsidóságról.
A tárlat befejezése néhány olyan alkotás, amelyet az Arany János Gimnázium diákjai készítettek, vonalakba, drótfigurákba fordítva a kiállítás mottóját. Az intelmet, amelyet egy Tokaj melletti zsidó temetőben talált a fotós: „Az apám utolsó üzenete az volt: bármi is történjen, ember maradjatok. Én is ezt kérem. Szerető apátok.” Csak remélhetjük, hogy Benda Iván gondolatkísérlete megerősíti azt a régtől érlelődő szándékot, amelynek eredményeként a közösség végre itt, a történések színhelyén is állandó emléket állít a holokauszt áldozatainak.
Infó: A kiállítás november 17-ig látogatható a pesti Klauzál téren.
